Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt: 3000 Ft Gyermek: 2000 Ft Diák: 2000 Ft

Nyitvatartás

H-P: 9:00-18:00 Sz-V: 9:00-19:00

Időjárásközepesen felhős 18°C

A 2017-es év új állatai 2017. december 27.

Az idei esztendőben is érkeztek új fajok Állatkertünkbe. Némelyiküket a múltban már tartottuk, és hosszabb-rövidebb szünet után kezdtünk újra foglalkozni velük, de vannak olyan állatfajok is, amelyeket korábban még soha nem mutattunk be.

A 2017-es esztendőben több új állat is érkezett Állatkertünkbe. Újonnan érkezett lakóink persze sokfélék abból a szempontból, hogy pontosan milyen értelemben is számítanak újaknak. Sisakos kazuárokkal például régóta foglalkozunk, és az elmúlt években is folyamatosan bemutattuk őket, a közelmúltban viszont teljes állománycserét hajtottunk náluk végre. Stella, a legutóbb érkezett kazuárunk ugyan szigorúan véve még 2016 decemberének végén érkezett, de az ilyenkor szokásos karanténozás ideje már a 2017-es évre húzódott át, és a nagyközönség is csak az idei esztendőben találkozhatott vele először. Ezért Stellát nyugodtan számíthatjuk a most véget érő esztendő új állatai közé.

Ugyancsak állománycserét hajtottunk végre a mhorr gazelláknál. Ezeket a ritka, a vadonból már teljesen kipusztított patásokat 2008 óta tartjuk és szaporítjuk eredményesen, ám a rokontenyésztés elkerülése érdekében vérfrissítésre volt szükség. Az egyik, még 2014 tavaszán nálunk született nőstény októberben a bécsi Schönbrunni Állatkertbe utazott, helyette viszont egy új, másik vérvonalat képviselő nőstény érkezett a Majna-Frankfurti Állatkertből.

És persze ott van Godzilla, az új komodói varánusz is! A komodói sárkánynak is nevezett fajt ugyan eddig is láthatta a közönségünk, s a 2008-ban érkezett Irwin továbbra is látogatható a Mérgesházban. Ugyanakkor a nyáron egy újabb, ezúttal nőstény sárkány is érkezett. Őt hívják Godzillának.

Két új jegesmedvénk, Belij és Szerij nemcsak személy szerint újak, hanem maga a jegesmedve is új, pontosabban visszatérő fajnak számít Állatkertünkben. Hiszen a jegesmedvék tartása és szaporítása terén igen komoly hagyományaink vannak, ám az elmúlt években történetesen nélkülöznünk kellett a jégmezők óriásait. Ugyancsak néhány éves szünet után mutatjuk be újra a szövőmadarak két faját. A látványos megjelenésű madarak a Szavannaházban kaptak helyet.

Vannak teljesen új, az idei évben történt beszerzésüket megelőzően Állatkertünkben még soha be nem mutatott állatfajok is. Ilyen például az uracói csörgőkígyó, amelynek a beszerzése eredetileg nem volt tervben: az újvilági mérgeskígyók kobzott állatként kerültek hozzánk. Ugyancsak a 2017-es év újdonságai a törpe marák, hiszen ennek a fajnak eddig csak egy közeli rokonát, a nagy marákat tekinthette meg a kertünket felkereső nagyközönség.