Nyitvatartás

H-P:9.00-17.00 Szo-V:9.00-17.30
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Az Állatkert és a vadvilág védelme 2019. február 26.

Március 1-én, pénteken tartjuk meg a Vadon Napot, amelyen elsősorban a vadvilág védelmére szeretnénk felhívni a figyelmet. Ezzel kapcsolatban érdemes megismerkedni Állatkertünk természetvédelmi tevékenységével is.

A 2019-es év márciusának első napján Vadon Napot tartunk az Állatkertben. Az esemény a World Wildlife Day nemzetközi kezdeményezéshez kapcsolódik, amely ugyan március 3-ának szentel kiemelt figyelmet, ám mivel ez a nap idén vasárnapra esik, a mi Állatkertünkben a kapcsolódó eseményt március 1-én, pénteken tartjuk meg, hiszen a programokat elsődlegesen a tanulmányi csoportok, csoportosan érkező iskolások és óvodások igényeihez igazítottuk, s az ő számukra inkább a hétköznapok a megfelelőbbek, semmint a hétvégék. Természetesen a tanulmányi csoportok mellett mindenki mást is szeretettel várunk. A programok sokasága mellett ráadásul jelentős kedvezményt is kínálunk, hiszen azok a gyerekek, akik macskamaszkban, vagy nagymacskát ábrázoló plüss játékkal érkeznek, ezen a napon 200 forintos kedvezményes áron látogatatják Állatkertünket. A kedvezményekről és a programokról itt olvashatók további részletek.

A Vadon Nap, illetve a World Wildlife Day apropója az, hogy 1973-ban március 3-án írták alá a veszélyeztetett állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó washingtoni egyezményt, amely igen fontos szerepet játszik ma is a nemzetközi természetvédelemben. Ez is az oka annak, hogy az ENSZ közgyűlése 2013-ban úgy határozott, hogy március 3-át, az egyezmény aláírásának évfordulóját a vadvilág napjává (World Wildlife Day) nyilvánítja. Ehhez a világnaphoz kapcsolódik a mi Vadon Napunk is, azzal a különbséggel, hogy a fent említett okok miatt nem vasárnap, hanem pénteken, március 1-én kerül rá sor.

Magáról a világnapról már tavaly is megemlékeztünk, ám akkor Állatkertünkben nem kapcsolódott hozzá külön rendezvény. Abban az évben egyébként világszerte a nagymacskák védelme volt kiemelt téma, amelyről szintén írtunk a fent említett cikkben.

Az idei évben, amikor a világnaphoz kapcsolódóan Vadon Napot tartunk az Állatkertben, ismét felszínre hozzuk a tavalyi kiemelt témát, hiszen a nagymacskák védelméről most is érdemes és fontos is beszélni. Programjaink egy része is a nagymacskákhoz, illetve általában a macskafélékhez fog kapcsolódni, ide értve a hiúzt is, amely egyébként az év emlősének is számít Magyarországon. Fontosnak tartjuk azonban az idei év kiemelt témáját, a tengeri élővilág védelmét is!

Természetvédelem az Állatkertben

Napjaink korszerű állatkertjeinek egyik fő küldetése (a természetközeli szabadidős–rekreációs program biztosítása, az ismeretterjesztés és közművelődés, illetve a kutatás mellett) a természet, és ezen belül az élővilág sokféleségének a védelme.

Az állatkertek történeti fejlődése során kezdetben csak a szórakoztatás, később az oktatás és a tudományos kutatás számított fő célkitűzésnek. Az első, kifejezetten természetvédelmi célú program az állatkertek történetében az európai bölény megmentését szolgáló tenyészprogram elindítása volt az 1920-as években, azt követően, hogy az első világháború végére ez a faj a vadonban teljesen kipusztult, és csak állatkerti egyedek maradtak fenn. A bölényvédelmi programban – amely tehát az első ilyen jellegű kezdeményezés volt az állatkertek világában – annak idején a Fővárosi Állat- és Növénykert is részt vett, így büszkék lehetünk arra, hogy azon állatkertek közé tartozunk, amelyek a legrégebbi idők óta fontosnak tartják a veszélyeztetett fajok védelmét.

Manapság az állatkertek természetvédelmi tevékenységei rendkívül szerteágazóak, és többféleképpen is csoportosíthatjuk őket. Megkülönböztethetjük például az ex situ (vagyis az élőhelyen kívüli) fajmegőrzést, az in situ (tehát a természetes élőhelyen folyó) védelmi programokat, a tudásmegosztást (melynek révén az állatkerti tapasztalatokat a vadonban dolgozó természetvédelmi szakemberek is hasznosítani tudják), az állatmentő tevékenységet, a mentőközponti tevékenységet, a környezeti nevelést és szemléletformálást, a vadonbeli programok támogatását, illetve az eltűnőben lévő háziállat fajták megmentését is.

A Fővárosi Állat- és Növénykertről elmondható a felsorolt területek mindegyikén jelentős aktivitást fejt ki. Sőt, például a mentő tevékenység (ami alatt a hazánkban őshonos, vadon élő, természetvédelmi oltalom alatt álló állatfajok emberi segítségre szoruló egyedeinek mentését értjük) többé-kevésbé speciálisnak számít, mert a világ igen sok olyan állatkertjében, ahol egyébként szintén komoly természetvédelmi munka folyik, ez a terület szinte teljesen hiányzik. Nálunk viszont épp a tavalyi évben készült el az a Sünispotály nevet viselő bemutató mentőközpont, amelynek éppen az a célja, hogy ezt a munkát a közönségnek is bemutassuk.

Hasonlóképpen specialitásnak mondható az ember által kitenyésztett, de gazdasági jelentőségét az idők során elvesztett, és ezért eltűnőben lévő háziállatfajták megmentése. Ilyen tevékenységgel csak kevés állatkertben foglalkoznak, a mi Állatkertünk azonban világviszonylatban is az elsők között kezdett ilyen irányú erőfeszítéseket tenni, hozzájárulva olyan fajták védelméhez, mint a magyar szürkemarha, a hucul ló vagy éppen az erdélyi kopó.

Állatkertünk természetvédelmi tevékenységéről honlapunk tematikus fejezetében további részletek is olvashatók. Bemutatjuk például az ex situ fajmegőrzés körébe tartozó tenyészprogramokban való részvételünket, az in situ fajmegőrzés körébe tartozó természetvédelmi programokat, az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) által, Állatkertünk részvételével lezajlott természetvédelmi kampányokat, valamint az orrszarvúak mesterséges termékenyítésével kapcsolatos eredményeket is, amelyek nemcsak az állatkertek, hanem a szabad természetben dolgozó vadvédelmi szakemberek kezébe is új eszközt adtak.

A tengeri élővilág védelme

Amint említettük, a World Wildlife Day kiemelt témája a tavalyi évben szerte a világon a nagymacskák védelme volt, az idén pedig a tengeri élővilág védelme számít központi témakörnek. A mi Vadon Napunk programjaiban a nagymacskák idén is kiemelt figyelmet kapnak (sok más fontos téma, például a jegesmedvék, az orrszarvúak vagy az emberszabásúak védelme mellett), és a pénteki napra kínált kedvezmény is a nagymacskákhoz kapcsolódik (már csak azért is, mert valószínűleg több gyereknek van plüss nagymacskája, mint plüss tengeri állata, habár ajándékboltunkban ez utóbbiakból is nagy a választék). Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy a tengeri élővilág védelmére is felhívjuk a figyelmet.

A világ tengereiben és óceánjaiban eddig közel 200 ezer különféle fajt azonosítottak, de valószínű, hogy ennél jóval több a még felfedezésre váró fajok száma. A földi élet bölcsőjét azonban napjainkban különösen sok veszély fenyegeti, kezdve a túlhalászattól (illetve általában a tenger erőforrásainak nem fenntartható mértékű hasznosításától), folytatva a környezetszennyezés számos különböző formájával (káros vegyi anyagok, zajszennyezés, fényszennyezés), a különféle ökoszisztémák, elsősorban a tengerparti élőhelyek megbolygatásával, és persze az éghajlatváltozás káros hatásaival.

A fenti problémák közül az elmúlt hónapokban alighanem a tengerek és óceánok különféle műanyagokkal való szennyezése kapta a legnagyobb figyelmet. Ez pont olyan típusú probléma, amelyen mi itt Magyarországon is tudunk segíteni, például tudatosabb vásárlással, a keletkező műanyag hulladék (nejlonszatyrok, eldobható PET palackok) mennyiségének csökkentésével. Nem véletlen, hogy az Állatkertben sem lehet kapni PET palackos italokat, hanem csak olyanokat, amelyek visszaváltható üvegpalackban, vagy fém dobozban kerülnek forgalomba (utóbbiakat szelektíven gyűjtjük).

Végezetül érdemes megemlíteni, hogy Állatkertünkben a tengeri élővilág megismerésére is nagyszerű lehetőség kínálkozik. Különös tekintettel az Állatkert tavaly májusban megnyílt új játszóparkja, a Holnemvolt Vár legújabb attrakciójaként decemberben átadott új Cápasuliban, ahol az ifjú cápák a közönség szeme láttára cseperednek fel. A Cápasuliban jelenleg négyféle cápát, továbbá rájákat, és különféle csontos halakat, rajhalakat láthat a nagyközönség. Cápáink között akadnak olyan fajok is, amelyek a természetben ritkulóban vannak, és így fenyegetettnek számítanak.