Az Ausztrál ösvény állatai 2014. június 27.

A június 20-án átadott Ausztrál ösvény az állatsimogató elköltözésének köszönheti a létrejöttét. Az állatsimogató eredetileg 1989 óta működik Állatkertünkben, de eredeti helyéről – ahol ma a tigriskifutó található – már 1996-ban elköltöztettük. Akkor a kert nyugati, a Dózsa György út és a vasút által határolt sarkába került, s itt is működött egészen idén áprilisig. A Holnemvolt Park megnyitása előtt pár nappal az egész állatsimogató az új területre költözött át, s azóta is ott várja a látogatókat. A felszabadult régi helyet pedig – ahogyan azt előzetesen is terveztük – az úgynevezett „ausztrál zóna” bővítésére, fejlesztésére használtuk fel, egészen pontosan az Ausztrál ösvény kialakításával.

Az Ausztrál ösvény Állatkertünk azon állattartó tereinek sorát gyarapítja, ahol a közönség be is mehet az állatok közé. Simogatónak azért nem nevezhetnénk, ám mégis különleges élményt nyújt, hogy a látogatók az itt bemutatott álltokkal egy térben tartózkodhatnak. Ilyen, a nemzetközi állatkerti szakmában „walk through enclosure” néven ismert állattartó helyeket persze csak olyan állatok esetében lehet kialakítani, amelyek nem jelentenek veszélyt a látogatókra, s persze a dolog működéséhez a látogatók együttműködésére, fegyelmezettségére is szükség van. A mi Ausztrál ösvényünk például éppen azért „ösvény”, mert a területet a kijelölt sétautakon lehet bejárni, az állatok pedig szabadon eldönthetik, hogy mennyire mennek közel az ösvényeken sétáló közönséghez.

Az Ausztrál ösvény legfőbb látványosságai a kenguruk. Természetesen ez az állatcsoport igen változatos, hiszen Ausztráliában és a környező szigeteken több mint hetven különböző fajuk él. Ezek közül a vörösnyakú, vagy másik nevén Bennett-kenguru (Macropus rufogriseus) a közepes termetűek közé tartozik. Ezt a fajt Állatkertünk már a megnyitás évében, 1866-ban is bemutatta, majd az elmúlt közel másfél évszázad során hosszabb-rövidebb időre újra fel-felbukkantak a gyűjteményben. Utoljára azonban az 1980-as évek végén voltak ilyen kenguruink, az elmúlt negyedszázadban ugyanis rendre más fajok képviselték ezt az állatcsoportot. Az Ausztrál ösvény benépesítése céljából a franciaországi Bretagne-ban található Pont-Scorff állatkertjéből 14 felnőtt Bennett-kengurut – túlnyomórészt nőstény állatokat – szereztünk be. A nőstények közül többnek az erszényből már kijáró kölyke is van, így a felnőttek mellett hét cseperedő kiskengurut is megfigyelhetünk. A kicsik közül három nőstény, három pedig hím, amint ezt a közelmúltban sikerült megállapítani a fürge apróságok egyenként történő megfogásával és vizsgálatával. A legidősebbet eddig még nem sikerült nyakon csípni, így az ő esetében még nem tudjuk, milyen ivarú állatról van szó.

A kengurukon kívül Ausztrália futómadarával, az emuval (Dromaius novaehollandiae) is testközelből megismerkedhetünk. Természetesen a kifejlett, akár 60 kg-osra is megnövő emuk esetében nem lenne olyan magától értetődő az állatok barátságossága, ám az Ausztrál ösvényen nem felnőtt emukat, hanem növendék állatokat helyeztünk el. Ezek a madarak a felnőttekkel ellentétben még nem egyszínűek, hanem testüket csíkos tollazat fedi. A felnőtt és a növendék emuk között meglehetősen nagy a különbség a táplálkozás tekintetében. Amíg ugyanis a felnőtt emuk inkább növényekkel táplálkoznak, a fiatalok a fehérjében dúsabb, állati eredetű táplálékot részesítik előnyben. Erre az élettani sajátosságra az emuk állatkerti takarmányozása során is oda kell figyelni, de emellett az ausztrál mezőgazdaságot is gondolkodóba ejti a jelenség. A kifejlett emukat ugyanis mezőgazdasági kártevőkét tartják számon őshazájukban, ugyanakkor a fiatalok rengeteg rovarkártevőt is felzabálnak, így jelenlétük a mezőgazdasági termelés szempontjából inkább hasznosnak mondható.

Az Ausztrál ösvényhez kapcsolódó röpdékben a távoli kontinens több más érdekes állatával is megismerkedhetünk, közéjük azonban már nem lehet bemenni. Az egyik legérdekesebb itt bemutatott madárfaj a kacagójancsi (Dacelo novaeguineae), amely az őslakók nyelvéből átvett kokabura néven is ismeretes. Gurgulázó, illetve harsányan hahotázó nevetésre emlékeztető kiáltása annyira jellegzetes hangja az ausztrál vadonnak, hogy akad olyan rádióállomás a déli kontinensen, amely egyenesen a kacagójancsi nevetését használja szünetjelként, szignálként. A szomszédos röpdében a zöldszárnyú galambbal (Chalcophaps indica) és az ausztrál kontyos galambbal (Ocyphaps lophotes) ismerkedhetnek a látogatók, sőt akad itt seregély (Sturnus vulgaris) és feketerigó (Turdus merula) is. Utóbbi kettő ugyan nem őshonos Ausztráliában, de betelepített fajokként ma már ők is nagy számban előfordulnak arrafelé.

Ugyancsak az Ausztrál ösvényen át közelíthető meg a hangyászsünök, az erszényesnyestek és a kovarik már korábban átadott bemutatóhelye, illetve a madármentő állomás is.

Az Ausztrál ösvény megnyitásával tovább gyarapodott Állatkertünk ausztrál zónája, amely Ausztrália, Új-Guinea és a környező szigetek élővilágát mutatja be. A zóna az elmúlt években több jelentős fejlesztéssel bővült: 2010-ben az Ausztrálház átadására került sor, 2011-ben – több évtized után először – vombatok érkeztek az Állatkertbe, 2013 elején hangyászsünökkel, majd az év második felében erszényes nyestekkel és kovarikkal gyarapodott a bemutatott állatok köre. Jelenleg az ausztráliai erszényesek tizenkét faja kerül bemutatásra az ausztrál zónában, amely még kiegészül a tojásrakó emlősök közé tartozó hangyászsünökkel, valamint számos madárfajjal, hüllőkkel, kétéltűekkel, halakkal és gerinctelenekkel is.