Nyitvatartás

H-P:9.00-17.00 Szo-V:9.00-17.30
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Első kortyok az anyatejből 2017. november 11.

Miután a kiselefánt szerdán hajnalban sikeresen megszületett, egész nap azt figyeltük, hogy megtalálja-e az emlőket. A „szülőszobában” elhelyezett kamerák segítségével meg is örökítettük az újszülött első étkezését.

A szerdán hajnalban született kiselefánt világra jövetele rendben alakult, és nem sokkal később már lábra is állt a jövevény. Ezután viszont egész nap feszült figyelemmel lestük, hogy megtalálja-e az apróság Angele emlőit, és rendben el is kezdi-e a táplálkozást. Ilyenkor ugyanis ez a legfontosabb. Szerencsére ezzel sem volt baj, nem volt szükség beavatkozásra. A kiselefánt első étkezését, az első kortyokat – a „szülőszobában” elhelyezett kamerák segítségével – meg is örökítettük, ez látható az alábbi kisfilmben.

Az ázsiai elefántoknál a borjaknak legalább kétéves korukig szükségük van az anyai gondoskodásra, de általában még ezt követően, akár négyéves korukban is szoktak anyatejet fogyasztani. Ekkorra már természetesen csak kiegészítő jelentősége van a tejnek, hiszen ennyi idős korukra már régóta a szilárd táplálék az elsődleges a számukra. A legutóbbi kiselefántunk, a 2013-ban született Asha esetében még idén nyáron is előfordult, hogy pár csepp tejet fogyasztott.