Nyitvatartás

H-P:9.00-17.00 Szo-V:9.00-17.30
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Kisfilm a cseperedő zsiráfborjúról 2017. február 7.

Már egyhónapos is elmúlt Sauda, a január elsején született zsiráfborjú. A kicsi szépen gyarapodik, és persze még mindig sok időt tölt pihenéssel. Bár még jó sokáig elsősorban anyatejen él, már kóstolgatja a felnőtt zsiráfoknak való takarmányt is.

A január elsején, az év első újszülöttjeként világra jött zsiráfborjú, Sauda születéséről korábban már közzétettünk egy kisfilmet. Több mint egy hónap elteltével azonban ismét készítettünk néhány képkockát a jövevényről, aki azóta – szemmel láthatóan – sokat gyarapodott. Persze azért még mindig nagyon fiatal, így aztán nem is meglepő, hogy a felnőttekhez képest sokkal több időt tölt pihenéssel, s ezt is igen gyakran fekve, vagy – ha úgy tetszik – „ülve” teszi. A felnőtt zsiráfoktól ilyesmit ritkán láthatunk, de a két, még növésben lévő, 2015-ös születésű fiatalnál azért alkalmanként elő szokott fordulni, hogy a legkisebbhez hasonló módon pihengetnek.

Sauda most még természetesen anyatejen él, és még sokáig ez lesz a legfőbb tápláléka. Ám azt néha már most is látni lehet, hogy a felnőtt állatoknak való takarmányt szagolgatja, ízlelgeti, csócsálgatja. A kifejlett zsiráfok egyébként nálunk tömegtakarmányként lucernát, lucernaszénát vagy réti szénát, illetve lombot kapnak tömegtakarmányként, attól függően, hogy épp milyen évszak van. Emellett sárgarépa, alma, zabpehely, sőt még vöröshagyma is szerepel az étlapjukon.