Nyitvatartás

H-P:9.00-17.30 Szo-V:9.00-18.00
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Kisfilm Arun születésnapi köszöntéséről 2018. november 12.

Nemrégiben töltötte be első életévét Arun, a kiselefánt. A születésnap alkalmából természetesen fel is köszöntöttük, mi több, még tortát is kapott a gondozóktól. Legújabb kisfilmünkben a szülinap pillanatait idézzük fel.

Arun, a kiselefánt november 8-án töltötte be első életévét. A jeles alkalmat természetesen méltóképpen meg is ünnepeltük, a hivatalos köszöntést azonban már 4-én megtartottuk.
Éspedig azért, hogy még a hosszú hétvégén, illetve az őszi szünethez kapcsolódó kedvezményes időszakban sor kerüljön az eseményre, hiszen így sokkal több látogatónknak volt lehetősége személyesen is részt venni rajta, mint ha a tulajdonképpeni évfordulón, csütörtökön tartottuk volna meg.

A születésnaphoz természetesen torta is dukál, így a kis Arunt szülinapi tortával köszöntöttük. A torta persze nem hagyományos cukrászsütemény volt, hanem kifejezetten az elefántok szája íze szerint elkészített takarmány-gasztronómiai alkotás. A csaknem malomkő méretű „tortalapokat" búzalisztből, zabból és korpából készítették, sütötték a galgahévízi Telek Pékségben, ezek közé pedig réti széna rétegek kerültek „krém" gyanánt. Természetesen az ehető díszítmények sem hiányoztak: a tortát almával, banánnal, ananásszal és sárgarépával rakták tele a gondozók, a kompozíció tetejébe pedig egy kenyértésztából készült 1-es került (utóbbi ugyancsak a galgahévízi pékek munkája).

Amint a köszöntésről szóló kisfilmen is látszik, a tortát az ünnepelt, Angele, az anyuka, és Asha, a nővér nagy örömmel fogyasztotta el, bár Angele-nek természetesen oda kellett hatnia, hogy Asha hagyja elsősorban az ünnepeltet a tortához férni. A kis Arun a tortaevés után természetesen játékkal, önfeledt labdázással ünnepelte első születésnapját.

Arunról az elmúlt egy évben számos alkalommal tettünk közzé kisfilmeket. Megmutattuk például, hogyan született, hogyan kortyolt először az anyatejből, hogyan kergeti a galambokat, hogyan „vízilabdázik", és azt is, hogyan játszik a nővérével