Kisfilm és képek az orrszarvú termékenyítésről 2013. december 19.

Lázas készülődés folyt novembert 5-én a Fővárosi Állat- és Növénykert Szavanna istállójában. Lulu, az 1980-as születésű nőstény szélesszájú orrszarvú tapasztalatból tudta, hogy alighanem tőle akarnak majd valamit. Egészen pontosan egy szaporodásbiológiai vizsgálatot akartak rajta elvégezni a szakemberek, amelyet azonban csak akkor lehet biztonságosan lebonyolítani, ha az állat altatásban van. A dr. Sós Endre vezette állategészségügyi csoport tehát először erről gondoskodott, méghozzá oly módon, hogy ne is a szó szoros értelmében vett altatás, hanem csak bódítás történjen. Ez ugyanis kevésbé terheli meg az állat szervezetét, ugyanakkor kellően bódult állapotba kerül a beavatkozáshoz. Magát a vizsgálatot a berlini Állatkerti és Vadállatkutató Intézet szaporodásbiológiai kutatócsoportjának specialistája, dr. Robert Hermes végezte el. Vele és a csoport többi tagjával Állatkertünk munkatársai évek óta együttműködnek. Az ultrahangos vizsgálófejjel rektálisan, tehát a végbélen át lehet megközelíteni az ivarszerveket, mindenekelőtt a két petefészket, hogy ott érett tüszőt leljenek fel. A jobb oldali petefészken sikerült is egy nagyjából másfél centiméter átmérőjű tüszőt találni, s ebből már tudni lehetett, hogy az állat ugyan a vizsgálat időpontjában még nem fogamzóképes, de bő egy hét múlva minden bizonnyal az lesz. Így tehát az állatot felébresztették, s nyolc nappal később már a termékenyítésre készültek.

November 13-án ez is megtörtént. Lulut ugyancsak bódítani kellett, s megint vizsgálattal kezdődött a beavatkozás. Ennek során kiderült, hogy a nőstény orrszarvú ekkor már termékenyítésre alkalmas állapotban volt. Dr. Hermes ezután katéterrel juttatta be a szaporítóanyagot, amely egyébként nem a budapesti hímtől, Zafrieltől, hanem egy a Colchesteri Állatkertben élő orrszarvútól való. A művelet ez alkalommal is rendben lezajlott, és Lulut nem sokkal később fel is lehetett ébreszteni.

Azt persze most még nem lehet megmondani, hogy a termékenyítés sikeres volt-e. A vemhességre utaló hormonális változásokat az állat véréből, illetve a bélsárból vett minták alapján hozzávetőleg a tél végére lehet majd először kimutatni. Maga a vemhesség pedig ennél a fajnál mintegy 16 hónapot vesz igénybe.

A novemberi beavatkozásnak természetesen korábban is voltak előzményei. Olyannyira, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert szakmai körökben egyebek mellett éppen arról is nevezetes, hogy itt született meg a világ első mesterséges termékenyítés eredményeként világra jött orrszarvúja. A világelső jövevénynek szintén Lulu volt az anyja, a nevezetes ellésre pedig 2007. január 23-án került sor. Az esemény híre akkor az egész világsajtót bejárta. Layla, a világelső orrszarvú bébi azóta is Budapesten él, ám időközben sikeresen fel is cseperedett. Lulunak egyébként 2008. november 22-én is született egy utódja. A jövevény, aki a Lisimba nevet kapta, a második mesterséges termékenyítésből való orrszarvú volt a világon, s egyben az első krio-orrszarvú. Ez a kifejezés azt jelenti, hogy a hím szaporító anyagot ez esetben nem frissen használták fel, hanem előtte hosszabb ideig fagyasztott állapotban tartósították.

Ezek az igen fontos szaporítási eredmények nemzetközi csapatmunka gyümölcseként, német, osztrák és magyar szakemberek közös munkájának eredményeként születtek. Magát a termékenyítési eljárást a berlini Állatkerti és Vadállatkutató Intézet szaporodásbiológiai kutatócsoportja dolgozta ki Frank Göritz, Robert Hermes, Thomas Hildebrandt és mások részvételével. Európa szerte több állatkerttel is együttműködtek, de a közös munkát Budapesten koronázta a legtöbb siker. Az itt született orrszarvúak világra jövetele nemcsak a mi intézményünk, illetve nem csupán a szélesszájú orrszarvúak állatkerti szaporítása szempontjából fontos, hanem azért is, mert a mesterséges termékenyítési eljárás kidolgozásával új eszköz került az orrszarvúak védelmével foglalkozó valamennyi szakember kezébe. Függetlenül attól, hogy állatkerti, vagy éppen a vadonban élő állományokról van éppen szó.

Maga a mesterséges termékenyítés, vagy más néven inszeminálás évtizedek óta széles körben alkalmazott eljárás a gazdasági haszonállatok szaporításában. Szarvasmarháknál, juhoknál, lovaknál, sertéseknél, sőt nyulaknál és pulykáknál is elterjedtnek számít. Az egzotikus vadállatoknál természetesen korlátozottabbak a lehetőségek, de egyre újabb és újabb fajoknál sikerül mesterséges termékenyítéssel utódokat nyerni. Elefántok esetében például 1999-ben koronázta először siker az ilyen irányú törekvéseket, s azóta összesen 47 elefántborjú született mesterséges termékenyítés eredményeként.

Az eljárásnak egyébként számos előnye van. Egyrészt lehetővé teszi az állatok szaporodásbiológiai kapacitásának jobb kihasználását, amely különösen a veszélyeztetett nagyemlősök esetén lehet fontos. Emellett olyan tenyészállatoktól is nyerhető utód ezen a módon, amelyektől természetes úton – szervi vagy viselkedési okok miatt – nem lehetne. Ráadásul a genetikailag összeillő tenyészpárok összehozása is egyszerűbb ezen a módon, különösen nagy testű állatok esetében. Hiszen nem kell több tonnás állatokat utaztatni több ezer kilométernyi távolságokra, egyszerűen csak a szaporító anyag szállításáról kell gondoskodni. A fagyasztva tartósítás eredményeként pedig egyes apaállatoktól akár pusztulásuk után is nyerhetünk utódokat.

A mesterséges termékenyítést, vagyis az inszeminálást nem szabad összekeverni a némileg hasonlóan hangzó mesterséges megtermékenyítéssel. A mesterséges termékenyítésnél a hím szaporító anyag, a sperma bejuttatása történik csak mesterségesen, a hímivarsejtek azonban már az anyaállat testében találkoznak, így azok összeolvadása természetes folyamatként történik. A mesterséges megtermékenyítés esetében azonban az ivarsejtek laboratóriumi körülmények között, azaz „in vitro" találkoznak.