Nyitvatartás

H-P:9.00-17.00 Szo-V:9.00-17.30
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Már látogatható a Lepkekert 2016. május 31.

2016. május 27. óta a Lepkekert is nyitva áll a látogatók előtt. A Pálmaház mögött található, kifejezetten a nyári szezonban megtekinthető bemutatóhelyen a nagyközönség egy térben sétálhat a szemet gyönyörködtető, színpompás trópusi lepkékkel.

Lepkekert bejáratA Lepkekert az Állatkert egyik hagyományos bemutatóhelye, mégsem látogathatja a közönség az év minden napján. Ez a látnivaló ugyanis szezonális, hiszen a Lepkekertet télen nem lehetne kifűteni. A lepkéket tehát nyár elejétől az őszi hideg esték beköszöntéig lehet megtekinteni, ebben az időszakban viszont már elég régóta. Ez ugyanis a tizenhetedik egymást követő nyár, amelyben ilyen látványosságot kínálunk a közönségnek.

A 260 négyzetméter alapterületű Lepkekertben jelenleg csaknem két tucat trópusi lepkefaj több száz egyedét láthatja a közönség. A lepkék 1200 köbméternyi légtérben, egy afféle mediterrán ligetben repkednek kedvük szerint, s az itt kialakított sétányon haladva a közönség is egy térben sétálhat velük. Természetesen a lepkekerti látogatás során a „mindent a szemnek, semmit a kéznek” elve érvényesül, hiszen a törékeny állatokat megfogni, megérinteni nem szabad. Erre a nyitva tartás teljes ideje alatt állatkerti munkatársak felügyelnek.

A legnagyobb figyelem a kifejlett lepkéket (imágókat) övezi, gyakran látni őket repülés vagy táplálkozás közben, vagy amint egy levélen pihennek. Bár a lepkék a kertben nyíló virágokat is látogatják, fő táplálékuk egy külön az ő számukra kikísérletezett recept szerint készülő mesterséges nektár, amelynek a hamisítatlan magyar akácméz az egyik legfontosabb összetevője. A nektár mellett a félbevágott banánok és narancsok nedvét is szívogatják.

A Lepkekertben bemutatott fajokat nemcsak imágóként, hanem bábállapotban, sőt, némelyiküket hernyóként is meg lehet figyelni. A lepkebábok az üvegfalú bábszekrényben függenek, s némi szerencsével akár azt is meg lehet lesni, amint egyik vagy másik bábból éppen kikel a kifejlett lepke. A gondozók rendszeres időközönként kinyitják a bábszekrény ajtaját, hogy a frissen kikelt lepkék kiröppenve csatlakozzanak a Lepkekert légterében repdeső társaikhoz.

A Lepkekert a lepkék mellett a benne látható növények miatt is érdemes a közönség figyelmére. Az egész évben itt zöldellő mediterrán növényfajok mellett – amelyek némelyike rendszeresen gyümölcsöt is hoz – jelenleg több pompás orchideát és néhány ugyancsak látványos broméliát is meg lehet tekinteni.

A Lepkekert nyitva tartása az állatházak mindenkori nyitvatartási rendje szerint alakul. Esős idő esetén azonban előfordulhat, hogy átmenetileg nem fogad látogatókat. Az eső által hozott nagy légnedvesség mellett ugyanis a lepkék nem nagyon repülnek, sőt, sokuk a kerten keresztül vezető ösvényre száll le, ahol viszont könnyen rájuk léphetne a közönség. Ha tehát valaki mindenképpen látni szeretné a Lepkekertet, ne akkor jöjjön, amikor egész napos eső várható, ha pedig egy hirtelen támadt felhőszakadás miatt kell átmenetileg bezárnunk a létesítményt, érdemes várni egy kicsit, s addig felkeresni az Állatkert egyéb látványosságait.