Nyitvatartás

H-P:9.00-17.00 Szo-V:9.00-17.30
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Mentett fenyőszajkó a Sünispotályban 2018. november 16.

Ez a vállsérült fenyőszajkó néhány napja került a Sünispotályba, Állatkertünk közönség számára is látogatható, bemutató mentőközpontjába. A faj ritka vendég hazánkban, a mentőhelyen is most először akad dolgunk fenyőszajkóval.

Állatkertünk évtizedek óta foglalkozik Magyarországon őshonos, vadon élő, természetvédelmi oltalom alatt álló fajok olyan egyedeinek mentésével, amelyek valamilyen ok miatt emberi segítségre szorulnak. E munka keretében évente 1500-2000 állatot mentünk, legnagyobb számban madarakat, de különféle kisemlősöket, hüllőket és kétéltűeket is. Egyes fajokkal kifejezetten gyakran találkozunk, de vannak ritka vendégek is. Nyilvántartásunk szerint például még soha nem fordult elő, hogy fenyőszajkó is lett volna védenceink között.

Maga a fenyőszajkó (Nucifraga caryocatactes) a varjúfélék családjába tartozó, eurázsiai elterjedésű madárfaj. Magyarországon is őshonosnak számít, de fészkelő állományáról nem tudunk. A hazai észlelések elsősorban annak köszönhetőek, hogy kis számban ugyan, de aránylag rendszeresen vonulnak az ország területén keresztül, sőt, a téli időszakban néhány egyed hosszabb ideig is vendégeskedhet nálunk. Emellett néha előfordul olyan eset is, hogy inváziószerűen a szokottnál több egyed érkezik, mostanában is érzékelhető egy ilyen beáramlás. Legtöbbször a középhegységek erdőségeiben látni, de láttak már fenyőszajkót parkokban, illetve kertvárosi környezetben is.

Mivel hazánkban ritkán látni fenyőszajkót, nem meglepő, hogy a hozzánk bekerülő sok-sok mentett állat között is csak most először találkozunk először ezzel a fajjal. S bár az állat így különleges vendég, vállsérülése egészen hétköznapinak mondható. A madár jelenleg a Sünispotály egyik beltéri, a közönség által is látható röpdéjében lábadozik.