Sörényes hangyász született 2016. október 6.
Először született sörényes hangyász a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A Dél-Amerikában őshonos állatfaj egy példányát ugyan már 1895-ben láthatta a fővárosi közönség, utána azonban több mint száz év szünet következett, hiszen az újabb időkben csak két éve, 2014 nyarán szereztünk be ismét sörényes hangyászokat. A tavalyelőtt érkezett két állat, Isabela és William kifejezetten azzal a céllal került Budapestre, hogy később utódjuk is szülessen. Erre azonban várni kellett, mert érkezésükkor még egyikük sem számított felnőtt, tenyészérett állatnak, sőt, az ivarérett kort is már itt, Budapesten érték el.
A kölyök október 5-én, azaz szerdán hajnalban látta meg a napvilágot. Mivel az anyaállat szép időben a kifutóban, kevésbé szép időben pedig a közönség által üvegfalon keresztül szemlélhető belső, fűtött térben szokott tartózkodni, a jövevényt tulajdonképpen már a látogatók is megtekinthetik. Némi szerencse azonban kell hozzá, mert amikor Isabela épp pihen, és lompos farkával betakargatja magát, olyankor előfordulhat, hogy a kölyök is takarásba kerül. Délelőtt 10 órakor azonban az anyaállat szinte mindig ébren szokott lenni, ez ugyanis a hangyászok etetésének időpontja.
A Dél-Amerikában őshonos hangyászok az övesállatokkal (tatukkal) és a lajhárokkal állnak közelebbi rokonságban, viszont nem rokonai az erszényesek közé tartozó erszényes hangyásznak, sem pedig a tojásrakó emlősöket képviselő hangyászsünöknek. A hangyászoknak négy fajuk ismeretes (a törpe hangyász, az északi hangyász, a dolmányos hangyász vagy tamandua és a sörényes hangyász), közülük a sörényes hangyász (Myrmecophaga tridactyla) nő a legnagyobbra. A kifejlet állatok súlya akár 40 kg is lehet, hosszuk pedig a megnyúlt arcorr hegyétől a bozontos farok végéig a két métert is elérheti.
A faj Dél-Amerika számos országában megtalálható, így Argentínában, Brazíliában, Bolíviában, Peruban, Ecuadorban, Venezuelában, Kolumbiában, Guyanában, Francia Guyanában, Suriname-ban, sőt még néhány közép-amerikai országban is. Nagyon sok azonban sehol sincsen belőlük, s ha a faj állapota nem is kritikus, a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) sebezhetőnek minősítette a sörényes hangyászok természetvédelmi helyzetét.
A sörényes hangyászok – ahogy a nevük is mutatja – elsősorban hangyákkal, illetve különféle termeszekkel táplálkoznak. Testalkatuk is ehhez az életmódhoz alkalmazkodott. Erőteljes mellső lábaikkal és hatalmas karmaikkal kiválóan ásnak, s akár a termeszvárak betonkeménységű falát is képesek feltépni. A táplálékot hosszú, féregszerű, ragadós nyelvük segítségével kebelezik be. A nőstények 142-190 napos vemhesség elteltével általában egy utódot hoznak a világra. A kicsi már az első naptól kezdve anyja hátán csimpaszkodva viteti magát, s tíz hónap után kezdi meg önálló életét.
Az első magyar ember, aki sörényes hangyásszal találkozott, alighanem Éder Xavér Ferenc, a selmecbányai születésű jezsuita hittérítő lehetett. Éder a 18. század közepén – missziós tevékenység keretében – tizenöt éven át élt a mai Peru és Bolívia területén. Az utazásai során tapasztaltakról szóló latin nyelvű könyvben „ursus formicarius”, azaz „hangyászmedve” néven emlegette ezt az állatot.