Nyitvatartás

H-P:9.00-17.30 Szo-V:9.00-18.00
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Szépen nőnek az oroszlánkölykök 2013. november 14.

A tél végén, illetve a tavasz derekán született ritka indiai oroszlánkölykök mostanra 7, illetve 9 hónaposak. Szépen gyarapodnak, testsúlyuk nagyjából 30-40 kg körül lehet, és nemsokára a fogváltáson is átesnek. Bár már nem olyan aprók, mint amikor először bemutattuk őket, még mindig nagyon aranyos kisoroszlánok, ráadásul sokkal aktívabbak és csíntalanabbak is.

Állatkertünk barátai körében köztudott dolog, hogy az idei évben összesen hét indiai oroszlánkölyök született nálunk. Az első négy február 15-én, a második három pedig április 14-én. Ez azt jeleni, hogy a kölykök most 9, illetve 7 hónaposak. Természetesen már nem olyan aprók, mint amikor a közönségnek először bemutattuk őket, de most is nagyon bájosak, mi több, lényegesen aktívabbak is. A természetben ebben a korban már egyáltalán nem isznak anyatejet, állatkerti körülmények között azonban néha-néha ez is előfordulhat. Étrendjük azonban már csaknem teljesen azonos a kifejlett állatokéval. A fogváltás azonban még csak most kezdődik. Az idősebb állatoknál most kezdik áttörni az ínyt a végleges, maradó fogak, és nagyjából egyéves korukra alakul majd ki a végleges fogazatuk. Persze még akkor is növésben lesznek, hiszen az oroszlánok általában 3-4 éves korukra érik el kifejlett méretüket.

Érdemes elgondolkodni azon a tényen, hogy amíg az állatkerti oroszlánok szinte mind rendben felcseperednek, addig a vadonban született oroszlánkölykök közül a kutatások szerint csak minden ötödik éri meg a kétesztendős kort, amely után az oroszlánok az ivarérettséget elérik. Ez persze az állatokkal foglalkozó szakemberek számára nem meglepő, hiszen régóta ismert, hogy a vadonban sokkal küzdelmesebb az élet, mint az állatkertben, s ezért az állatkerti állatok életteljesítménye rendszerint lényegesen jobb, mint a szabad természetben élő fajtársaiké.