Tatuk a Pálmaházban 2014. január 17.
Két tatunk, Fürge és Tüske 2007 májusában születtek Németországban, a Majna-Frakfurti Állatkertben. Onnan is érkeztek Budapestre ugyanazon év novemberében, habár a közönség csak 2008 januárja óta láthatja őket. Eredetileg az állatsimogató szomszédságában található Szarvasház jellegzetes faépületében alakítottunk ki számukra férőhelyet, ám onnan a közelmúltban költözniük kellett. Az épület ugyanis az Ausztrál zóna része lett, s tavaly óta foltos erszényesnyesteket, illetve kovarikat láthatunk ott, ahol korábban a tatuk éltek. A két állatot így most a Pálmaházban, annak bal oldali második oldalszárnyában tekintheti meg a nagyközönség. Azért ott, mert a Pálmaházat az elmúlt években egyszerű trópusi csarnokból az Újvilág trópusi élővilágának bemutatóhelyévé alakítottuk át. Így a Dél-Amerikában őshonos tatuk csupa olyan állatfaj szomszédságában kerülnek bemutatásra, amelyek őshazája mind-mind ugyanazon a kontinensen van.
A tatukat övesállatoknak, illetve spanyol eredetű elnevezéssel élve armadillónak is hívják. E nevek mind arra utalnak, hogy ezeket az állatokat irhaeredetű, elcsontosodott páncélzat védi. Annak érdekében azonban, hogy a páncél ne akadályozza a tatukat a mozgásban, a páncélzat maga egymáshoz képest elmozdulni tudó elemekből áll, olyasformán, mint a középkori lovagok testpáncélja. Az állatok hátán általában öv alakban jelennek meg a páncélozott részek, amelyek segítségével a tatuk részben vagy egészben az összegömbölyödésre is képesek. Hasi oldalukat ugyan nem védi páncél, de vagy az összegömbölyödés révén, vagy még inkább úgy, hogy veszély esetén félig beássák magukat a talajba, a ragadozók csak nehezen tudnak kárt tenni bennük.
A természettudósok a tatuk 21 faját különböztetik meg. Az Állatkertünkben látható két állat, Tüske és Fürge történetesen a sörtés armadillókat (Chaetophractus villosus), vagy más néven nagy szőröstatukat képviseli. Egyébként a faj tudományos nevében szereplő első szó is a páncélozottságra utal, az ógörög eredetű kataphraktosz ugyanis a nehézfegyverzettel ellátott, páncélozott lovas katonák neve volt egy időben. A sörtés armadilló mindenképpen „nehézfegyverzetűnek" mondható, hiszen a tatuk között viszonylag nagy, bár nem óriástermetű fajnak számít: a felnőtt állatok hossza 20-40 cm, a tömegük pedig 2 kg körüli.
Az övesállatok legközelebbi rokonai a hangyászok és a lajhárok. A múltban közös rendbe sorolták őket a természettudósok, vendégízületesek név alatt. Újabban viszont rájöttek, hogy a lajhároknak és a hangyászoknak mégis egy kicsivel több közül van egymáshoz, mint a tatukhoz, így a korszerű rendszertanokban az övesállatok számára önálló csoportot, rendet tartanak fenn Cingulata tudományos névvel, s egy másik rendbe osztják a többi, „bundás" vendégízületest.
Sajnos a tatukra sok veszély leselkedik, amelyek ellen nem mindig védi meg őket a páncélzat. Dél-Amerika egyes vidékein például egy népi pengetős hangszer, a charango testét szokták tatupáncélból készíteni.