A növénykert 150 éve

Aki azt találgatja, hogy kellően színvonalas zöldfelület-gazdálkodásra és parkfenntartási tevékenységre lehet-e számítani a Fővárosi Állat- és Növénykerttől a megszűnt Vidámparktól örökölt új területen, annak nem kell a sötétben tapogatóznia. Viszonyítási alapnak ugyanis ott van az a botanikai–kertészeti tevékenység, amelyet az intézmény a klasszikus állatkerti területen az elmúlt 150 évben folytatott.

A park fenntartására, illetve a botanikai gyűjteményre az intézmény kezdettől fogva nagy hangsúlyt fektet, így nem véletlen, hogy ez a 10,76 hektárnyi terület országos jelentőségű védett természeti területnek számít, annál is inkább, mivel a sok ritka egzóta mellett mintegy hatvan Magyarországon őshonos, természetvédelmi oltalom alatt álló faj is megtalálható itt.

Mind természetvédelmi, mind műemlékvédelmi szempontból további értéket képvisel, hogy a Növénykert úgynevezett történeti kert is, amely a 19. és a 20. század fordulójára jellemző kertépítészeti stílus, jellegzetes kertstruktúra jegyeit viseli magán. Mindebben nem csak az épített elemek, mint például a műsziklák, vízesés, tó, játszanak kiemelt szerepet, hanem legalább annyira meghatározó a gondosan ápolt, ligetes szerkezetű koros faállomány is, amelyben több tucat, évszázados múltú faegyeddel büszkélkedhetünk.

A fentieknek is köszönhető, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert – számos más szakmai szervezet mellett – elismert tagja a Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetségének (MABOSZ), valamint a világ legnevesebb botanikus kertjeit összefogó Botanic Gardens Conservation International (BGCI) nevű nemzetközi szakmai szervezetnek is.

Érdemes felidézni azoknak a jeles szakembereknek a nevét is, akik jelentősen befolyásolták a kert botanikai arculatának kialakulását és fejlődését: a 19. században Petz Ármin és Marc Ferenc, a 20. században Király Lajos, Somogyi József, Altdorfer Károly, Harnóczy Géza, Kiáczné Sulyok Mária és Zatykó Katalin munkássága volt e téren meghatározó, természetesen az általuk irányított kertészekkel egyetemben.

A Fővárosi Állat- és Növénykert nevében tehát nem véletlenül szerepel a „növénykert” szó. Ráadásul a növénykerti rész maga is többet jelent egyszerű parknál: nem csupán fás szárú növényekből, virág- és gyepfelületekből álló, az állatok bemutatásához igényes kereteket adó, valamint rekreációs célokat szolgáló települési zöldfelület, hanem élő botanikai kollekció, gyűjteményes kert is egyúttal. Valójában az intézmény a klasszikus területen többféle növényt mutat be, mint állatot, hiszen amíg az állatgyűjteményt e sorok írásakor 862 taxon (faj és fajta) képviseli, addig a botanikai gyűjtemény közel négyezer taxonból (faj, változat) áll. Ebből közel ezer az úgynevezett dendrotaxonok, tehát a fák és cserjék fajainak, fajtáinak, változatainak száma. A fás szárú növények összes egyedszáma mintegy ötezer-ötszáz, ebből mintegy kétezer a fatermetű, vagy a jövőben fatermetűvé növő egyed.

A kert klasszikus területének botanikai arculatát másfél évszázad telepítései és kertészeti fejlesztései határozták meg, illetve határozzák meg mind a mai napig. Természetesen ilyen fejlesztések nemcsak a régebbi múltban voltak, hanem napjainkban is jellemzőek. Az elmúlt években a Nagytó és Sziklakert, illetve a Japánkertet és a Főkapu környéki gyeptereket érintő fejlesztési programok járultak hozzá leginkább a növénykert gazdagításához és fejlesztéséhez. Ezeknek a kertészeti fejlesztési programoknak a keretében összesen 1250 fás szárú növényegyedet (szoliter fákat és facsoportokat is) telepítettünk az Állatkert klasszikus területén.

Figyelmet érdemel a növényzet, és ezen belül különösen a fák általános jó állapota. Ez egyértelműen a területen folyó gondos zöldfelület-gazdálkodásnak és parkfenntartásnak, a fák esetében a nagy gonddal elvégzett, rendszeres faápolási munkálatoknak (metszés, sebkezelés, faodvak kezelése, koronaágak biztosítása, fagyrepedések kezelése) köszönhető. Ez évente több millió forintos kiadást jelent az intézmény költségvetésében.

A fák védelme mellett természetesen nagy hangsúlyt fektetünk az élet- és balesetvédelmi szempontokra, s ezzel összefüggésben a fák állapotának rendszeres ellenőrzésére, szükség esetén műszeres vizsgálatára, illetve a korhadt, veszélyes ágak, vagy akár egész fák eltávolítására is. Hiszen az állatkerti fák ágai alatt sokszor lényegesen nagyobb számú látogató közlekedik, mint egy átlagos parkban. Ráadásul a fák kidőlése, nagyobb ágak leszakadása az állatkerti helyszín sajátosságai miatt egyéb, máshol elő nem forduló veszélyekkel is járhat.

A szakmai munka minőségét jól jelzi az is, hogy a közelmúlt nagyobb viharaiban, amelyek Budapest tértségében jelentős károkat okoztak a faállományban, az Állatkert klasszikus területének faállományát alig érintette. A 2015. július 8-i vihar például, amely egész Budapesten, és ezen belül Zuglóban is igen sok fa kidőlését, illetve koronájának súlyos sérülését okozta. Ehhez képest az Állatkert klasszikus területének fái közül csak egyetlen fa fában tett kárt kisebb mértékben.