Nyitvatartás

H-P:9.00-17.30 Szo-V:9.00-18.00
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Mutatványosok Éjszakája 2015. június 4.

Múlt pénteken tartottuk meg az első Mutatványosok Éjszakáját a Holnemvolt Parkban. A régi vurstli legérdekesebb hagyományait elevenítettük fel Vitéz Lászlóval, madárfejű Lajcsikával, Mauddal a csodapókkal és a kivilágított hullámvasúttal.

Péntek este 7-kor kezdődött és egészen éjfélig tartott a Mutatványosok Éjszakája a Holnemvolt Parkban. Az első alkalommal megtartott különleges rendezvény célja természetesen a szórakoztatás volt, de ezzel együtt szerettük volna feleleveníteni a régi vurstli hangulatát és hagyományait is, ezekből ugyanis az elmúlt egy-két évtizedben már alig lehetett találkozni.

A bejáraton érkezőket vidám gólyalábasok köszöntötték, akik a közönség fölé magasodva sétáltak és barátkoztak az emberekkel, sőt még akrobatikus bemutatót is tartottak. Az sem szegte kedvüket, hogy menet közben egyikük gólyalába eltörött a nagy igénybevételtől. A kaputól már hallani lehetett a vidám verklizenét, és természetesen működött a Holnemvolt Park összes játéka is.

A legnagyobb érdeklődés természetesen a hullámvasutat övezte, ahol hosszú, bár szerencsére gyorsan haladó sor kígyózott. Ehhez persze az is kellett, hogy egy időben három szerelvényt közlekedtessünk a pályán. Esti hullámvasutazásra évtizedek óta nem volt példa, mert bár a múltban előfordultak olyan időszakok, amikor a pálya felett volt néhány fényforrás, az elmúlt évtizedekben ezek teljesen hiányoztak. Nemrégiben azonban munkatársaink gondoskodtak a hullámvasút esti kivilágításáról, így a Mutatványosok Éjszakájához hasonló jeles alkalmakkor a hullámvasutat sötétedés után is használni lehet majd. A patinás játéküzem barátai a program végéig kitartottak, így az utolsó szerelvény 13 perccel éjfél előtt állt ki a forgalomból.

Nagy érdeklődés övezte a bábelőadásokat is. Sarkadi Bence marionettfiguráival a Hincz família vurstlibeli bábszínházába repítette vissza a közönséget, bemutatva, hogy ezek a bábuk olyan mozgásokra is képesek, amelyeket az ember elsőre talán el sem tud képzelni. A bábszínházban feltűnt Vitéz László legendás figurája is, majd az előadás végén, amikor a színpad alatti ajtócskát kinyitva Pályi János bábművész megköszönte a közönség, a „pajtikák” figyelmét és szeretetét, egy megható pillanat erejéig mindenki visszaemlékezhetett a legendás bábművészre, a 2011-ben elhunyt Kemény Henrikre.

A régi vurstli elfeledett világát felelevenítő programok és látványosságok felsorolását a végtelenségig folytathatnánk, a Szeredás cirkusztól a gyorsrajzolókon át a vándorfotográfusig. Vagy Maud, a csodapók, esetleg madárfejű Lajcsika „feltámasztásáig”. E sok-sok élményben mind része lehetett annak, aki velünk tartott a Mutatványosok Éjszakája programjain.

Aki lemaradt az eseményről, vagy részt vett ugyan, de máskor is volna kedve egy kellemes estét eltölteni a Holnemvolt Parkban, annak érdemes ellátogatnia hozzánk június 20-án, a Múzeumok Éjszakáján is, hiszen a Holnemvolt Park akkor is nyitva lesz, és számos programmal várja majd az érdeklődőket.