Nyitvatartás

H-P:9.00-17.00 Szo-V:9.00-17.30
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Utazás Plutóniába 2017. március 28.

Az Állatkert már kibővült területén zajló fejlesztési projektek mindegyikén jelentős az előrehaladás, több szálon párhuzamosan folynak a munkák. Az aktuális részletekről Dr. Persányi Miklós főigazgató számolt be a Budapest folyóirat áprilisi számában.

Lendületben a Ligetben

A Fővárosi Állat- és Növénykert már kibővült területén egyszerre több fejlesztésen is dolgoznak. Mindezekről a Fővárosi Közgyűlés számos ülésén is tárgyalt, és valamennyi alkalommal ellenszavazat nélkül döntött. A projektek mindegyikén jelentős az előrehaladás, több szálon párhuzamosan folynak a munkák, amelynek részleteiről Dr. Persányi Miklós főigazgató számolt be.

A múlt esztendő végéig sikeresen megtörtént az Állatkert területének növelése, a korábbi használók kiköltözése, a területeik átvétele. A bezárt és leszerelt Vidám Parkot 2014 februárjában vettük át. Ekkor még nem lehetett elkezdeni valamennyi fejlesztés kivitelezését, ezért a kibővített részeken két évre a Fővárosi Közgyűlés döntései szerint átmeneti, ideiglenes jelleggel családi szabadidő parkot alakítottunk ki, amely Holnemvolt Park néven a 2014-es és a 2015-ös szezonban sikeresen működött. A fejlesztési területen számos kivitelezői munka már 2014-ben elkezdődött (elsősorban a leendő Mesepark területén), és az események 2016-ban gyorsultak fel.

 

Hízókúrán az Állatkert

Nézzük tehát a számokat. 2014-ben az intézmény a 107,619 m²-es korábbi állatkerti területen, a karantén és a háttérkertészet 3805 m²-es részén működött (plusz Margitszigeti Vadaskert). Azóta jogi értelemben is dokumentált módon – alapító okirattal, vagy tartós használati, bérleti megállapodással – átvette a volt Vidámpark 65,335 m²-es földdarabját, ahol már befejeződtek a bontási munkák, sőt több ponton folyik az építés is. Nyáron megkaptuk és a második félévben felújítottuk a 120 éves hajdani városligeti rendőrkaszárnyát (legutóbb az Országos Toxikológiai Intézet), ez 2,160 m²-t tesz ki. A Főváros a Varannó utcáról megállapodott a Zuglói Önkormányzattal, a FÁNK átvette az utca a 3,209 m²-ét, és megtörtént a telkek összevonása. Valamint a MÁV Nyugati pályaudvartól 1,926 m²-nyi rész is használatunkba jutott. Evvel a Városligetnél 72,630 m²-rel növekedett az Állatkert által használt terület. Már 184,054 m²-en működhetünk, amin felül még a Margitszigeti Vadaskert 6091 m² részét is fenntartjuk. Ez a jelentős mértékű növekedés természetesen sokkal nagyobb felelősséggel, emberi és anyagi erők igénybevételével jár. A Kormány és a Fővárosi Önkormányzat jelentős forrásokat nyitott meg a fejlesztések érdekében, és jelentős azok eddigi előrehaladása.

 

Zónától a garázsig

A megszüntetett Vidámpark egykori területén és az Állatkert régi Gazdasági udvarában a két fő új attrakció, a Mesepark, valamint a Pannon Park valósul meg, és elkészülnek a működésükhöz szükséges egyéb fejlesztések. Egy új üzemellátási kiszolgáló zóna létesül, egy autóparkoló épül, új közműveket telepítenek. A park fejlesztése is megtörténik: nem egyszerűen megduplázódik a zöldfelület, hanem az új növényállomány egy botanikus kerthez is méltó lesz. Terveink szerint a fejlesztési területen a burkolt terület 55544 m²-ről 29124-re csökken. A teljes értékű zöldfelület 8658 m²-ről 17898 m²-re  növekszik, a vízzel borított terület 0-ról 2661 m²-re, Másfélszer annyi fa koronája ad majd árnyékot, mint korábban, és a leendő épületek helyén álló fáknál minden ésszerű esetben az átültetést választjuk a kivágás helyett – a világon létező legjobb technológiával.  A mondott adatokon felül vannak még a zöldtetők, valamint a legfontosabb dolog – maga a fedett park, hiszen a biodóm belsejében több ezer zöld növény között sétálhatunk egész éven át.

Csaknem befejeződött már az új Kiszolgáló Zóna kialakítása, amire az új oktató és családi szabadidős létesítmények létesítése és ellátása érdekében van szükség.  Még tél végén beköltöztünk a hajdani rendőrkaszárnyába, azóta itt működik az állatkórház, informatikai központ, gyűjtemény-nyilvántartás, és a központi iroda. Az új Gazdasági Épület és az új Takarmány-ellátási Épület esetében is végig kellett vinni a tervezést, és sikeres közbeszerzést követően ősszel elkezdődött építése. Márciusban már a műszaki átadásnál tartunk, és a tavasz vége előtt átköltözhetnek a műhelyek, öltözők, raktárak, a könyv- és irattár, a takarmányellátás, a központi konyha, hűtőtermek, raktárak, hogy mai helyüket átvegyék a Mesepark építői. A MÁV-val való megállapodást követően elkészült a vasút felől kb. 300 méteres hosszon egy új betonkerítés, illetve egy kb. 150 méter hosszú új szolgálati teherforgalmi út. Folyamatban lévő feladat a közművek kiváltása, áthelyezése, újak létesítése, amely minden fejlesztés alapvető feltétele.

Az állatkerti fejlesztések során a jelenleg kaotikus parkolási állapotok is javulnak. A hajdani vidámparki autóparkoló helyén létesül az ún. Hermina Garázs, amely a Liget más intézményeibe tartó közönséget is szolgálja majd, például a Széchenyi fürdőt, vagy a Bethesda Gyermekkórházat. Itt nem egy hatalmas parkolóházra kell gondolni, hanem egy zöldtetős, jórészt felszín alatti parkolóra, amelynek tetejére is felhúzódik a park, a sétányok. A Kormány ezt a projektet is támogatja, és 2016 elején megkezdtük a garázs létrehozásához kapcsolódó általános előkészítési munkát. Elkészítettük a garázs koncepciótervét és a vonatkozó költségbecslést, illetve elkészült a parkoló környezeti hatásait vizsgáló és bemutató Előzetes Vizsgálati Dokumentáció is, amelynek hatósági eljárása elkezdődött.

 

Mesés produkció

A „Pannon Park projekt I. része: a Mesepark megvalósítsa” és a „FÁNK közműfejlesztés és rekonstrukció a gazdasági zónában” beruházások egyesítésre kerültek, valamint a Kormány az önkormányzati támogatáson felül további 500 millió Ft támogatási keretet biztosított e projekt megvalósításához. 2016 év során elkészültek a Mesevár interaktív kiállítás meglévő statikai, gépészeti, elektromos, tűzvédelmi tervfejezetek az interaktív állatkerti játszóház kiállítási terveihez való igazítása, a park kiviteli tervei. A klasszikus magyar animációs mesefilmek korábban tervezett hőseihez (Vuk, Süsü, Dr. Bubó, Mekk Elek, a Nagy Ho-ho-horgász) a „Frakk, a macskák réme” animációs film jellegzetes figurái is csatlakoztak, akik segítségével az állatvédelmi alapelveket mutatjuk be egy multi funkciós oktatóteremben. Itt elsősorban a házi kedvenc és kedvtelésből tartott állatokat, valamint azok felelős tartását ismerhetik meg a látogatók. Szeptember óta épül a kiállítás, halad a munka, a leendő Mesevárban, átadása idén ősszel esedékes.

 

 Valami vadon

A tervek szerint a Pannon Park központja a biodóm lesz a Pannon Ősvadonnal, a Pannon tenger Akváriummal, és a Látogatóközponttal, amelyet tágas szabadtéri kifutók öveznek.  Jogerőre emelkedett az épület és környezetének építési engedélye, és ennek alapján megkezdődött a kiviteli tervezés, valamint elkészült a közbeszerzést megalapozó tervdokumentáció. A szükséges bontási munkák közbeszerzési eljárását követően megtörtént a Vidám Parkból hátrahagyott rossz állapotú épületek, valamint a rengeteg burkolat (beton, aszfalt, viacolor, stb.) és játéküzemek vastag betontesteinek a bontása. A Vidám Park hajdani területén ugyanis több, mint 40 ezer négyzetméteren volt szilárd burkolat, vagy épület. A terület leromlott növényállományának kezelését, átalakítását is elkezdtük: 2016-ban közel 60 fa átültetése, és számos beteg fa eltávolítása történt meg. A hátralévő tervezési feladatok ellátására, illetve a kivitelezési feladatok megvalósítására együttesen irányuló nyílt, uniós fővállalkozói közbeszerzési eljárást indítottunk el 2016 őszén, és az ajánlatok az év vége előtt beérkeztek. Azóta a pályázatot 2017. február végén eredménytelennek kellett nyilvánítanunk, mivel a beérkezett ajánlatok összege meghaladta a rendelkezésre álló forrást. Így – összhangban a Közbeszerzési Törvény vonatkozó paragrafusaival – az egyébként alkalmasnak bizonyult ajánlattevőkkel, tárgyalásos eljárást kezdtünk meg, az ajánlatok és lehetőségek közelítése céljából. Ez a folyamat jelenleg zajlik.

A közönség az idei szezonban az Állatkert régi területeit használhatja, de itt is találkozik majd építési munkákkal, ugyanis jelentős örökségvédelmi rekonstrukciós munkákat is tervezünk az év folyamán: az Elefántház kupolái fedésének rekonstrukciója, a Nagyszikla betonkéreg beázás-mentesítésének III. üteme, a Körhinta tető, homlokzat, falfestés rekonstrukciója, a Fácánház faszerkezeteinek rekonstrukciója, illetve a Margitszigeti Kisállatkertben is jelentős felújításra kerül sor.

 

Keretes: Liget Park Fórum

Dr. Persányi Miklós állatkerti feladatai mellett miniszteri biztosként felügyeli a Liget Budapest projekt kert- és tájépítészeti feladatait is. 2016-ban megszervezte az ún. Liget Park Fórumokat a Városliget, mint park tervezéséről, a ligethasználók igényeiről. Ezek során a biztoshoz 118 szervezet, intézmény és közösség képviselőitől több mint 500 javaslat érkezett, miután megkérdezték az embereket, hogy milyen közparkot szeretnének. Általános igény a Városliget „családbaráttá tétele”, az emberek szeretnének csendes, nyugodt pihenőterületeket. Nem túl meglepő módon szeretnék megtartani a fákat, sőt, felvetődött a Liget környékének további fásítása is. Sokan kérték, hogy szűnjön meg a Kós Károly sétány gépkocsiforgalma és radikálisan csökkenjen az Állatkerti körúté. A javaslattevők többsége szívesen látná a megfelelő közvilágítás kiépítését, több és jobb ivókutat, padot, pihenőhelyet és kukát szeretnének, valamint új WC-hálózatot és több kutyaürülék-gyűjtőt. Az új igények közül felmerült csomagmegőrző, zuhanyzó és egy sportszer-kölcsönző is. A kutyatulajdonosok nagy százaléka több kisebb, zárt kutyafuttató kialakítását kérte azzal a feltétellel, hogy a Liget parkos területein is lehessen póráz nélkül kutyát futtatni. A kerékpárosok egy, a parkot átszelő kerékpársávot, több biciklitárolót javasoltak és azt, hogy a közeli BUBI-kölcsönzőkben legyenek gyerekbiciklik is. Érkezett egy terv, mely a Széchenyi Fürdőt is tápláló termálvízre építve egy ismeretterjesztő és szórakoztató célú, vizes látványosságot képzel el a Ligetbe. Ez a javaslat azonnali sikert aratott a szakemberek körében is, írta a miniszteri biztos közleménye.

Forrás: Budapest folyóirat, 2017. április