Nyitvatartás

H-P:9.00-17.00 Szo-V:9.00-17.30
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

A terület történetének áttekintése

Amikor az Állatkertet 1866-ban megnyitották, területe 31 katasztrális hold és 600 négyszögöl volt. Ez a ma használatos mértékegységekkel számolva mintegy 18,05 hektárnyi kiterjedésű telekterületet jelentett. A területet 1864. február 6-án jelölte ki Pest szabad királyi város mérnöki hivatala Gamperl Alajos városi tanácsnok utasítására. Az eredetileg ideiglenes kijelölést Krászonyi József főpolgármester véglegesítette néhány hónappal később, azt követően, hogy az Állatkert alapítását a Magyar Királyi Helytartótanács 28.730 ügyiratszámon jóváhagyta.

Az eredeti terület tehát 18 hektár volt, ám ez az idők során fokozatosan változott, ráadásul a változás mindig azt jelentette, hogy bizonyos területrészeket kihasítottak az Állatkertből és elcsatolták, hogy valamilyen más célra használják. Az Állatkerttel napjainkban szomszédos intézmények közül a Bagolyvár étterem, a Gundel étterem és a Fővárosi Nagycirkusz telekterületeit mind az Állatkerttől csatolták el, sőt, az egykori Vidámpark területének fele is az Állatkerthez tartozott eredetileg. Még a Dózsa György út 1953-as szélesítése is az Állatkert rovására történt. Így az 1950-es évek végére az eredeti 18 hektárból már csak 10,76 hektár maradt meg. Ez szerencsére már nem csökkent tovább, pedig az M3-as autópálya építésekor szóba került, hogy egy újabb területet hasítanak ki az Állatkertből.

A sok csökkenés után 2014-ben fordult elő első ízben, hogy az Állatkert területének változása végre nem további zsugorodással, hanem növekedésével járt. A szomszédos Vidámpark ugyanis pénzügyi szempontból végképp fenntarthatatlanná vált, s a főváros tulajdonosként tovább már nem tudta vállalni a veszteség finanszírozását. A 2013-as szezont követő bezárásról a Fővárosi Közgyűlés 2012. november 28-án határozott, s a határozatban a terület sorsát is rendezte oly módon, hogy azt az Állatkert kapta meg.

Az Állatkert jelenlegi területe így most formailag két, telekkönyvileg három fő részből áll. A legnagyobb rész az Állatkert klasszikus területe, vagyis az a 10,76 hektár, amely 1866 óta mindvégig állatkerti terület volt. Ez a telek 29732/9-es helyrajzi számon szerepel a telekkönyvben. A másik rész a megszűnt Vidámparktól örökölt 6,5 hektáros terület lenne, ez azonban valójában két különböző telek. Ugyanis amikor 1950-ben, a Vidámpark létrehozásakor egyesítették az egykori Angolpark, illetve a vurstli területét, a két terület továbbra is külön helyrajzi számon maradt. Az Állatkert felé eső oldal (amely előzőleg vurstli volt, azelőtt pedig szintén az Állatkerthez tartozott) a 29732/5-ös helyrajzi számot viseli, a Hungária körút felé eső résznek pedig (amely korábban az Angolpark telke volt), 29753 a helyrajzi száma. A számokból az is kiderül, hogy az utóbbi telek közigazgatásilag nem is a Városligethez, hanem a Herminamezőhöz tartozott eredetileg.

Vannak olyan területek, amelyek a múltban az Állatkerthez tartoztak, de ma már más működik rajtuk, ilyen teleknek számít a Gundel és a Bagolyvár étterem telke (hrsz: 29732/8), valamint a Fővárosi Nagycirkusz és a Liget Étterem által elfoglalt telek (hrsz: 29732/3) is. Írásunk további részében ezeknek a területeknek a történetét tekintjük át.

 

Legelő, országgyűlés, birtokperek

A Pesti-síkságnak ezen a részén a táj természetes állapotát a közeli Duna folyam, illetve a területen csörgedező vízfolyások, a régen eltűnt Városligeti-patak, illetve a múltban a maitól kissé eltérő nyomvonalon csörgedező Rákos-patak határozta meg. A még szabályozatlan Duna nagyobb áradásai idején akár idáig is kiönthetett. Ezt egyrészt onnan tudjuk, hogy az 1838-as nagy pesti jegesár idején is a mai Pálmaház környékéig áradt ki a Duna vize, másrészt a talajvizsgálatokból is tudjuk, hogy az Állatkert nyugati felében az újabb idők feltöltései alatt a dunai árterekre, időszakosan vízzel elöntött területekre jellemző üledékek vannak. A terület keleti része, így a mai Nagyszikla környéke, illetve a Vidámparktól átvett terület inkább a Pesti-síkság belsejére emlékeztető jellemzőkkel bír, ennek megfelelően az újabb kori feltöltések alatt homokos talaj húzódik. A természetes növényzet részben ártéri ligeterdő, részben homokpuszta lehetett.

Az ember már viszonylag korán megjelent a területen, amint erről különféle régészeti ásatások is tanúskodnak. Az Állatkert múltbeli és jelenlegi területén ugyan nem kerültek elő ilyen leletek, de a Városliget térségében találtak bronzkori kerámiákat és urnasírt is.

Az Árpád-korban a Pest határában lévő sík a Becsi család birtoka volt, több itt álló faluval egyetemben. A tatárjárást követően azonban IV. Béla a margitszigeti domonkos apácakolostornak adományozta. Az adományozásról szóló oklevélben több olyan falu és földterület neve is szerepelt, amely egykor a pesti oldal ma már sűrűn beépített területén helyezkedett. Ilyen volt többek között a mai Városliget környékével azonosítható Ökörd (Vkurd) is. A terület szántónak kevésbé volt alkalmas, alighanem legelőnek, illetve kaszálórétnek használták tulajdonosai.

A közeli Pest városának fejlődése, illetve a pesti határban gomba módra szaporodó kisebb falvak gyarapodása nyomán egyre többször előfordult, hogy az apácák földbirtokát is igénybe vették. A pesti árvizek idején a kiöntött lakosság egy része rendszerint a mai Városliget környékére menekült, s az itt növő fákat vágták ki tüzelőnek, sőt, talán a helyreállításokhoz szükséges épületfának is. Az apácakolostor azonban nem örült a pesti polgárok megjelenésének, így az apácák évszázadokon át perben álltak a területért Pest városával. A helyzetet tovább bonyolította, hogy évszázadokon át a Rákos-patakot övező mezőn, a rákosi mezőkön tartották az országgyűléseket is. Ez a hagyomány még az Árpád-kor végén kezdődött, s egészen a török időkig folytatódott. Az országgyűlésre érkező szegényebb nemesek elemózsiája persze hamar elfogyott, s a környéken vadászva szerezték be az ebédnek valót, amit aztán a helyben kivágott fák lángja felett sütöttek meg. Sejteni lehet, hogy az országgyűlések után eléggé lepusztult képet mutathatott a környék, ami szintén nem töltötte el nagy örömmel a szigeti apácákat.

Mátyás király volt az első, aki a terület szépítésért is tett valamit. A korabeli leírások szerint valahol a mai Liget környékén, máig nem azonosított helyen lehetett egyik kisebb vadászkastélya. A hagyomány szerint itt kapott szállást a király szeretője, Edelpeck Borbála, akitől Mátyás házasságon kívüli fia, Corvin János született. A kis vadászkastély állítólag a Dózsa-féle felkeléshez kapcsolódó harcok során pusztult el.

A török hódoltság korában természetesen itt is felborult az évszázadok alatt kialakult rend. A dominikánus apácák sem tudták a terület feletti tulajdonjogukat érvényesíteni. Sőt, a szigeti kolostorukból is menekülniük kellett, s Buda 1686-os visszavívása után sem tértek már vissza. Örökükbe a török idők után a klarisszák léptek, akik törvényes jogutódként a Pesti-síkság korábban a domonkosok által birtokolt területeire is igényt tartottak. I. Lipót azonban, amikor 1703-ban megerősítette az ősi Pest városának, mint szabad királyi városnak a kiváltságait, a városfaltól a Rákos-patakig terjedő teljes területet a városnak adományozta, természetesen a mai Városliget környékével azonosítható Ökördűlővel együtt. A klarisszák ezt nem akarták elfogadni, s IV. Béla adománylevelére hivatkozva peres úton próbálták érvényesíteni követelésüket. A per végére 1752-ben került pont, ekkor a területet végérvényesen Pestnek ítélték oda.

Városerdő, Városliget, Herminamező

A pesti határ térképe 1752-ben

A pesti határt sok mindenre használták. Néhány részét felszántották, egyes területein legeltettek és kaszáltak, s bizonyos részei a vásárra hajtott állatok felhajtóútjaként szolgáltak (ez utóbbira utal a Városliget mögötti Hajtsár utca neve is). Nagy gondot jelentett azonban a pesti sík sívó homokja, amelyet a szelek rendszeresen befújtak a Terézváros házai közé. Ráadásul a mai Városliget környéke még el is mocsarasodott, s félő volt, hogy Pest városának a malária okozta problémákkal is szembe kell majd néznie. Az 1755-től 1757-ig tartó időszakban tehát első lépésként fűzfák telepítésébe fogtak a területen. A telepített fák nyomán a terület kezdett erdős, ligetes jellegűvé válni, a pesti polgárok (akiknek a többsége ekkor németajkú volt) el is nevezték Stadtwaldnak, illetve Neustatwaldnak, amit a magyarok Városerdőnek, vagy Újvároserdőnek, esetleg egyszerűen a város erdejének hívtak. Hamar elterjedt a kicsinyítő névalak, a Stadtwäldchen is, amit a sváb-magyar keveréknyelvben már csak „stadtvaldli” lett.

A fatelepítés közben tovább folytatódott. 1785-ben Lechner Tóbiás polgármesterségének idején a futóhomok megkötésére akácfák telepítésébe kezdtek. A telepítést végző Stolc János azonban akácfák mellett eperfákat is ültetett, hogy legyen mivel ellátni a terézvárosi Valero selyemgyárat (a selyemhernyókat ugyanis az eperfa levelével táplálták).

Az 1700-as évek végére a pesti, terézvárosi polgárság már fel is fedezte magának a Városerdőt. Szép időben ide rándultak ki, itt piknikeztek, s a fák között sétálgattak. Ezt látva Boráros János polgármesterben fogalmazódott meg az ötlet, hogy a Városerdőt közparkká és szórakozóhellyé kellene fejleszteni. E terv részeként a város 1795-ben egy éttermet is építtetett a Városerdőbe, ám Boráros elképzeléseinek maradéktalan megvalósítására Pest városának nem volt elegendő pénze. 1799-ben tehát szerződést kötöttek Battyhány József hercegprímással, aki 24 évre bérbe vette a Városerdőt, de egyúttal vállalta a szükséges munkálatok elvégzését is. E munkálatok irányítására a Batthány Witsh Rudolf mérnököt kérte fel. Az ő vezetésével végezték el a területre kivezető fasor (a mai Városligeti fasor) kialakítását, a Városerdő további fásítását és parkosítását, illetve a vizenyős terület rendezését oly módon, hogy annak nyomán a Városligeti-tó alakult ki. Sajnos nem sikerült minden munkát a terveknek megfelelően elvégezni. Battyhány József ugyanis nem sokkal később meghalt, örököse, Batthyány Tivadar pedig – a hercegprímással ellentétben – nem osztotta a terület fejlesztésével kapcsolatos magasztos elképzeléseket, hanem a megörökölt bérleti viszonyból egyszerűen a lehető legnagyobb hasznot akarta kihozni. A munkálatok nagy részét tehát leállította, s láthatóan csak arra várt, hogy a telepített fákat ki lehessen termelni. A városatyák persze nem hagyták annyiban a dolgot, megint perre került sor, amelyet ismét Pest szabad királyi városa nyert meg.

A következő években a József nádor által életre hívott Szépítő Bizottmány foglalkozott a leginkább a terület fejlesztésével. A bizottmány ugyanis egy huszonnégy pontból álló feladattervet dolgozott ki Pest város korszerűsítése és szépítése érdekében, s e pontok között szerepelt a Városerdő tervszerű elrendezése is. A bizottság pályázatot hirdetett a szükséges tervek elkészítésére. A pályázók közül Nebbien Henrik francia származású kertépítő nagyszabású tervei aratták a legnagyobb tetszést, s a Szépítő Bizottmány 1817-ben el is fogadta a terveket megvalósításra. Hamarosan kitűnt azonban, hogy a teljes terv megvalósítása sokkal több pénzbe kerül, mint amennyit közadakozásból és más forrásokból sikerült összegyűjteni. Ezért a Nebbien-féle eredeti terveknek egy egyszerűsített, csökkentett változatát valósították meg.

Mindaz, ami a Városerdőben eddig az időszakig történt, azt a területet, ahol ma az Állatkert található, alig érintette. A korábbi fatelepítések ugyanis a Városerdő más részeire koncentráltak. A polgárság ugyanis ebben az időben a Király utcán, és az annak folytatásaként kiépített fasoron át jutott ki a Városerdőbe (az Andrássy utat csak 1883-ban adták át), így annak központi része a rondónál, a mai 1956-os emlékmű környékén volt. A fásítások, a parkosítási munkálatok, illetve a különféle vendéglátó és szórakoztató szolgáltatások is erre a területre koncentrálódtak. A területnek abban a felében, ahol ma az Állatkert van, csak ritkás fatelepítések voltak. A Nebbien-féle tervek megvalósítása azonban már a Városerdőnek ezt a részét is érintette. A terület szegélyén (ami aztán a vasút építésével elveszett) egy fákkal szegélyezett sétányt alakítottak ki, valamivel beljebb, az Állatkert mai területén pedig az a faiskola kapott helyet, amelyre éppen a Nebbien-féle fatelepítések megvalósításához volt szükség.

 

A Városerdő 1820 körül. A parkosítás a fasor végén, a rondó környékén már előrehaladott, de az Állatkert majdani helyén még alig történt változás

Az Állatkert majdani területének környékét érintő következő jelentősebb állomás a Hermina út menti terület parcellázása volt. A történet azzal kezdődött, hogy a Városerdő és a mögötte lévő kaszálórét határán lévő szegélyterületet, az úgynevezett Erdőtelket 1820 táján felparcellázták és értékesítették. A mai Hermina út menti telkekről van szó, nagyjából az Ajtósi Dürer sor és a Kacsóh Pongrác úti felüljáró közé eső szakaszon. Amikor József nádor leánya, a későbbi István nádor ikerhúga, a pestiek körében igen népszerű Hermina királyi hercegnő 1842-ben, 24 évesen meghalt, a tulajdonosok egyike, egy bizonyos Henrich János Mátyás a birtokában lévő teljed a nádor családja iránti kegyeletből átengedte a Hermina hercegnő emlékére felépítendő kápolna céljaira. A kápolna alapkövét még abban az évben lerakták, az építkezés pedig egészen 1854-ig eltartott. A Hild József tervezte Hermina kápolna felszentelésére 1856-ban került sor, a férfikari Vocal miséjét ez alkalomból személyesen Liszt Ferenc vezényelte. A kápolna felépítésével párhuzamosan a hercegnőnek a környék elnevezésével is emléket állítottak. A Városliget és a szóban forgó teleksor között futó út ezért lett Hermina út, a kápolna mögött a Nagy Lajos király útjáig tartó városrész pedig ezért kapta a Herminamező nevet.

1833-ban már kialakult a Városligeti-tó, de a parkosítás még mindig csak a terület egy részére terjedt ki. A majdani Állatkert területét nem is erdőként, hanem a „város földjeként” jelöltékKésőbb a Hermina út mentén tovább folytatódott a parcellázás, s az 1840-es években már azokat a telkeket is értékesítették, ahol hatvan évvel később az Angolpark, majd a Vidámpark egy része kapott helyet. A szóban forgó három telket egy módos vaskereskedő és háztulajdonos, Almay (Wurm) József (1770-1854) vásárolta meg. A három telek közül az egyik utóbb Hösch Mihály tulajdonába került, a másikat Almay József halála után Erzsébet nevű lánya (Bugát Pál felesége) örökölte meg, a harmadik pedig – ugyancsak örökségképpen – Almay József másik lánya, Klára (Rottenbiller Lipót felesége) tulajdonába került.

 

1856-ban, egy évtizeddel az Állatkert megnyitása előtt a kert majdani területén is volt már némi parkosítás, illetve egy faiskola is működött itt, de akadt még rajta szántóterület is; a vasútnak ekkorra már nemcsak a Vác, hanem a Debrecen felé tartó vágányai is elkészültek, s a Hermina út mentén egészen a későbbi Angolparkig felparcellázták a területet magántelkek számáraMég egy változásról meg kell emlékezni, amely közvetlenül érintette a majdani Állatkert területének környékét. Ez pedig az első magyarországi vasútvonal, a Pestet és Vácit összekötő vaspálya kiépítése volt. Az akkoriban még csak egyvágányú vasút nyomvonalát épp a Városerdő szélén, annak egy részét le is választva jelölték ki (a vasútépítés előtt a Városerdő telke a mai Szabolcs utcáig tartott). Az építése munkálatok 1844-ben kezdődtek meg, az ünnepélyes átadásra pedig 1846-ban került sor.

 

 

 

 

Az Állatkert területének változásai

 

A Városliget, és benne az Állatkert egy 1868-as térképenAmikor az 1850-es évek végén, illetve az 1860-as évek elején felmerült egy Pesten létesítendő állatkert alapításának gondolata, elég hamar világossá vált, hogy erre a célra az egyre szépülő, s Városerdő helyett már egyre inkább Városligetnek nevezett parkban lenne érdemes helyet keresni. Pest városa az intézmény életre hívása körül buzgólkodó biztosságnak a Városligetben két területet is felkínált, amelyek közül Gustav Jäger bécsi állatkerti igazgató javaslatára a vasút felé eső területet választották ki.

 

Az Állatkert számára kimért 18 hektárnyi terület határa északnyugat felől a Budapest–Vác vasútvonal pályája volt. Délnyugat felől az 1850-es években kialakított Aréna út határolta a területet, amelynek ezt a szakaszát 1945-ben Dózsa György útnak keresztelték át. Délről és délkeletről a Városliget egyik kanyargós sétánya jelentette a határvonalat: ennek a sétánynak a nyomvonalát követve jelölték ki egyrészt a mai Gundel Károly utat (amely 1889 és 2011 között az Állatkerti út nevet viselte), másrészt az Állatkerti körutat, amely ezt a nevet 1930-ban kapta. Északkelet felől az 1850-es években létrejött Hermina út határolta a területet, amely az Állatkert alapításának idején egészen a vasútig ért (tehát folytatódott a mai Vidám Park területén keresztül). Ezt a területet az Állatkert egészen 1907-ig teljességgel sajátjának mondhatta, még akkor is, ha anyagi okok miatt nem csak állatkerti funkciók, hanem különféle bérlemények (étterem, cirkusz, Ős-Budavára) is működtek ezen a területen. Ettől kezdve azonban lépről lépésre több területet is lehasítottak, elcsatoltak az Állatkerttől.

 

Az Állatkert térképe az 1866-os megnyitáskorAz egyik olyan terület, amely korábban az Állatkerthez tartozott, de ma már más üzemel rajta, a Fővárosi Nagycirkusz telke. A cirkusz története azokban az időkben kezdődött, amikor az Állatkertet üzemeltető Állat- és Növényhonosító Társaság – elsősorban a fizető látogatók számának növelése érdekében – az állatok és növények bemutatása mellett mutatványosokkal is szerződött. A szerződött partnerek közé tartozott a német-holland származású cirkuszigazgató, Wulff Ede, aki már 1888-ban arra panaszkodott, hogy mennyi baj van az ideiglenes létesítményekkel, s hogy ő akár arra is késznek mutatkozik, hogy az Állatkert területének egy részét kibérelve ott nem sapitót, azaz cirkuszsátrat állít fel, hanem állandó, fémvázas cirkuszépületet építtet. Az erről szóló szerződést 1889-ben kötötte meg az Állatkert a cirkuszi direktorral, s az ünnepélyes megnyitó előadást június 27-én tartották meg az új cirkuszépületben. A Wulff Cirkusz, illetve Wulff Lovarda kisebb-nagyobb megszakításokkal nagyjából egy évtizeden át működött.

1904-től az orosz származású Beketow-dinasztia, előbb Beketow Mátyás, majd öngyilkossága után a fia, Sándor vette át a cirkusz bérleti jogát, így ebben az időben, egészen 1934-ig az intézményt Beketow Cirkusz néven ismerte a közönség. Helye azonban 1907-ben némileg megváltozott. Miután ugyanis az Állatkert maga fővárosi tulajdonba került, a kert újjáépítését megelőző területrendezés részeként a cirkusz számára bérbe adandó területet praktikusabb volt a korábbihoz képest 80 méterrel odébb kijelölni. A cirkuszépületet tehát szétszedték és újra felépítették azon a helyen, ahol a Fővárosi Nagycirkusz jelenleg is áll. A Beketow Cirkusz egyébként ekkoriban 18.000 korona bérleti díjat fizetett évente az Állatkertnek.

 

Az egykori Beketow-cirkusz1935-től már új bérlő, Fényes György vette át a cirkuszt, amelynek neve így Fényes Cirkusz lett, noha ebben az időben már „fővárosi nagy cirkusz" néven is emlegették. A háború idején az utolsó előadásokat 1943-ban tartották, a következő évben a hatóságok a légitámadások veszélye miatt nem engedélyezték a cirkusz használatát. A háború után a cirkuszt államosították, neve Fővárosi Nagycirkusz lett. Az eredeti épületet 1966-ban lebontották, s a helyére Fazekas István és Barbier Ferenc tervei alapján egy teljesen új, ma is meglévő cirkuszépületet emeltek, amelynek átadására 1971-ben került sor.

Az Állatkert szempontjából a terület elvesztésének időpontjaként az 1946-os esztendőt lehet megjelölni, hiszen ettől kezdve a cirkusz területét az Állatkerttől független telekként kezelték, amely után az Állatkert többé már nem kapott bérleti díjat.

A másik olyan telek, amely az Állatkert területéből lett kihasítva, az elmúlt évtizedekben a Vidámpark céljait szolgálta. Ennek a területcsonkításnak az előzményei 1907-re vezethetők vissza, amikor az Állatkert 1907-ben fővárosi tulajdonba ment át. A terület rendezésekor külön foglalkozni kellett az Ős-Budavára örökségével. Ennek a – bizonyos értelemben kétes hírű – szórakoztató és mulatóhelynek a története még 1895-ben kezdődött, amikor a Városligetben megtartandó millenniumi kiállításhoz kapcsolódóan egy vállalkozó csoport az Állatkerttől bérelt területen egy olyan mutatványos, szórakoztató és vendéglátó komplexumot akart létrehozni, amelynek „kulissza-épületei" a törökkori Budavár látványát és hangulatát idézik fel. Mivel az Állatkertet működtető Állat- és Növényhonosító Társaság nem volt éppen bővében a készpénznek, az Ős-Budavára vállalkozói pedig egy évre 20.000 forint (vagyis 40.000 korona) bérleti díjat ígértek, amiből 5000 forintot biztosítékként azonnal be is fizettek, végül belementek a szerződés megkötésébe.

Az Ős-Budavára 1896. május 1-én, egy nappal a millenniumi kiállítás hivatalos megnyitója előtt került átadásra, bérlői pedig annyira biztosak voltak az üzleti sikerben, hogy már néhány hónappal korábban leszerződtek az Állatkerttel az 1897-es esztendőre is. Az Ős-Budavára végül ennél lényegesen tovább, nyolc esztendőn át működött, pedig Entz Géza zoológus, aki az Állat- és Növényhonosító Társaság alelnöke volt, a választmányi ülésen már 1896-ban a szerződés megújítása ellen szólalt fel, mivel a kétes hírű mulatóhely igen messze állt az Állatkert alapítási eszméjétől. Ugyanakkor az Ős-Budavára vállalkozói által fizetett bérleti díj még az utolsó esztendőkben is évi 28.000 koronát jövedelmezett az Állatkertnek, amely igencsak rá volt szorulva erre a bevételre.

 

Az egykori Ős-Budavára az Állatkert telkénAmikor 1907-ben az Állatkert a fővárosé lett, az Ős-Budavárából nagyrészt csak elhagyott, lepusztult épületek maradtak meg, annál is inkább, mivel eleve nem tartós anyagokból, hanem „kulisszából" építették. A telek rendezésekor ezeket egyszerűen el akarták takarítani, hogy ott újra állatokat lehessen tartani. Ugyanakkor a területre szemet vetettek azok a mutatványosok is, akik a Széchenyi Gyógyfürdő tervezett, és 1909-ben meg is kezdett építése miatt lassan kiszorultak korábbi helyükről. A fővárosi közgyűlés végül úgy oldotta meg a kérdést, hogy az Állatkert eredeti területének Hermina úti sávját (lényegében a mai Fővárosi Nagycirkusz és a Hermina út hossztengelyének meghosszabbított vonala közötti sávot) a mutatványosok részére engedte át, ám a területért bért kellett fizetniük az Állatkert részére. A mutatványosok számára biztosított területet ekkoriban külső mutatványos telepnek hívták, ám az utca embere egyre inkább vurstliként emlegette, meghagyva, illetve felelevenítve az idők során a Városliget különféle pontjain kialakuló mutatványos övezet hagyományos pesti nevét. Különösen, miután a ligeti mutatványosok a Széchenyi Fürdő további építkezései, a strandfürdő szárny kiépítése miatt 1927-re szinte csak a külső mutatványos telepen működhettek tovább.

 

Az Állatkert helyszínrajza 1913-banA vurstli végül 1950-ben szűnt meg, amikor összevonták a Hermina út túloldalán lévő, 1910 óta létező Angolparkkal. Ehhez persze a Hermina út vasút felőli szakaszának területére is szükség volt, így az útnak ettől kezdve nem volt kijárata a vasút felé, hanem egyszerűen az Állatkerti körútban folytatódott. Az Angolpark és a vurstli fúziója nyomán létrejött új intézmény a Vidámpark nevet kapta, a Hermina út megmaradt részét pedig 1951-ben Május 1. útnak keresztelték át (eredeti nevét 1990-ben kapta vissza).

Amint a fentiekből is kiderül, a Vidám Park jelenlegi területének az a része, amely a Hermina út hossztengelyének meghosszabbított vonalától az Állatkert mai területe felé esik, eredetileg az Állatkerthez tartozott. 1907-ben ugyan át kellett engednie a vurstli mutatványosainak, de még további fél évszázadon át bér illette meg a kertet a terület után.

Az Állatkerté volt a Gundel és a Bagolyvár étterem által elfoglalt telekterület is. Az ezzel kapcsolatos história még az 1860-as években, az Állatkert alapításakor kezdődött. Ugyanis már ekkor elhatározták, hogy a kert területén egy vendéglőt is létesítenek. Egyrészt a kert látogatói számára kívántak hangulatos étkező helyet kialakítani, másrészt az étterem az utca felől is fogadott vendégeket. A vendéglő első bérlője Klemens János volt, majd két évtizeden át szinte egy-két évente újabb és újabb bérlők próbálkoztak. Az Állatkert végül 1888 decemberében Wampetics Ferenc vendéglőssel kötött szerződést. Wampetics végre sikeresen tudta működtetni az állatkerti vendéglőt, fogalommá téve egyúttal a Wampetics nevet is. A forgalom úgy megnövekedett, hogy néhány éven belül a vendéglő eredeti épülete kicsinek bizonyult. Ezért 1893 októberében Wampetics felvetette, hogy egy új, nagyobb épületet építtetne a saját költségén, de te továbbra is állatkerti bérleményként. Mivel ez a megoldás az Állatkert részére is előnyös volt, szerződést kötöttek Wampeticcsel, melynek nyomán 1894-ben felépült a ma is meglévő új épület. A bérleti jogot 1910-ben Gundel Károly vette át, az éttermet ettől kezdve hívták, illetve hívják ma is Gundel étteremnek.

 

Wampetics Ferenc egykori vendéglőjének ma is meglévő épülete1907-ben, amikor az Állatkert fővárosi tulajdonba került, a rendezés során abban állapodtak meg a bérlővel, akkor még Wampetics Ferenccel, hogy az étterem bérletét tíz évre meghosszabbítják 16.000 korona éves bérleti díjjal, viszont a korábbi szerződéssel szemben a kert belső területén más vendéglő is üzemelhet. Ennek a megállapodásnak a szellemében építették fel azt a vendéglőt, amely ma Bagolyvár étterem néven ismert. Ezt a vendéglőt eredetileg két üzlettárs, Spolarits és Maloschik üzemeltette, majd később itt is a Gundel család vette át a bérletet. Az éttermek egészen a második világháborúig lényegében változatlan bérleti konstrukcióban működtek, majd, amikor a háború után a Gundel éttermet államosították, az éttermek által elfoglalt területet az Állatkerttől elvéve a Gundel vállalatnak adták át, amivel természetesen a kert a bérleti díjtól is elesett. Mi több, a Spolarits-féle terasz, amelynek helyén a háború után a Filharmónia Vállalat szabadtéri színpadot működtetett, csak az akkori főigazgató, Anghi Csaba erélyes fellépésének köszönhetően maradt az Állatkerté: az 1960-as években ezen a területen egy ma is meglévő japánkertet alakítottak ki.

A történet érdekessége, hogy amikor a Gundel komplexumot 1992-ben privatizálták, kiderült, hogy az általa elfoglalt terület telekkönyvileg még mindig az Állatkerthez tartozik és Budapest főváros tulajdonában áll. Ezért a privatizációt nemcsak magára a vállalatra, illetve az épületekre terjesztették ki, hanem a létesítmények által elfoglalt telekre is. Végső soron tehát ezt a területet 1992-ben vesztette el az Állatkert.

A Dózsa György úti kerítés áthelyezése, és az érintett területen álló épületek bontása 1953-banAz utolsó területcsonkítás 1953-ban következett be. Ekkor ugyanis a Dózsa György út – a mai forgalom alapján tulajdonképpen teljesen indokolt – szélesítéséhez az Állatkerttől vettek el területet. Lényegében az Állatkert kerítését a teljes Dózsa György úti oldal hosszúságában három méterrel beljebb hozták. Ezért aszimmetrikus ma is a kert Dózsa György úti sarokkapuja.