Nyitvatartás

H-P:9.00-17.00 Szo-V:9.00-17.30
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

A „fehér könyv” korszaka 2016. július 7.

Jubileumi cikksorozatunk huszonharmadik részében az 1978-tól 1986-ig tartó időszak történéseit idézzük fel. Több mint fél évszázad után ismét orangutánok érkeztek, a ritka onagereket pedig a látogatók jó része egyszerűen szamárnak nézte.

A korabeli Madárház 1985-ben átadott trópusi csarnoka Cikksorozatunk előző részében az 1977-es esztendőig jutottunk, így az Állatkert történetének fonalát 1978 januárjánál vesszük fel ismét, amikor a távozó korábbi főigazgató, Szederjei Ákos helyett Holdas Sándort nevezték ki az intézmény élére. A kinevezéssel egy időben a Fővárosi Tanács az akkori viszonyok között jelentősnek számító anyagi támogatást helyezett kilátásba a szükséges korszerűsítések elvégzésére. A rendelkezésre álló források célszerű felhasználására az új igazgató egy fejlesztési tervprogramot dolgozott ki, ezt nevezték annak idején „fehér könyvnek”.

Arun és Káli, a két fiatal ázsiai elefánt Az első megoldandó feladat a közönség számára talán kevésbé volt érdekes vagy látványos, de az intézmény működése, illetve az állatok hőmérsékleti igényének kielégítése szempontjából kulcsfontosságú volt. A gázprogramról van szó. Korábban ugyanis az állatházakat és a többi létesítményt is koksszal üzemelő kazánokkal fűtötték. Egy-egy fűtési szezonban – amely az Állatkertben lényegesen hosszabb, mint egy lakás, vagy egy családi ház esetében – akár nyolcvan vagon kokszot is eltüzeltek, s a fűtőanyag mozgatása nem csekély logisztikai feladatot jelentett. Miután a kazánokat gázüzeműre cserélték, nemcsak a vesződség lett kevesebb, hanem a levegőbe is kevesebb szennyező anyag került.

Easy Boy és Lulu az elefántházi kifutóban A korszak egyik legnagyobb szabású beruházása a Bagolyvár–Farkastanya–Vidrató épületegyüttes felújítása volt, bár arról erősen megoszlanak a vélemények, hogy mennyire volt sikeres. Ugyanakkor ebben az időszakban készült el az Állatkert első olyan állatbemutató tere, amelyben a közönség be is mehetett az állatok közé. Az ugyancsak korszerűsített Madárház trópusi csarnokáról van szó, amelyet 1985-ben adtak át.

Egy furcsa bontásra is sor került ebben az időben. 1984-ben ugyanis elkezdték lebontani a boronafás régi Szarvasházat, éspedig azért, mert annak helyén tervezték felépíteni az emberszabású majmok bemutatására szánt új állatházat. A bontást azonban úgy hajtották végre, hogy az állatház elemeit előtte gondosan felmérték, bontás közben fel is számozták, s oly módon szállították el, hogy később az Állatkert egy másik pontján újra felépíthető legyen.

Sába és Marlik - az első orangutánok fél évszázadnyi szünet után Az újabb állatok beszerzése terén is történtek jelentős előrelépések. Az elefántoknál például, ahol a régi, idős tenyészállatok ekkorra már elpusztultak, 1979-ben sikerült két fiatal állatot beszerezni. Arun és Káli az indiai Uttar Prades államból, egy Kánpur melletti tenyésztelepről érkezett 1 millió 300 ezer forintért. A két fiatal állattal a gondozók az állatkerti elefántfoglalkoztatás budapesti hagyományait követve kezdtek el dolgozni, kissé felfrissítve ezt az Erfurti Állatkert tapasztalataival.

1983-ban új orrszarvúak is érkeztek. Ennek azonban az volt az előzménye, hogy Teca, a korábban Budapesten élt keskenyszájú orrszarvú San Diegóba, az ottani állatkertbe utazott. Az ő helyére sikerült két szélesszájú orrszarvút beszerezni, ami azért is volt különleges, mert ezt a fajt korábban még nem láthatta a hazai közönség. A két új állat közül a nőstény Dél-Afrikából, a hím pedig egy angliai szafariparkból érkezett a magyar főváros állatkertjébe. A hím állatot Angliában Churchill néven törzskönyvezték, ám itthon a gondozók szelídsége miatt inkább Easy Boy-nak hívták. Bár ez akkoriban „menőnek” számított a fiatal állatgondozók körében, a hivatalos kiadványokban – biztos, ami biztos – inkább az Izidor név szerepelt. A nőstény állat nevével nem voltak ilyen gondok: már Dél-Afrikában is Lulunak hívták, s ezt a nevet a budapesti gondozók is átvették. Lulu egyébként mind a mai napig az Állatkert lakója, s az idők során már két utódnak is életet adott.

Mami, az onager kanca 1981-ben született csikójával Ugyancsak nagy érdeklődés övezte az orangutánok érkezését, annál is inkább, mivel ilyen állatokat legutoljára 1928-ban sikerült beszerezni. Sába és Marlik, az 1982-ben érkezett két fiatal orangután először az akkori Zsiráfház orangután tartásra átalakított végében kapott szálláshelyet, ugyanis a Majomházban nem volt alkalmas férőhely, az emberszabású majmok önálló állatháza pedig ebben az időben még egyáltalán nem is létezett.

Az ekkoriban született állatok közül az egyik legnagyobb szakmai eredményt az onager csikó világra jövetele jelentette. Erre azonban a közönség alig figyelt fel, mert a legtöbben – az ismertető táblák ellenére – egyszerűen „csak” szamárnak nézte ezeket az állatokat. Az Ázsiában őshonos ritka félszamarakat egyébként még 1977-ben szerezte be az Állatkert, az első csikó 1981-ben született. Mami, az anyaállat később is életet adott néhány utódnak, s igen hosszú és tartalmas életet élt Budapesten. Végül 2009 januárjában pusztult el 35 éves korában, ami csak kevéssel marad el a világrekordtól.