Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt: 2800 Ft Gyermek: 1900 Ft Diák: 2000 Ft

Nyitvatartás

H-CS: 9:00-18:00 P-V: 9:00-19:00

Időjárásközepesen felhős 16°C

Háború és forrongások 2016. május 10.

Jubileumi cikksorozatunk tizenötödik részéből kiderül, hogyan vészelte át az Állatkert az első világháborút. Frontra behívott állatgondozók, tengeri hal nélkül maradt fókák és egy olasz származású állatgondozó, akit mindenki szeretett.

Cikksorozatunk előző részében az első világháború kitörése előtti utolsó békeévek történéseit mutattuk be. A „boldog békeidőknek” 1914. július 28-án lett vége, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának.

Az 1912-re beszerzett fókákból a háború végére csak egyet sikerült életben tartani: őt sós csukamájolajba mártott édesvízi hallal etettékA mozgósítás első következménye az Állatkertben az volt, hogy az állatgondozók közül azonnal behívtak 28 főt, ami jelentős munkaerő kiesést jelentett. Az intézmény vezetése a dolgot úgy orvosolta, hogy a frontra vezényel gondozók helyett feleségeik, illetve a már munkát bíró gyermekeik jöttek be dolgozni, a be nem hívott munkatársak felügyelete mellett. Ezzel egyrészt a munkaerőhiányt is sikerült csökkenteni, másrészt a behívott dolgozók nyugodtak lehettek családjuk megélhetése felől.

A látogatottságot is érintette a háború kitörése. A behívóparancsok szétküldésének napjaiban alig volt pár látogató, utána viszont visszaérkeztek a fővárosba azok, akiknek a nyaralásból kellett idő előtt hazatérniük a háború kitörése miatt. Ők aztán nagy számban látogatták az Állatkertet, tehát augusztusban nem volt panasz a látogatószámra.

Nehézséget jelentett viszont egyes takarmányok, illetve a tengervíz utánpótlása, mivel ezek külföldről érkeztek, ám a szállítások a háború kitörésétől kezdve azonnal akadozni kezdtek, s egyes időszakokban teljesen meg is szakadtak. A legnagyobb nehézséget a fókák táplálása jelentette, nekik ugyanis tengeri halra lett volna szükségük. A fiumei és a hamburgi szállítmányok elmaradásával már augusztusban édesvízi halra és lóhúsra akarták rászoktatni őket, de ez végül nem volt valami sikeres, így a tengeri hal nélkül maradt fókák egymás után elpusztultak. Egyetlen egy állatot sikerült életben tartani úgy, hogy sós csukamájolajba mártott édesvízi hallal etették.

Celesto Guglielmani, az oroszlánok olasz származású gondozója Az ősz a Filmharmóniai Társaság szeptember elsejei jótékonysági koncertjével kezdődött, amelyet a hadba vonultak családtagjainak megsegítésére rendeztek az Állatkertben. Egyre többen látogatták a kertet a szabadságon lévő, vagy sebesülésük miatt a frontról a fővárosba visszakerült katonák. Főleg azt követően, hogy a városi hatóságok ingyenessé a sebesültek számára a látogatást.

1915-ben megnyílt az olasz front, s az isonzói harcok nyomán az olaszok bizony nem örvendtek nagy népszerűségnek a budapestiek körében. Arról azonban még a korabeli lapok is megemlékeztek, hogy ez az ellenszenv egyáltalán nem vonatkozott az állatkerti nagyragadozók híres, olasz származású gondozójára, Celesto Guglielmanira, akit mindenki derék emberként, s az állatgondozói munkához jó érzékkel rendelkező egyénként ismert szerte a fővárosban.

Ha a két világháborút összehasonlítjuk, akkor azt láthatjuk, hogy az első világháború jóval kevesebb kárt okozott az Állatkertben, mint a két évtizeddel későbbi második. Ez már csak azért is így van, mert a második világháborúval ellentétben az első világháború harci cselekményei magát Budapestet nem érintették, eltekintve a főváros 1919-es román megszállásától. Ezzel együtt az 1914-től 1920-ig tartó időszak így is igen sok nehézséggel járt. A már említett beszerzési nehézségek például nemcsak a tengeri halra, a déligyümölcsökre, vagy éppen a tengervízre vonatkoztak, hanem a tisztító- és fertőtlenítőszerekre is. Ezek nélkül pedig az alapvető higiéniáról is nehéz volt gondoskodni. A frontra behívott állatkerti munkatársak közül sem tért haza mindenki, tehát voltak személyes tragédiák is. Magában az Állatkertben viszont csak a kommün idején esett némi tűzkár, de szerencsére az sem volt jelentős. Azt is érdemes megemlíteni, hogy az Állatkert a háború, az őszirózsás forradalom és a Tanácskormány ideje alatt is rendben működött, s nap mint nap fogadta a látogatókat. Ez pedig a korabeli Európában nagy szó volt, hiszen számos állatkert a harcokban jelentős károkat szenvedett, s olyan is volt, amely a háborús körülmények között teljesen csődbe ment.

Ez az egyik legutolsó kép Jónásról, az Állatkert egykori legendás első vízilovárólA fővárosi közönség azonban odafigyelt az Állatkertre. Bár 1917-re már nem volt, akit ne a háború nehézségei foglalkoztattak volna, mégis mindenhová eljutott Jónásnak, a legendás, még 1893-ban érkezet vízilovának a halálhíre. A közönség első számú kedvencének távozásával persze nem maradtak víziló nélkül a budapestiek, hiszen ebben az időben egy fiatalabb tenyészpár, Bandi és Arany is a kert lakója volt.

A háborút lezáró béketárgyalások még meg sem kezdődtek, amikor már jelentős változásra került sor az Állatkert élén. A kertet igazgató Lendl Adolfot ugyanis 1919. augusztus 4-én váratlanul felmentették. Ennek oka az volt, hogy a Tanácskormány bukása után országszerte vizsgálni kezdték, hogy ki milyen szerepet játszott a Tanácsköztársaság idején. Jóllehet magának Lendl Adolfnak nemigen volt szerepe a proletárdiktatúrában, hanem csak a szakmai munkáját végezte, ahogy korábban, az ismeretségi körében többen is akadtak, akik a kommün idején kompromittálódtak. Ebben a helyzetben Lendl sem maradhatott tovább igazgató, ami nagy veszteség volt az Állatkert számára.