Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt: 3000 Ft Gyermek: 2000 Ft Diák: 2000 Ft

Nyitvatartás

H-P: 9:00-18:00 Sz-V: 9:00-19:00

Időjárásközepesen felhős 17°C

Nemzetközi állatkerti csúcstalálkozó Budapesten 2018. július 5.

Állatkertünk nemzetközi elismertségét jelzi, hogy nemrégiben Budapesten tanácskoztak a világ vezető állatkerti állattartási szakemberei. Kisfilmünkben néhányukat meg is szólaltatjuk, hogy elmondják, mely kérdések voltak az eszmecsere központi témái.

3rd Joint TAG Chairs Meeting – ez volt a hivatalos elnevezése az idén tavasszal megtartott nemzetközi állatkerti szakmai eszmecserének, amelynek házigazdája ezúttal Budapest, illetve a Fővárosi Állat- és Növénykert volt. Az angol nyelvű elnevezés, amely valószínűleg még az angolul egyébként jól beszélő emberek többségének is nehezen érthető, olyan nemzetközi találkozót jelent, amelyen az egyes állatfajok, vagy állatcsoportok regionális állatkerti tenyészprogramjaiért felelős szakemberek találkoznak a világ különböző részein tevékenykedő kollégáikkal. A fontos szakmai esemény jelentőségéről és hátteréről korábban már részletesebben beszámoltunk, most pedig egy kisfilm erejéig meg is szólaltatjuk a találkozó néhány résztvevőjét.