Régi idők zsiráfborjai 2017. március 4.

Állatkertünk barátai jól tudhatják, hogy az idei év első két hónapjában három zsiráfborjú világra jövetelének örülhettünk. Egyikük január elsején, a másik kettő pedig február 15-én látta meg a napvilágot. Mivel Budapesten jelentős hagyománya van a zsiráfok tartásának és szaporításának, egy cikk erejéig mindenképpen érdemes felidézni a régi idők zsiráfborjainak történetét.

Állatkertünkben az első zsiráf 1868. augusztus 18-án született, a fogantatás azonban Bécsben történt. A kert 1866-os megnyitásakor ugyanis még nem voltak zsiráfok, az első példány 1868. május 19-én érkezett Pestre, Ferenc József ajándékaként, méghozzá Erzsébet királyné közbenjárására. Az uralkodó ajándékozási szándékáról az Állatkert már 1867. június 24-én értesítést kapott a Magyar Királyi Belügyminisztérium útján, de az állatot akkor még nem lehetett elhozni, mert előbb az állat elhelyezési helyéről, a „nyakorjánházról” kellett gondoskodni. Az épület Lohr Antal tervei szerint, 4206 forintos költséggel 1868 tavaszára készült el, s azután lehetett megszervezni a zsiráf Pestre hozatalát.

A Schönbrunni Állatkertben, amely ekkoriban a császár állatseregleteként működött, több zsiráf is akadt, közülük vagy az idősebb, vagy a fiatalabb nőstény állatot lehetett kiválasztani. A Pesti Állatkert akkori vezetése természetesen a fiatalabb jószágot választotta, amely több szempontból is helyes döntésnek bizonyult. Egyrészt, mert az akkor tízéves állat (1858. július 20-án született Schönbrunnban) még további nyolc évig a Pesti Állatkert lakója volt, másrészt, mert már eleve vemhesen érkezett meg Pestre.

A kis zsiráf világra jövetele – méghozzá mindjárt a forgalmas Szent István napja előtt – természetesen nagy öröm volt, annál is inkább, mivel akkoriban az egész világon csak három olyan állatkert létezett, ahol egyáltalán sikerült a zsiráfok szaporítása (Londonban 1838-ban, Párizsban 1852-ben, a bécsi Schönbrunnban pedig 1858-ban született az első zsiráfborjú, utóbbi éppen az az állat volt, aki tíz évvel később Pestre került). Ebben a sorban tehát a Pesti Állatkert lett a negyedik. Sajnos az első pesti – egyébként nőstény – zsiráfborjú nem volt túl hosszú életű. Három hónappal később, a hideg idő beköszöntekor annak ellenére elpusztult, hogy a „nyakorjánhában” természetesen fűtésről is gondoskodtak.

Sokkal szerencsésebben alakult a második pesti zsiráfborjú története. Anyja 1877 augusztusában, apja pedig 1879-ben érkezet, ám igen valószínű, hogy a két állat ekkor még nem volt ivarérett, illetve tenyészérett korban. Így pár évet várni kellett, amíg nászukból utód született. A szóban forgó életerős bikaborjú végül 1883. május 19-én látta meg a napvilágot, s a következő években szépen fel is cseperedett. Végül 1885-ben el is adták egy állatkereskedőek 1800 forintért.

A XIX. század utolsó másfél évtizedéből nincs biztos adatunk (csupán egy bizonytalan felvetés) arról, hogy akkoriban zsiráf született volna nálunk. Azt pedig biztosan tudjuk, hogy az 1911-ben beszerezett két pár zsiráfnak sem születtek utódai. Az újabb zsiráfborjak világra jöveteléhez így az 1930-as évekig kellett várni.

Ebben az évben az Állatkert egy pár maszáj zsiráfot vásárolt, kifejezetten abban a reményben, hogy idővel majd szaporítani is sikerül őket. A két állat (név szerint Arusha és Meru) borja végül 1934. május 5-én jött a világra. Ez megint egyfajta rekordot jelentett, ugyanis a maszáj zsiráfok abban az időben újdonságnak számítottak a világ állatkertjeiben, és korábban egyik kertben sem került még sor a szaporításukra. Arról már nem is szólva, hogy Rottek József, a zsiráfok gondos ápolója, valamint Anghi Csaba, az állatkerti emlősosztály akkor vezetője a testméretek napi felvételével folyamatosan nyomon követte a kicsi fejlődésének ütemét. Az így keletkezett adatsor az első volt a világon, amely a zsiráfok egyedfejlődését dokumentálta. A kis zsiráf szépen gyarapodott, s a következő évben annak is eljött az ideje, hogy elhagyja „a szülői házat”. Az Állatkert Hermann Ruhe alfeldi állatkereskedőnek adta el 9000 birodalmi márkáért.

Az 1940-es években már egy másik tenyészpár, Sidi és Sahib képviselték Budapesten a zsiráfokat. A két állat nászából 1942-ben és 1943-ban is születtek borjak, ám Sidi sajnos nem szoptatta őket, a mesterséges nevelés pedig ebben az időben még sorral ritkábban volt sikeres, mint manapság, ezért ezeket a borjakat nem is sikerült túl sokáig életben tartani. Sidinek volt még egy harmadik vemhessége is, de ez már az 1944-es esztendőre esett, amikor Budapestet már bombázták a szövetségesek. Az egyik ilyen bombatámadásban Sahib, Sidi és a magzat is elpusztult.

A háború után jó néhány évig egyáltalán nem voltak zsiráfok. Újbóli beszerzésükre csak 1965-ben kerülhetett sor. Azóta viszont folyamatosan, mindig voltak zsiráfjaink, és 1967 óta elég rendszeresen szaporodnak is. 1972-ben, 1973-ban, 1976-ban, 1978-ban, 1980-ban, 1982-ben, 1985-ben, 1987-ben, 1988-ban, majd 1998-ban, 2000-ben, 2001-ben, 2002-ben, legutóbb pedig 2010-ben, 2012-ben, 2013-ban, 2015-ben és az idei, 2017-es esztendőben is volt ellés a budapesti zsiráfoknál, némelyik évben kettő is. Sőt, az idei esztendőben egészen kivételes módon három egészséges zsiráfborjú világra jövetelének örülhetünk.

Zsiráfjaink szaporodása nemcsak azért öröm, mert a zsiráfok eleve a közönség kiemelt kedvencei közé tartoznak, ha pedig borjuk van, az még inkább felkelti a látogatók érdeklődését. Hanem fontos azért is, mert a zsiráfok száma a szabad természetben is csökkenőben van, így az állatkerti állományok fontos tartalékot jelentenek, ha a dolgok még rosszabbra fordulnának. Különösen igaz ez az Állatkertünkben manapság látható Rothschild-zsiráfok esetében, hiszen belőlük a tavalyi évben lefolytatott, egész Afrikára kiterjedő zsiráfszámlálás során mindössze 1671 egyedet találtak a szabad természetben.