127 év a vízilovakkal 2020. február 14.

Az Állatkertünkben látható közel kilencszáz állatfaj közül a nílusi vízilovak tartása rendelkezik a legnagyobb hagyományokkal. Igaz ugyan, hogy zsiráfunk, elefántunk, vagy oroszlánunk előbb volt, mint vízilovunk, de ezeknek az állatoknak a tartásában az idők során voltak hosszabb-rövidebb szünetek is. A zsiráfoknál esetében például az első állat, akit egyébként Ferenc József adományozott Erzsébet királyné közbenjárására, 1868-ban érkezett, ám előfordultak a kert történetében zsiráfmentes időszakok is, így a zsiráfok állandó, megszakítás nélküli bemutatása „csak" 1965 óta tart Állatkertünkben.

A vízlovak tartása nálunk 1893-ban kezdődött, és azóta is szünet nélkül folytatódik, vagyis az elmúlt 127 évben egyetlen olyan pillanat sem volt, hogy ne lett volna legalább egy vízilovunk. Ez pedig azt jelenti, hogy a világ összes állatkertje közül Budapesten van a legnagyobb megszakítás nélküli múltja a vízilovak tartásának. Abban a néhány állatkertben ugyanis, ahol már a mi kertünk előtt is volt víziló (például Londonban, Párizsban, Berlinben vagy Bécsben), voltak olyan időszakok is, amikor ezek az állatok hiányoztak a gyűjteményből.

A mi első vízilovunk egy Jónás nevű állat volt: 11.500 márkáért vásárolták a Berlini Állatkertből egy Reiche nevű állatkereskedő közvetítésével. Jónás 1893 márciusában érkezett, és egészen 1917 őszéig volt Állatkertünk lakója. Huszonnégy budapesti éve során neve országszerte ismerté vált, úgyhogy akkoriban az Állatkertbe „vidékről felrándulók" Jónást ábrázoló képeslapon számoltak be fővárosi élményeikről, mi több, számos irodalmi műben is megemlékeztek a legendás állatról. Érdemes felidézni, hogy mit írt a vízilóról Nagy Lajos Képtelen természetrajz című művében:

„A víziló Afrikában él a Nílusban, amiért nílusi lónak is mondják, amiből még mindig nem világlik ki, hogy ezt a szép disznószerű állatot miért nevezik éppen lónak. Aki azonban gyönyörködni akar benne, az megnézheti állatkertünkben is, ahol a többi közt egy ideális példány látható belőle, a Jónás nevű kis bájonc, a pesti nők kedvence, aki garmadával kapja naponként a szerelmes leveleket. Érzékeny szívek már a nevétől is eksztázisba esnek, ettől a megható, szívhez szóló szótól, hogy Jónás. Legalkalmasabb név egy ifjú víziló számára. Ajánlatunk még: Adalbert, Döme, Bódog, Icig és Alajos; női vízilovak számára: Eulália, Sarolta, Ludmilla és lbolyka."

Jónáson kívül persze sok más víziló is élt Állatkertünkben az elmúlt 127 év során. Összesen 46 egyed, akik közül 39 volt a Budapesten születettek száma. Voltak olyan időszakok, amikor a világ összes állatkertje közül nálunk volt a leggyakoribb a vízilovak sikeres szaporítása, az itt született, majd felcseperedett és másik állatkertbe került állatok pedig nemcsak Európa, hanem szinte a világ minden tájára eljutottak, így Kairóba, Montevideóba, de még Phenjanba is. A legtöbb budapesti születésű állat persze európai állatkertek lakója lett, és ott szaporodott tovább, aminek végül az lett a következménye, hogy ma az európai állatkertekben élő vízilovak jelentős része magyarországi felmenőkkel büszkélkedhet.

Európában valamivel kevesebb, mint száz állatkertben tartanak vízilovakat, összesen több mint kétszáz egyedet. Ezek az állatok, ha az állatkerti felmenőiket nézzük, végső soron 31 alapító tenyészállatra vezethetők vissza: olyan alapítókra, akik még az afrikai vadonból kerültek Európába. A 31 alapító közül közül négy állat, Arany, Bandi, Mombassa és Nairobi egykor a mi Állatkertünk lakója volt.

Az alapító tenyészállatok természetesen nem egyenlő mértékben járultak hozzá a jelenlegi európai vízilóállomány génjeinek összességéhez. Eltérések mutatkoznak az alapján, hogy az adott alapító a jelenleg élő egyedekhez képest hány generációval élt korábban, illetve, hogy mennyi leszármazottja van. A 31 alapító állat közül Nairobi és Mombassa génjei találhatóak meg a legnagyobb számban, de a sokkal régebben élt Bandi és Arany is jelentős mértékben járult hozzá a jelenlegi európai vízilóállomány génkészletének változatosságához. Ez részben annak is köszönhető, hogy a budapesti származású állatok különösen szaporának, jó életteljesítményt mutató egyedeknek számítanak.

Az alapító tenyészállatokat természetesen eltérő időpontokban fogták be, így számottevő különbségek vannak a tekintetben is, hogy a törzsalapító ősöket hány generáció választja el jelenleg is élő leszármazottaiktól. A legrégebben befogott törzsalapítók egy drezdai és egy budapesti tenyészpár egyedei voltak: Wakene és Wally a becslések szerint 1911-ben került a Drezdai Állatkertbe, Bandiról és Aranyról viszont biztosan tudjuk, hogy a fiatal, vadon befogott állatokat 1912 márciusában vásárolta a Fővárosi Állat- és Növénykert, méghozzá a nevezetes Hagenbeck firmától, egyenként 8000 aranykoronáért. Természetesen ennél korábban is hoztak Európába vízilovakat, ám ezeknek az állatoknak vagy nem született utódjuk, vagy – ha született is – ma már egyetlen leszármazottjuk sem él.

Tulajdonképpen az is csodával határosnak mondható, hogy a második világháború előtt élt állatkerti vízilovaknak ma is élő leszármazottai vannak, hiszen a nagy világégés idején az európai állatkertek vízilovainak jelentős része elpusztult. Így a müncheni zoo egykori Rosa nevű vízilován, és a már említett két drezdai és két budapesti állaton kívül nincs is tudomásunk olyan törzsalapító tenyészállatról, amelyet még a második világháború előtt fogtak be.

A két budapesti víziló vérvonalból, amelynek leszármazottai ma is élnek az európai állatkertekben, az „aranyborjak dinasztiája" a régebbi. Ezt az ágat két tenyészállat, Bandi és Arany alapozta meg. Érkezésükkor még az öreg Jónás is élt, ám az Állatkert 1909-12-es átalakításával, és a vízilovak szállását is magába foglaló Elefántház felépítésével összefüggésben az intézmény igazgatósága fontosnak tartotta két fiatal, szaporításra is alkalmas állat beszerzését. Az akkor három esztendős állatokat érkezésükkor nevezték el Bandinak, illetve Arának (t.i. Bandi „arája"), Ara nevét azonban a két világháború között Arany-ra változtatták, tekintettel arra, hogy a rendszeres szaporulat folytán valóban aranyat ért. Azokban az időkben ugyanis a kis vízilovak voltak az állatcserék valutáris alapjai: az „aranyborjakat" más, nehezen beszerezhető állatokra, például csimpánzokra cserélték.

Arany és Bandi frigyéből összesen 11 borjú született, majd Bandi 1937-es pusztulása után Arany még további 3 borjat hozott a világra egy fiatalabb, már állatkertben született hímtől. Arany pusztulását végül a háború okozta: 1945-ben, Budapest ostromakor veszett oda. A tizennégy borjú igen komoly utódszámnak mondható, ráadásul a nőstény borjak közül többen felnövekedve maguk is számos utódot hoztak a világra (Kincsem I. Budapesten 11 borjat, Kincsem II. Rotterdamban 8 borjat). Így aztán nem meglepő, hogy még ma is sok olyan víziló akad Európában, amely az egykor Budapesten élt Arany és Bandi leszármazottja. Persze ma már nem unokákról, vagy dédunokákról, hanem hatod-, sőt hetedízigleni leszármazottakról van szó.

A másik budapesti eredetű víziló dinasztiát az a két tenyészállat alapozta meg, akiket a második világháborút követően szerzett be az Állatkert. Mombassa, a nőstény, és Nairobi, a hím 1958. július 7-én került Afrikából a magyar fővárosba. A két állat frigyéből tizenhárom borjú született, ám Nairobinak öt további utódja volt a háborút túlélt idős Kincsemtől, ami pedig a Mombának becézett nőstényt illeti, Nairobi 1979-es pusztulása után még további három borjat ellett, akiknek az 1985-ben érkezett, Süsü nevű hím volt az apjuk. Nairobi és Mombassa tehát számos utódot hagyott hátra, akik – más állatkertekbe kerülve – maguk is rendkívül szaporának bizonyultak. Így nem csoda, hogy ez a két állat meghatározónak számít az európai vízilovak szövevényes családfájában.

Jelenlegi két vízilovunk – anya és lánya is ez utóbbi vérvonalhoz tartozik. Tücsök, az idősebbik még 1973. április 27-én született, így az évek száma alapján most ő a legidősebb állatunk (nála csak vénséges aligátorunk, Samu éveinek száma magasabb). Szülei Mombassa és Nairobi voltak. Jusztina, a fiatalabbik, aki Tücsök és – a szájába dobott gumilabda miatt elpusztult – egykori hímünk, Süsü utódja, 1994. szeptember 26-én (Jusztina napján) jött a világra.

Kíváncsi vagy, hogy mi történt mostanában még az Állatkertben? Ide kattintva elolvashatod további híreinket.