Nyitvatartás

H-P: 9:00-16:00 Sz-V: 9:00-16:00

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 3300 HUF Gyermek jegy: 2200 HUF

155 év denevérei 2021. április 16.

Több mint száz éve tartunk egzotikus denevéreket, nagyobbrészt trópusi gyümölcsevő fajokat. A hazaiakat évtizedek óta mentjük, sőt az Állatkert parkja maga is olyan élőhely, amelyet az őshonos denevérek szívesen választanak élőhelyüknek.

01 – Az 1957-ben érkezett indiai repülőkutyák egyike, akit János bácsinak neveztek el. Kedvenc eledele a banán volt, amit akkoriban még nehezen beszerezhető ritkaságnak számított. Fotó: Mező SándorAz Állatkert 155. születésnapja alkalmából a 2021-es évre meghirdetett jubileumi emlékév kapcsán rendszeresen bemutatjuk egy-egy jellegzetes faj vagy állatcsoport budapesti tartásának történetét. Az elmúlt hetekben már foglalkoztunk a tojásrakó emlősök, a pingvinek, a medvék, a vidrák, az orrszarvúak, a futómadarak, a zsiráfok, a baglyok, a fókák, a vízilovak, illetve a kitinpáncélos állatok, azaz az ízeltlábúak budapesti históriájával, most pedig az Állatkertünk denevérjeinek történetét elevenítjük fel.

A témaválasztás nem véletlen, hiszen holnap, azaz április 17-én lesz a Bat Appreciation Day, ami lényegében a denevérek világnapját jelenti. Ezen a napon a természetvédelemmel foglalkozók szerte a világon igyekeznek felhívni a nyilvánosság figyelmét a denevérek védelmére, és arra, hogy ezek az állatok milyen fontos szerepet töltenek be nemcsak általában a természet háztartásában, hanem milyen fontosak kifejezetten az emberek szempontjából is. Tulajdonképpen ezért tartja fontosnak Állatkertünk is, hogy a sokféle bemutatott faj között a látogatók a denevérekkel is találkozzanak.

A denevérek állatkerti tartása valójában nem is olyan könnyű, így az állatkertészet hőskorában nem is igen tartottak ilyen állatokat egyetlen állatkertben sem. Az állati eredetű táplálékon élő úgynevezett kisdenevérek (ebbe a csoportba tartoznak a hazai denevérfajok is) állatkerti tartásával világviszonylatban is csak a két világháború közötti időszakban kezdtek komolyabban próbálkozni. A gyümölcsevő denevérekkel, mivel az ő táplálásuk könnyebben megoldható, már a 20. század első éveiben is megpróbálkoztak néhány amerikai állatkertben, sőt a Kalkuttai (mai nevén: Kolkata) Állatkertben már az 1880-as években is tartottak gyümölcsevő denevéreket.

02 – A nílusi repülőkutyák kiválóan szaporodtak: az 1991-ben még csak tízfős kolónia egyedszáma néhány év alatt száz fölé növekedett. Fotó: Bagosi ZoltánA fentiek alapján nem meglepő, hogy Állatkertünk történetének első évtizedeiben még egyáltalán nem mutattunk be denevéreket. Miután az addig részvénytársaságként működő kert fenntartását 1907-ben Budapest Székesfőváros vette át, és döntés született a teljes újjáépítésről, a szakmai programot kidolgozó Lendl Adolf 1909-ben a következőket írta a denevérek tartásának kilátásairól az újjászülető Állatkertben: „...(lesznek) denevérek is, melyek csak szerényebb helyet kívánnak; közöttük lesz egy-két gyümölcsevő, nagy forróvidéki faj, a repülő kutya például, meg a magyarországi fauna bőregerei, ha lehet elevenen, másként kitömött példányokban". A leírtak megfeleltek az állatkertészet akkori állásának, hiszen, amint fentebb már említettük, ebben az időben néhány élvonalbeli állatkertben már volt példa gyümölcsevő denevérek tartására, ugyanakkor a rovarfogyasztó fajok tartása még annyira ritka volt, hogy nem lehetett biztosan számítani arra, hogy elevenen is bemutathatók lesznek.

03 – A Közép- és Dél-Amerikában honos Seba-rövidfarkú denevér egy jeles holland természettudós, Albert Seba után kapta a nevét. A faj étlapján rovarok és gyümölcsök is szerepelnek. Fotó: Bagosi ZoltánAz 1909 és 1912 között lezajlott nagy átépítést követően, 1912. május 20-án újra megnyitott Állatkert látogatói a kisemlősök számára épült házban láthatták (ma a varik, azaz tarka makik laknak ugyanebben az állatházban) a denevéreket: egészen pontosan a gyümölcsevő denevérek közé tartozó feketefülű repülőkutyákat (Pteropus melanotus), amelyek eredetileg Délkelet-Ázsiában, az indiai-óceáni Andamán- és Nikobár-szigeteken, illetve a Szumátrától nyugatra eső Mentawai-szigeteken őshonos. Akkoriban almával, körtével, datolyával, cseresznyével, szilvával és főtt rizzsel etették őket. 1914-re már kölykök is születtek.

A két világháború közötti időszakban átmenetileg felhagyott az Állatkert a gyümölcsevő denevérek tartásával. 1926-ban ugyan tervbe vették, hogy három nagy repülőkutyát vásárolnak, de nincs nyoma annak, hogy erre végül sor került volna.

A második világháború után 1957-ben folytatódott a denevérek bemutatása, mégpedig ismét gyümölcsevő denevérekkel. Ebben az évben ugyanis két indiai repülőkutya (Pteropus giganteus) érkezett: őket, mivel nem volt alkalmasabb hely a számukra, a Pálmaház egyik oldalszárnyában kialakított terráriumban mutatták be. Egyiküket János bácsinak nevezték el. Kedvenc eledelük egyébként a banán volt, ami akkoriban még az emberek számára is nehezen beszerezhető, ritka ínyencségnek számított.

04 – A szürke hosszúfülű denevér Európa nagy részén, így Magyarországon is honos faj. A képen látható állat mentett denevérként került Állatkertünk vadállatmentő központjábaAz 1960-as, '70-es és '80-as években egyébként mindvégig nagy kérdés volt, hogy az Állatkert különböző létesítményei közül melyik lenne legalkalmasabb a denevérek, praktikusan a gyümölcsevő denevérek bemutatására. Az 1970-es évek végén például, amikor egy Thaiföldön őshonos repülőkutya fajt (Pteropus lylei) láthatott a közönség, ezek az állatok az akkori Kisemlősházban kaptak helyet.

A denevérek bemutatására az 1991-es esztendő hozott valódi megoldást. Ekkor adtuk át a felújított Kenguruházat (ez az az épület, amely ma Mérgesházként működik), amelynek emeletén az éjjel aktív állatok számára alakítottunk ki fordított világítási programú bemutatóhelyek. Természetesen, hogy innen sem hiányozhattak a denevérek. A dolgot azonban bonyolította, hogy bár a denevérek többsége éjjeli állat, a gyümölcsevő denevérek jó része viszont éppenséggel nappali életmódot folytat. A legjobb választás az Afrikában honos nílusi repülőkutya (Rousettus aegyptiacus) volt, ez a faj ugyanis gyümölcsevő, tehát a takarmányozása könnyebben megoldható, ugyanakkor inkább éjjel szokott tevékenykedni. A kenguruházi kolónia kezdetben tíz állatból állt, akik azonban nagyon hamar szaporodni kezdtek, és nemsokára már negyvenre nőtt a számuk. A további növekedés egy ideig abbamaradt, mert a férőhelyük légtere nagyjából ennyi állat számára biztosított elegendő helyet az összeütközésmentes repüléshez. Amikor aztán egy valamivel nagyobb helyre költöztettük őket, tovább szaporodtak, és végül a kolónia már több mint száz egyedet számlált. Igaz, időközben néhány új tenyészállattal is kiegészítettük a csapatot, vérfrissítés gyanánt.

05 – A hazánkban is őshonos rőt koraidenevér nemcsak a hozzánk bekerülő mentett denevérek között gyakori faj, hanem Állatkertünk parkjában vadon is él. A szokásos nyitvatartási időben persze nemigen találkozni velük, hiszen csak zárás után, a koraesti órákban merészkednek elő A nílusi repülőkutyák kedvenc tápláléka a banán és a narancs mellett az Állatkert által akkoriban nagy tételben beszerzett, „lepattintós" fedelű bolgár meggybefőtt volt. Nemcsak a gyümölcsöt szerették, hanem a befőtt levét is, amit külön tálban kaptak meg. Persze volt olyan látogató, aki a befőttlevet lefetyelő repülőkutyákat látva rákérdezett a gondozóknál, hogy a denevérek vért kapnak-e...

Manapság az egzotikus denevéreket egyrészt az Ausztrálházban látható Lyle-repülőkutyák képviselik, akik közé a látogatók be is sétálnak, másrészt a Varázshegy sötétlabirintusában kialakított barlangban lakó Seba-rövidfarkú denevérek (Carollia perspicillata). Ez utóbbi faj Közép- és Dél-Amerikában honos, és nem a gyümölcsevő, hanem a „klasszikus" denevérek közé, azon belül is a hártyásorrú denevérek családjába tartozik. Ennek ellenére étlapjukon nemcsak állati, hanem növényi eredetű táplálék is szerepel.

Az Állatkertünk gyűjteményébe tartozó denevérek tartása mellett még két másik olyan terület is van, ahol dolgunk van ezekkel az állatokkal. Az egyik, hogy az Állatkert maga országos jelentőségű védett természeti területként hazai vadon élő denevéreknek is otthona, természetes élőhelye. Vagyis az állatok maguk választják az Állatkert területét olyan helyként, ahol élnek, laknak, vadásznak és szaporodnak. A tavasztól őszig tartó időszakban az esti, éjszakai órákban sok denevér csapong az Állatkert fái között, buzgón összefogdosva a szúnyogokat és más rovarokat. Számunkra fontos, hogy az Állatkert ne csak a „leltári" állatok otthona legyen, hanem természetes élőhelyként is szolgáljon a hazai fajok számára.

A másik fontos terület, ahol dolgunk van a denevérekkel, a vadállatmentő munka. Állatkertünk ugyanis szerteágazó természetvédelmi tevékenysége részeként vadállatmentéssel is foglalkozik. Magyarországon őshonos, vadon élő, védett vagy fokozottan védett állatfajok olyan egyedeiről van szó, akik valamilyen ok miatt segítségre szorulnak. A fő profil ugyan a vadállatmentés, de nagyszámú denevért is mentünk. A sérült, beteg állatokat meggyógyítjuk, a legyengülteket felerősítjük, az elárvultakat pedig felneveljük. A végső cél az, hogy ismét segítség nélkül tudjanak gondoskodni magukról: ilyenkor aztán visszaengedjük őket természetes élőhelyükre. Évről évre több száz denevérnek segítenek a munkatársaink, második esélyt adva nekik. A 2020-as évben például 11 különféle denevérfaj összesen 398 egyede került be Állatkertünk természetvédelmi mentőközpontjába.