Nyitvatartás

H-P:9.00-17.00 Szo-V:9.00-17.30
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

155 év kitinpáncélos állatai 2021. április 13.

Nemcsak az emlősök, a madarak és a hüllők, hanem az ízeltlábúak tartásának is nagy hagyományai vannak Állatkertünkben. Cikkünkből kiderül, hogyan kell gondoskodni a Lepkekert lakóiról, és hogy hogyan segítettünk David Attenborough filmes csapatának.

Az Állatkert 155. születésnapja alkalmából a 2021-es évre meghirdetett jubileumi emlékév kapcsán rendszeresen 01 – Az egykori Madárház (ma: Ausztrálház) torony alatti csarnokában kialakított ízeltlábú bemutató megnyitása 1965-ben. A képen Anghi Csaba, az Állatkert igazgatója köszönti a résztvevőket, mellette a bemutatóhely szellemi atyja, Szalkay József áll. Kapocsy György felvétele bemutatjuk egy-egy jellegzetes faj vagy állatcsoport budapesti tartásának történetét. Az elmúlt hetekben már foglalkoztunk a tojásrakó emlősök, a pingvinek, a medvék, a vidrák, az orrszarvúak, a futómadarak, a zsiráfok, a baglyok, a fókák, illetve a vízilovak budapesti históriájával, most pedig az Állatkertünk ízeltlábú bemutatóinak történetét elevenítjük fel.

Miért pont az ízeltlábúakét? Erre több okunk is van! Egyrészt, mert fontos állatcsoportról van szó. Igaz, a medvékhez, zsiráfokhoz, pingvinekhez képest a rovarok és más ízeltlábúak talán nem tűnnek annyira népszerű állatoknak. De ez sincs feltétlenül így! A lepkék például Állatkertünk közkedvelt lakóinak számítanak. Emellett mindig nagy volt az érdeklődés a különböző pókok és skorpiók iránt is, még ha az emberek többsége nem is sorolja őket kifejezetten a „cuki" állatok közé. De még ha látjuk is, hogy az ízeltlábúak jellemzően nem az népszerűségi lista élén állnak, azt senki nem vitathatja, hogy ezek az állatok nagyon fontos szerepet töltenek be a természet háztartásában.

A másik ok az, hogy vannak ízeltlábúink. Ez ugyanis az állatkertek világában nem is olyan magától értetődő. Tudnivaló, hogy a legtöbb állatkertre még napjainkban is azt tapasztalhatja a látogató, hogy elsősorban az emlősökre és a madarakra koncentrálnak, esetleg tartanak néhány hüllőt is. Más állatcsoportok képviselői azonban az állatkertek jelentős részében alig jelennek meg – eltekintve persze a halaktól akkor, ha az adott állatkertben akvárium is van.

02 – Madagaszkári óriás szövőlepke: az 1965-ben bemutatott fajok egyike. Kapocsy György felvétele A mi Állatkertünkben viszont, ha nem is az 1866-os megnyitástól fogva, de legalább az 1909 és 1912 közötti átépítés óta alapelvnek számít az, hogy igyekszünk az élővilág sokféléségét úgy érzékeltetni a nagyközönséggel, hogy minél szélesebb ablakot nyitunk erre a sokféleségre. Ennélfogva a mi Állatkertünkben régóta hagyomány, hogy a sokféle emlős, madár, hüllő, kétéltű és hal mellett a gerinctelenek, ezen belül az ízeltlábúak számos faját is bemutatjuk.

És van még egy harmadik ok is: a rovarokkal és más ízeltlábúakkal kapcsolatos jelentős szakmai eredményeink! Meglepőnek tűnhet, de a legtöbb ízeltlábú tartása és szaporítása igen nagy körültekintést és szaktudást igényel. Nem véletlen, hogy alig akad sikeresen fenntartott, gazdag ízeltlábú kollekcióval rendelkező állatkert a világon. Ugyanakkor a mi Állatkertünk ízeltlábú gyűjteménye és szakembergárdája szakmai berkekben világra szóló ismertségnek, elismertségnek örvend. Persze számos más területen is a világ élvonalába tartozunk, elég csak a hangyászsünök vagy a vombatok szaporításával kapcsolatos eredményeinket említeni. De az ízeltlábúakkal kapcsolatos eredmények valahogy kevésbé jutnak el a nyilvánossághoz.

Az Állatkert 1866-os megnyitását követő első évtizedekben a rovarok és más ízeltlábúak teljesen hiányoztak a bemutatott állatok közül. De akkoriban még nem is volt szokás az állatkertekben rovarbemutatókat létesíteni. A világ első állatkerti rovarháza 1881-ben nyílt meg a Londoni Állatkertben, habár még ott is legalább annyi ízeltlábút mutattak be preparátum formájában, mint amennyit elevenen. Érdemes megemlíteni, hogy ugyanebben az évben a mi Állatkertünkben is történt már próbálkozás ízeltlábúak bemutatására, éspedig egy mintaméhes felállításával. A nemes kezdeményezés a méhészet népszerűsítésében és oktatásában is nagy segítséget nyújtott. Sajnos azonban akkoriban nem volt, aki megfelelően gondozza a méhcsaládokat, ezért a kiállítás idővel teljesen elnéptelenedett.

03 – Jelenetek az inszektáriumból (1965): a nőstény imádkozó sáska nász után elfogyasztja párját. Kapocsy György felvétele Állatkertünkben az ízeltlábúak bemutatásával kapcsolatos szándékok csak a XX. század elején, a kert 1909 és 1912 között lezajlott nagy átépítésekor merültek fel komolyabban. Ennek egyik oka a már említett, az élővilág sokféleségének bemutatását célzó szemlélet volt, amellyel Lendl Adolf, a megújulás szakmai programjának kidolgozója mintegy fél évszázaddal előzte meg a saját korát. Másrészt Lendl Adolfnak zoológusként az egyik speciális szakterülete történetesen épp a pókok kutatása volt, így már csak ezért sem állt távol tőle, hogy az ízeltlábúak állatkerti bemutatására gondoljon. Az átépítés után teljesen újjászületett, és 1912-ben újra megnyílt Állatkertből tehát a rovarok sem hiányoztak. Igaz, önálló rovarház ekkor még nem volt, de a mostani Sárkányháznál kialakított, főleg háziállatok bemutatását szolgáló „falusi gazdaságban" (ha úgy tetszik: parasztudvarban) a méhek életével is megismerkedhetett a látogató, sőt még a selyemhernyó tenyésztést, illetve a mezőgazdasági szempontjából hasznos és káros rovarokat is bemutatták ugyanitt. Persze, mivel az állatkerti rovartartás még ekkor is gyerekcipőben járt, az eleven állatok mellett itt még nagy hangsúlyt kaptak a preparátumok, a múzeumi jellegű bemutatás.

Ugyanez volt a helyzet 1915-ben és 1916-ban is, amikor Cerva Frigyes állatkerti felügyelő, a nagynevű ornitológus és rovarász rovarpreparátumokból állú gyűjteményét állították ki a parasztudvari rovarbemutató helyen, amit a sajtó már ekkor előszeretettel emlegetett „rovarház" néven. Cerva igen tanulságos, bemutatási, oktatási szempontból igen nagy értékű preparátum kompozíciókat készített, amelyeken például egy-egy rovarfaj mellett jellemző tápnövénye is be volt mutatva, esetleg maga a rovar is több különböző fejlődési alakjában.

04 – A Nagyszikla oldalában állt egykori sziklavendéglő épületét 1967-ben rovarházzá alakították át. Kapocsy György felvétele Érdekes, hogy az 1920-as és '30-as években nem folytatódtak az ízeltlábúak bemutatásával kapcsolatos törekvések. A második világháború idején, illetve az azt követő újjáépítés időszakában pedig ilyesmire gondolni sem lehetett.

Állatkertünkben az első komolyabb ízeltlábú bemutató, amelyben már nemcsak részben, hanem teljes egészében eleven állatokat láthatott a nagyközönség, 1965-ben jöhetett létre. Tulajdonképpen csak 12 inszektáriumról, rovarok bemutatását szolgáló vitrinről volt még sz, amelyeket az akkori Madárház (ma már Ausztrálházként működik) torony alatti csarnokában állítottak fel. Ezekben például hátonúszó poloskákat, botpoloskákat, csiborokat és csíkbogarakat, éjjeli nagy pávaszemet, imádkozósáskát, faodvasító lóhangyát, az egzotikus fajok közül pedig óriáscsótányokat, madagaszkári óriás szövőlepkét, indiai botsásákát és óriás ezerlábút is bemutattak.

A madárházi rovarbemutató szellemi atyja Szalkay József (1904-1986) volt, aki 1963-tól az Állatkert főelőadójaként, majd a Rovarház, illetve Vivárium vezetőjeként tevékenykedett. Lényegében neki köszönhető, hogy az ízeltlábúak állatkerti tartására, bemutatására Budapesten egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítottak annak ellenére, hogy a világ állatkertjeiben ekkor még mindig csak néhány hasonló színvonalú rovarbemutató létezett. Sok ízeltlábú faj állatkerti tartásának fortélyait az ő vezetésével kísérletezték ki, s eredményei csakhamar nemzetközi szinten is ismertté váltak: 1967-ben például a Kölni Állatkert is az ő tanácsait kérte az első ottani rovarház létesítésekor. Szalkay emellett aktív szerepet vállalt az oktatásban, ismeretterjesztésben is. Az Állatkertben rovarász szakkört szervezett érdeklődő gyermekeknek, diákoknak, rendszeres kirándulásokkal és állatkerti foglalkozásokkal. A szakkörbe járó gyerekek közül többeknek felnőttként élethivatásukká lett az ízeltlábúak kutatása, így ma az ország több neves entomológusa is elmondhatja magáról, hogy annak idején Szalkay József szakkörében kezdte az ismerkedést a rovarok világával. Szalkay emellett több könyvben, ismeretterjesztő írásban is igyekezett tapasztalatait közkinccsé tenni.

05 – A Nagyszikla oldalában kialakított Vivárium, amely 1974-ben nyílt meg. A létesítményt rovarház helyett azért nevezték Viváriumnak, mert abban nemcsak rovarokat és más ízetlábúakat, hanem egyéb gerincteleneket, sőt még kétéltűeket is bemutattak. Kapocsy György felvétele A madárházi kis rovarbemutató természetesen csak az első lépés volt: két évvel később, 1967-ben a Nagyszikla oldalában állt, 1912-ben eredetileg tejcsarnoknak épült, de az 1930-as évek elejétől kezdve már sziklavendéglő néven működött épületet alakították át rovarházzá. Itt további lehetőségek nyíltak a különféle rovarok és ízeltlábúak bemutatására.

Az igazi nagy áttörést azonban csak az 1970-es évek első fele hozta meg. Az Állatkert akkori fejlesztési programjának részeként egy teljesen új létesítményt alakítottak ki ezeknek az állatoknak a bemutatására. Mivel a rovarok és más ízeltlábúak mellett a gerinctelenek egyéb csoportjai is helyet kaptak itt, ezért ezt a létesítményt már nem is rovarházként emlegették, hanem a Vivárium nevet kapta. A latin eredetű kifejezést, amely az vivo, azaz élni jelentésű igéből ered, a régmúltban elsősorban állattartó kertek, vadaskertek megnevezésére használták, később pedig halastavakat, illetve olyan halászati eszközöket is neveztek így, amelyben a halakat hosszabb ideig életben lehetett tartani. Az XX. században az állatkertek világában viszont egyre inkább az olyan bemutatóhelyeket kezdték viváriumként emlegetni, ahol a közönség rovarok, ízeltlábúak mellett másfajta, de hasonló bemutatást igénylő állatcsoportok képviselőit is megcsodálhatja.

Az új Vivárium építészeti szempontból ugyan nem igazán illeszkedett az Állatkert műemléki környezetébe, akkoriban ez még nem volt kiemelt szempont, inkább az adott korban modernnek tartott külsejű új állatházak létesítése volt szokásban. A terveket – a Szalkay József által összeállított szakmai program alapján – a Budapesti Műszaki Egyetem Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszékén készítették. Az új Vivárium megnyitására – több évnyi fáradtságos munka után – 1974. november 2-án került sor.

06 – Szalkay József főelőadó, az ízeltlábúak állatkerti bemutatásának fő kezdeményezője 1974. november 2-án, a Vivárium ünnepélyes megnyitóján Az újonnan megnyílt Viváriumot Szalkay József egy cikkében így mutatta be az érdeklődőknek: „A látogató az épület földszinti részén először egy olyan csarnokba lép, amelyben vitrinek vannak. Ezek egyike az öt világrész — kipreparált — rovaraiból mutat be válogatást, egy másikban káros és hasznos rovarokat láthatunk ugyancsak kipreparálva. Van olyan vitrin is. amelyik a hazai növényvédelmi szolgálat szervezeti felépítéséről tájékoztat. Ha ebből a csarnokból tovább megyünk, máris élő állatok fogadnak bennünket: hazai szárazföldi és vízi rovarok, férgek, csigák és kagylók láthatók nyolc inszektáriumban. Majd a nagyterembe jutunk, ahol tizennyolc kisebb, háromszáz literes és egy nagyobb, ezerliteres inszektáriumban a trópusok és a szubtrópusok rovarainak — afrikai tücsköknek, rózsabogaraknak, vándorsáskáknak, floridai, madagaszkári és bangladesi botsáskáknak, egyiptomi gyászbogaraknak, szent szkarabeuszoknak stb. — az életét figyelhetjük meg. Ugyanebben a teremben találhatók a hazai kártevő rovarok is, valamint egy sürgő-forgó hangyaboly. A Vivárium másik része a sziklán épült. Lépcső vezet fel a teraszra, ahol hat szabadban levő inszektáriumban az eredeti növényzettel szakszerűen beültetett biotópokban (élettérben) a hazai növénytársulások. rovarvilága kapott helyet. (...) A teraszról nyílik egy sziklába épült helyiség is, ott most annál gazdagabb az élet! Megfigyelhetjük az ártalmatlan mauritiusi szárazföldi remeterákok, folyami rákok és más ízeltlábú állat életét, láthatjuk a Vivárium „legveszedelmesebb" lakóit: a fekete özvegynek nevezett hírhedt mérges pókokat, meg Afrika és Amerika skorpióit."

Az új Viváriumot úgy tervezték, hogy telente száz, a nyári szezonban pedig akár százötven különböző fajt is bemutassanak itt. Az egzotikus, trópusi és szubtrópusi fajok bemutatása természetesen állandó volt, a szezonális ingadozás elsősorban azokat a hazai fajokat érintette, amelyek bemutatása csak a tavasztól őszig terjedő időszakban volt lehetséges.

07 – A Vivárium nézőterének nagycsarnoka, ahol a trópusi és szubtrópusi fajok inszektáriumai kaptak helyet (1974). Kapocsy György felvétele   Az állatok takarmányozásának megoldása nem volt egyszerű feladat. A különféle fajú botsáskák például igen válogatósnak bizonyultak: egy részük csakis szeder-, málna- vagy rózsalevéllel hajlandó táplálkozni. Ebből a takarmányból azonban télen igen nehéz volt megoldani az utánpótlást. A Vivárium szakemberei felkutatták a budai hegyeknek azoknak a részeit, ahol télen is zöldellő bokrok élnek, s onnan gyűjtötték be a táplálékot. Akadt olyan sáskafaj is, amelyik kizárólag tölgylevelet evett. Hosszas kutatás után sikerült Budapesten egy olyan öreg tölgyfát találni, amelyen még télen is voltak levelek, az állatkerti rovarászok erről szüreteltek. Persze szolgálati titoknak számított, hogy hol is van az a bizonyos tölgyfa. A madagaszkári szárnyas botsáskának muskátlilevelet biztosítottak, a növényevő rovarok jó része azonban megelégedett a „vitamintállal" is, amely a reszelt almától a sárgarépán át a túróig igen sokféle összetevőből állt.

Szalkay József nyugdíjba vonulása, majd 1986-ban bekövetkezett halála után a Viváriumban bemutatott ízeltlábúak száma lassanként csökkenésnek indult. Ezzel egyidejűleg a kiállítás emeleti része is más funkciót kapott, és a bemutató visszaszorult a földszinti épületbe. A kilencvenes évek végére azonban – az Állatkert más területeihez, bemutóhelyeihez hasonlóan – a Vivárium is újra fejlődésnek indult. A háttértenyészetek bővítéséhez a „rovarászok" visszakapták az egyik emeleti épületrészt is, és megindultak a majdani Lepkekert előkészületi munkálatai is. A Viváriumban dolgozó munkatársak csapata lelkes új szakemberekkel bővült, a kiállítások ismét megteltek látványos ízeltlábúakkal és néhány év alatt a tenyésztett és bemutatott fajok száma száz fölé emelkedett. Rovarász csapatunk eredményeit a külföldi állatkertek is elismerték, és a hasonló állatkerti ízeltlábú bemutatók körében az élmezőnybe tornásztuk fel magunkat.

08 – A Kenyából érkezett afrikai óriás skorpiónak sok csodálója akadt. Kapocsy György felvétele Az egyik kiemelkedő eredmény az ékes ősdarazsakhoz kapcsolódik. Ez a faj eredetileg Afrikában honos, de ma már – nagyobbrészt emberi közreműködés nyomán – a világ több más trópusi területén is előfordul. Első látásra csupán látványos, fémesen csillogó színei keltenek feltűnést, s táplálkozásában sincs semmi szokatlan: a kifejlett állatok főként virágporon és nektáron élnek. Szaporodásának módja azonban egészen különleges, némi túlzással már-már horrorfilmbe illő. Az ékes ősdarázs ugyanis eleven csótányokat használ keltető gazdatestnek.

Peterakás előtt a darázs keres magának egy megfelelő méretű amerikai csótányt. Gyorsan lerohanja, és egy szúrással megbénítja. A bénítás azonban ilyenkor még nem tökéletes, csupán lelassítja kissé az áldozatot, lehetővé téve a darázsnak a második, precíziós szúrást, amellyel már a csótány idegrendszerének megfelelő központját blokkolja. Ezzel az állat teljesen magatehetetlenné válik, viszont egyéb életfunkciói továbbra is működnek.

Ezután a darázs zsákmányát egy üregbe vonszolja, illetve a csótány csápját afféle pórázként használva terelgeti a megfelelő irányba. Az üregben aztán egy petét rak rá, s végül kívülről kövekkel torlaszolja el a bejáratot. A petéből kikelő lárva a teljesen magatehetetlen, de továbbra is friss csótányba mászik bele, és szépen komótosan elfogyasztja. A kevésbé létfontosságú szervekkel kezdi, hogy a gazdatest minél tovább életben maradjon. Végül, amikor már teljesen felfalta belülről, a lárva bebábozódik, s két hétre rá már ki is kel belőle a kifejlett ékes ősdarázs.

09 - Az ékes ősdarázs a csótányok számára olyan, mintha az Alien-filmek szörnye elevenedett volna meg. A darázs ugyanis petéit elkábított csótányokra rakja, a petéből kikelő lárva pedig a csótányt belülről elfogyasztva fejlődik és jut el a bábállapotig, majd kifejlődve a csótány addigra már üressé váló páncélja alól előtörve kel ki. Ennek az érdekes fajnak az állatkerti szaporításában a budapesti "rovarászok" kiemelkedő eredményeket értek el, még egy Attenborough-dokumentumfilmhez is a mi ékes ősdarazsainkról készítettek felvételeket, hogy a faj horrorfilmeket idéző szaporodásmódját bemutassák  A sokak által Alien-darázsnak is nevezett fajt Állatkertünkben már évtizedek óta sikeresen szaporítjuk, és napjainkban is bemutatjuk őket a Varázshegyben. Férőhelyük úgy van kialakítva, hogy a közönség az egész fent leírt folyamatnak szemtanúja lehessen.

Az ékes ősdarazsak szaporítása egyike volt azoknak a szakmai eredményeknek, amelyekre a nemzetközi szakmai közösség is felfigyelt, és több állatkertből kértek tanácsot kollégáinktól szaporodó ékes ősdarázs kolónia kialakításához.

Sőt mi több, 2012-ben még David Attenborough filmes csapatának is segítséget nyújtottunk, hogy az akkor készülő Micro Monsters (azaz Parányi szörnyek) című Attenborough-sorozathoz az ékes ősdarazsak különleges szaporodásáról felvételeket készítsenek. E célból egy külön kolóniát hoztunk létre, amelyet aztán részletes „használati utasítással" eljuttattunk a Londoni Állatkertbe, ahol a tulajdonképpeni forgatás történt.

Az akkor már csaknem negyedszázada működő Vivárium mellett 2000-ben egy újabb, ízeltlábúakkal kapcsolatos látványossággal gazdagodott Állatkertünk. A Lepkekertről van szó, amely máig vitathatatlanul a legszívesebben látogatott „rovaros" bemutatóhelyünk. A Lepkekert első helyszíne, az aranyhasú mangábék jelenlegi szigetének helyén, a fókamedence szomszédságában volt. Ez a terület korábban a bunderek kifutójaként, azelőtt pedig állatóvodaként működött. Amikor Lepkekertté alakítottuk, az egész területre hálóborítás került, és egy kacskaringós, virágokkal övezett ösvény vezette körbe a látogatókat a szépséges fel-felröppenő rovarok között. Ez akkoriban óriási kuriózumnak számított, addig ugyanis állatkertekben ilyen típusú bemutatóval még nem igazán próbálkoztak. A lepkékről gondoskodó kollégáink is közel egy éves szakmai és gyakorlati felkészülést követően vágtak bele ebbe az egyedülálló kezdeményezésbe. Ám a sikerben még így sem lehettünk teljesen biztosak. A megnyitást követően is szorgosan gyűjtögettük a tapasztalatokat, amelyeket a Lepkekert később, már új helyszíneken történő fejlesztése során is figyelembe vettünk.

10 - Az égkék azúrlepke a Lepkekert egyik látványos lakója. Bagosi Zoltán felvételeAz egyik legmeghökkentőbb dolog, amire senki sem számított, az Állatkert szabadon élő énekesmadarainak, elsősorban a cinegéknek az élelmessége volt. Ezek az eszes madarak ugyanis hamar megtanulták, hogy a lepkebemutató hálójára leszállt lepkéket hogyan tudják könnyedén kihúzni a hálószemeken át, amivel folyamatosan gyérítették az értékes lepkeállományt. Azóta alkalmazunk dupla hálóréteget a nemkívánatos lepketolvajok távoltartására. A különféle ízeltlábúak, így a lepkék tartásához vagy szaporításához is többféle feltétel egyidejű biztosítása szükséges. Aki tervezett már kirándulást nappali lepkék megfigyelésére, nagyon jól tudja, hogy derült időben érdemes csak nekivágni. E törékeny rovarok számára ugyanis egy könnyű futózápor is végzetes következményekkel járhat. A vízcseppek letaszíthatják őket a sáros talajra, összetörhetik a szárnyaikat, és ilyenkor akár egy pocsolya is a vesztüket okozhatja. Ezért a legtöbbjük borult időben a levelek alatt keres menedéket, és akkor sem hajlandók még táplálkozás céljából sem elhagyni a kis levél-esernyőjüket, ha történetesen egy tetővel fedett bemutató az otthonuk, ahol nem esik az eső. Tudni kell róluk, hogy nehezen viselik a koplalást, normális esetben a napjuk jórészét élelemszerzéssel töltik, ezért a napfény hiánya különösen káros a számukra. Sajnos közönséges lámpafénnyel nem csaphatjuk be őket, speciális napfénytartamos megvilágításra van szükségük, hogy borult időben is szárnyra keljenek. Sok más mellett ez a zárt terekbe tervezett lepkebemutatók egyik nagy buktatója. De ezek a kis jószágok érzékenyek még a megfelelő hőmérsékletre, a huzatra, a levegő és a talajfelszín nedvességtartamára, a táplálékuk minőségére, és nem utolsósorban arra is, hogy elegendően tágas terük legyen, ahol kedvükre repkedhetnek. Kifejlett rovarként néhány hétig vagy hónapig tartó életüket elsősorban a szaporodásnak szentelik, petéik, lárváik és bábjaik szintén szakszerű gondozást igényelnek. Tartásuk további nehezítő tényezője, hogy garantáltan rovarölőszer mentes környezetet kell biztosítani a számukra, így a 10 - Az égkék azúrlepke a Lepkekert egyik látványos lakója. Bagosi Zoltán felvétele Lepkekertbe ültetett növények kizárólag biológiai védekezéssel kártevő-mentesíthetők. Arról nem is beszélve, hogy a rovarbetegségekkel foglalkozó kutatások eddig sajnos nem éppen a gyógyításukat célozták, ezért a gondozóknak is ügyesen fel kell találniuk magukat, ha esetleg fertőzés ütné fel a fejét. A lepketartásban bőven akad tehát kihívás, nem véletlenül lehetünk büszkék a több mint húsz éve működő, és Közép-Európában máig egyedülálló Lepkekertünkre, amely 2000 óta már kétszer is költözött, mire jelenlegi helyére került. Természetesen a Lepkekert mindvégig szezonális bemutató maradt, vagyis késő tavasztól kora őszig működött minden esztendőben. Egyedül tavaly, a 2020-as évben kezdődött egy kicsit később a lepkekerti szezon, de ez a világjárvánnyal kapcsolatos nehézségek miatt alakult így.

Miközben a Lepkekert az elmúlt években évről évre nyitva áll a látogatók előtt, a rovarok és más ízeltlábúak bemutatásában igen sok változás történt az elmúlt két évtizedben. A Vivárium – a Nagyszikla felújítása miatt – 2005. május 15-én bezárt. Persze az ízeltlábúak tartása ezzel még nem szűnt meg, hiszen az Állatkert több különböző állatházában is létrejöttek kisebb rovarbemutatók, és természetesen a háttértenyészeteknek is kerestünk helyet, hogy a Nagyszikla rekonstrukcióját mind átvészeljék. A Nagyszikla belsejében kialakított új bemutató komplexum, a Varázshegy megnyitásával az ízeltlábúak bemutatásának új fókuszpontjait is itt hoztuk létre. Emellett a Szavannaházban, az Ausztrálházban és az Állatkert több más pontján is bemutatunk különféle ízeltlábúakat. Jelenleg a gerinctelenek – ezen belül nagyrészt ízeltlábúak – 210 különböző fajával foglalkozunk. Ezek közül 97 faj szerepel egyedi nyilvántartásban, összesen 659 egyeddel, 113 fajt pedig tenyészetként van nyilvántartva. Ennek az az oka, hogy egy tenyészetre való bütykös csótányt vagy más rovart nem nagyon érdemes egyenként megszámolni.