155 év lóféléi 2021. június 18.

Az Állatkert 155. születésnapja alkalmából a 2021-es évre meghirdetett jubileumi emlékév kapcsán rendszeresen bemutatjuk egy-egy jellegzetes faj vagy állatcsoport budapesti tartásának történetét. Az elmúlt hetekben már foglalkoztunk a tojásrakó emlősök, a pingvinek, a medvék, a vidrák, az orrszarvúak, a futómadarak, a zsiráfok, a baglyok, a fókák, a vízilovak, a kitinpáncélos állatok, azaz az ízeltlábúak, a denevérek, a darvak, az oroszlánok, az elefántok, a kenguruk, a tigrisek, illetve a kétéltűek budapesti históriájával. Most pedig Állatkertünk lóféléinek történetét elevenítjük fel. Legalábbis a domesztikálatlan, azaz nem háziasított lófélék, zebrák, vadlovak, vadszamarak történetét. A háziasított lófélékről, lovakról, szamarakról és öszvérekről egy későbbi, kifejezetten az Állatkertben tartott háziállatokkal foglalkozó cikkben írunk majd.

Ami a vad lóféléket illeti, az Állatkert története során ezt az állatcsoportot elsősorban a különféle zebrák képviselték. Persze ehhez azt is tudni kell, hogy a zebráknak három különböző fajuk van: az alföldi zebra (Equus quagga), amely Kenyától Dél-Afrikáig, nyugat felé pedig Namíbiáig fordul elő, a hegyi zebra (Equus zebra), amely Namíbiában és Fokföldön honos, és a Grévy-zebra (Equus grevyi), amely Kenya és Etiópia lakója. Utóbbi Jules Grévy, az egykori francia elnök után kapta a nevét (ő volt hivatalban 1882-ben, amikor Émile Oustalet francia zoológus ezt a zebrafajt felfedezte). A Grévy-zebrát egyébként vékony csíkjai miatt magyarul zsinóros zebrának is szokták nevezni.

Mi a Budapesti Állatkertben az idők során Grévy-zebrákkal, illetve az alföldi zebra különböző alfajaival foglalkoztunk. Ugyanis – hogy a dolog még egy kicsit bonyolultabb legyen – az alföldi zebra hatalmas elterjedési területe miatt több helyi változatra, úgynevezett alfajra osztható fel, amelyek általában csíkozatukban is különböznek egymástól. Ilyen alfaj például a Böhm-zebra, a Chapman-zebra és a Burchell-zebra is.

Az 1866-os megnyitáskor még egyáltalán nem voltak zebráink, de más egzotikus, vadon élő lóféle sem. Az első zebrák 1883 májusában érkeztek: egy pár, akik Hamburgból kerültek Budapestre. Azt azonban nem jegyezték fel, hogy pontosan milyen zebrák voltak.

A legelső zebráinkat, amelyekről fotó is ránk maradt, tíz évvel később, 1893-ban szerezték be 2500 forintért. Ezek az állatok alföldi zebrák voltak, azon belül valószínűleg a Burchell-zebra alfaj képviselői. A fiatal állatokat arra is betanították, hogy kocsit húzzanak, így az állatkerti lovaglótéren szerény díj ellenében zebravonta kiskocsira is fel lehetett ülni. De volt kecske- és pónifogat, sőt hátas elefánt és teve is. Amikor a zebrák épp nem fuvaroztak senkit, Jónás, a víziló szomszédságában voltak láthatók.

1912-ben, amikorra az 1907-ben fővárosi tulajdonba került Állatkert teljesen újjáépült és újjászületett, a zebrák és más lófékék számára külön zebraistállót alakítottak ki azon a helyen, ahol most a Mérgesház áll. Eredetileg két zebrafajt is láthatott itt a közönség: zsinóros, azaz Grévy-zebrát, illetve az alföldi zebrát is, de hosszabb távon csak az utóbbi bemutatása bizonyult tartósnak. Az alföldi – ezen belül a Chapman-zebra alfajhoz tartozó – zebrapárt egyébként még 1911. május 22-én szerezte be az Állatkert, és a feljegyzésekből azt is tudjuk, hogy a mént, azaz a hím állatot Tommy-nak nevezték. Ők ketten egészen az 1920-as évek végéig voltak az állatkerti zebraistálló lakói.

Azért, hogy ezután se maradjunk zebra nélkül, az Állatkert 1928 májusában egy újabb zebrapárt, éspedig megint alföldi zebrákat szerzett be Hermann Ruhe alfeldi állatkereskedőtől. A két fiatal, érkezésükkor négy év körüli állat, Eszti és Orbán Dél-Afrikából származott, Pretoria vidékéről, és a tudomány korabeli állásának megfelelően Wahlberg-zebraként azonosították őket (persze akkoriban az alföldi zebra valamivel több alfaját különböztették meg, mint manapság). Ennél azonban fontosabb volt, hogy nászukból 1930. július 6-án egy életerős kancacsikó született: az állatot, aki az első magyarországi születésű zebra volt, egyszerűen Kicsinek nevezték el.

Sajnos az apaállat időközben, még csikója megszületése előtt elpusztult, így Eszti mellé 1931. július 3-án egy új mént vásároltak Hamburgból. Ez az állat az alföldi zebra egy másik alfajához tartozó Chapman-zebra volt, de ennek, mármint, hogy a további párosítások során két különböző alfajt kereszteztek, nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget. Az új csődört Darázsnak nevezték el.

Az 1931-es évben még egy fontos esemény történt Állatkertünk zebráinak életében. Elkészült ugyanis az Afrika-kifutó a hozzá tartozó istállóval. Ebben a korszerű és tágas, 1600 négyzetméter alapterületű kifutóban az Állatkert 1929-ben kinevezett igazgatója, Nadler Herbert kezdeményezésére egy úgynevezett társaskifutót alakítottak ki, ahol több olyan szavannalakó, növényevő állat élhetett együtt, amelyek a természetben is rendszerint közösen, több más faj társaságában legelésznek. Mivel korábban a zebrák csak egymás között voltak, még az Afrika-kifutó elkészülte előtt próbaképpen egy zebuval szoktatták össze őket. 1931 novemberében azonban a már kész Afrika-kifutóban kezdték el összeszoktatni az ide szánt három hókaantilopot, hét bejza antilopot, egy öreg szakállas gnút, és természetesen a három zebrát, Esztit, Kicsit és Darázst is.

Az elkövetkező években rendszeres volt a gyermekáldás zebráinknál: Eszti, majd – amint elérte a megfelelő kort – Kicsi is többször lett anyuka, sőt időközben két újabb tenyészállat is érkezett, akik a hangzatos Füstös, illetve Fütykös neveket kapták. Végül a háborús évek beköszöntéig Kicsit követően még öt másik zebracsikó jött a világra Budapesten.

Csodával határos módon az egyik zebránk, az 1941. november 7-én nálunk született Manci még Budapest második világháborús ostromát is túléle, pedig az Állatkertben előzőleg élt kétezernél is több állatból összesen alig két tucat marad életben.

A háború után Manci még évekig az Állatkert egyedüli zebrája volt, hiszen egy darabig inkább csak hazai állatokhoz lehetett hozzájutni, az elpusztult állatállomány egzotikus fajait pótló nagyobb állatvásárlásra csak 1949-ben, majd 1950-ben nyílt lehetőség. Ekkor újabb tenyészállatok is érkeztek, és az 1950-es években már újra szaporodó zebraállomány élt az Afrika-kifutóban. Eleinte voltak még Chapman-zebrák is, de aztán évtizedeken át Böhm-zebrák képviselték a tigrislovakat Állatkertünkben. Az alföldi zebrának ez az alfaja a Zambézi folyótól északra honos, és a főcsíkok közötti halvány vendégcsíkok náluk általában teljesen hiányoznak.

A cikk elején azt ígértük, nemcsak a zebrák, hanem más vadon élő lófélék budapesti históriájáról is írunk. Ám Állatkertünk történetének első száz évében a zebrákon kívül nem igazán voltak ilyen állatok. Egészen 1966-ig, amikor a centenárium, vagyis a századik születésnap alkalmából Állatkertünk egy ázsiai vadlovat (Equus przewaskii) kapott ajándékba a Prágai Állatkerttől. Ezt a fajt, amely lényegében a háziasított ló vad ősének tekinthető, szokták Przewalski-lónak, vagy – más átírással – Przsevalszkij-lónak is nevezni, ugyanis az első példányokat a XIX. században a lengyel származású neves orosz utazó, Nyikolaj Mihajlovics Przsevalszkij hozta Szentpétervárra. Pétervárott aztán aztán a fajt tudományosan leíró neves zoológus, antropológus és néprajzkutató, Ivan Szemjonovics Poljakov természetesen Przsevalszkij-ról nevezte el az újonnan felfedezett állatfajt.

Miért pont vadlovat kaptunk Prágától centenáriumi ajándékképpen? Először is azért, mert a prágaiak már akkor híresek voltak vadló tenyészetükről (és azóta is ők vezetik a faj nemzetközi törzskönyvét). Másrészt, mert az akkori prágai igazgató, a nagynevű Zdeněk Veselovský jó barátságban volt a budapesti direktorral, Anghi Csabával, aki egyébként többek között a vadlovak jeles kutatója is volt.

Az ajándékba kapott vadló egyébként egy hím állat volt, aki a Hamlet nevet kapta, és végül meglehetősen hosszú kort ért meg. Egészen 1990 őszéig volt Állatkertünk lakója.

1977-től egy újabb érdekes és igen ritka vadon élő lófélével kezdtünk el foglalkozni: az onagerrel. Ők a zebráknál sokkal kevésbé ismertek a nagyközönség körében. A dolog úgy áll, hogy nemcsak vadlovak, hanem vadszamarak is léteznek. Ez utóbbiaknak manapság három faját különböztetjük meg: van afrikai (ezen belül núbiai és szomáli), van tibeti, és van ázsiai vadszamár, mely utóbbit az ókori görög szerzők rendszerint hemionosz, azaz „félszamár" néven emlegettek, és ez került bele a faj tudományos nevébe (Equus hemionus) is. Az ázsiai vadszamárnak négy alfaját tartjuk számon, a dzsiggetájt Mongóliában és Kínában, a khúrt Indiában, a kulánt Kazahsztánban és Türkmenisztánban, és az onagert, amely leginkább a mai Irán területén őshonos.

Perzsa félszamárnak, perzsa vadszamárnak is nevezhetnénk tehát azokat az ongagereket, amelyek tartásába 1977-ben fogtunk bele. Az újonnan érkezett kancáról, Mamiról persze akkoriban még senki sem sejtette, hogy matuzsálemi kort fog megérni: Mami 2009 januárjában, 35 esztendős korában pusztult el. Életében több csikónak is életet adott, és a többi állat között nagy tekintélyt vívott ki magának. Amikor például, már „nyugdíjas" állatként a tevekancákkal közös kifutóban lakott, a nálánál sokkal nagyobb kétpúpúak tisztelettudóan kitértek előle.

Egyébként az onagerek mellett az 1980-as években néhány évig az ázsiai vadszamarak egy másik alfaját, a kulánt is bemutattuk a Kenguruház egyik kifutójában.

Cikkünk végéhez közeledve érdemes egy kicsit visszatérni a zebrákhoz, akik közben szinte folyamatosan állandó látnivalói voltak Állatkertünknek. Az 1980-as években, és az 1990-es évek elején történetesen a zsinóros, vagyis Grévy-zebrákat láthatta a közönség az Afrika-kifutóban, ahol ekkoriban jávorantilopokkal, gnúkkal, illetve mendeszantilopokkal éltek „társbérletben". Az igazsághoz persze az is hozzá tartozik, hogy napközben csak a zebrakancát, Pikét, és éppen aktuális csikóját lehetett látni, a zebramén azonban folyton összetűzésbe keveredett a gnúkkal, illetve Edével, az egész kifutó urának számító termetes jávorantilop bikával, úgyhogy a zebracsődört csak estefelé lehetett kiengedni a kifutóra, amikor a többi állat már az istállóban tartózkodott.

Az elmúlt negyedszázadban ismét az alföldi zebrák, és azon belül is a Böhm-zebra alfaj képviselte a tigrislovakat Állatkertünkben. Lakóhelyük azonban időközben átalakult, hiszen az 1931-ben létesült Afrika-kifutót felváltotta a háromszor nagyobb területű, 2008-ban átadott Szavannakifutó, a zebrák pedig az eredetileg 1912-ben épült, majd a második világháborúban tönkrement, de 2011-ben az eredeti tervek alapján újra felépített „régi-új" Zsiráfházban kaptak helyet, és ott láthatók azóta is mind a mai napig.