155 év pingvinjei 2021. január 22.

Állatkertünk az idei évben lesz 155 éves. A tulajdonképpeni születésnap ugyan csak augusztusban lesz esedékes, de a jubileumi emlékévet már januárban elindítottuk. Ennek részeként hétről hétre igyekszünk betekintést nyújtani Állatkertünk múltjának érdekességeibe. Múlt héten 155 év tojásrakó emlőseiről írtunk, ezen a héten pedig a budapesti pingvintartás múltját elevenítjük fel, annál is inkább, mivel ezen a héten volt a nemzetközi pingvinnap, pontosabban a Penguin Awareness Day, amelyről a szerdai napon ugyancsak hírt adtunk.

A pingvinek aránylag nehezen tartható állatok, legalábbis sok más, már az állatkertek hőskorában is gyakran tartott állathoz képest. Hiszen egyrészt tengeri halat igényelnek, másrészt számos olyan fajuk van, amelyek annyira ragaszkodnak a sarkvidéki klímához, hogy azt mesterségesen kell biztosítani nekik.

A fentiek miatt Állatkertünk 1866-os megnyitásakor, és az azt követő néhány évtizedben a közönség még egyáltalán nem láthatott pingvineket. De a kor más állatkertjeiben is ugyanez volt a helyzet. A feljegyzések szerint az európai kertek közül először a Frankfurti Állatkertben mutattak be pingvineket, méghozzá 1889-ben. A következő évtizedben már néhány más állatkert is megpróbálkozott a tartásukkal, de a mi intézményünk akkor nem tartozhatott közéjük, mert 1896 után jó pár évig nehéz idők jártak az Állatkertre.

Amikor aztán a kert üzemeltetését és fenntartását 1907-ben Budapest Székesfőváros vette át, 1909 és 1912 között pedig nagyszabású átépítésre került sor, hogy a régi helyén egy – a korabeli megfogalmazás szerint „a fővároshoz méltó" új állatkert jöjjön létre, ismét napirendre került a pingvinek kérdése. És az újjáépítés utáni megnyitáskor, 1912-ben már láthatott is pingvineket az Állatkert közönsége. Népszerűségükhöz az is hozzájárult, hogy épp 1912-ben jelent meg magyarul Anatole France szatirikus regénye, A pingvinek szigete, és a művelt közönség természetesen kíváncsi volt a valódi pingvinekre is. Persze azok is örömmel gyönyörködtek bennük, akik nem olvastak Anatole France műveket.

A pingvinek közel húsz faja közül akkoriban szinte minden állatkertben vagy az Afrika déli partjai mentén honos pápaszemes, vagy a Dél-Amerikában, közelebbről Peru és Chile óceáni partvidéke mentén élő Humboldt-pingvineket mutatták be. Ezt a két fajt aránylag könnyen be lehetett szerezni, és az európai klímát is egészen jól viselték, hiszen egyikük sem sarkvidéki faj, sőt a Humboldt-pingvinek elterjedési területének északi határa már az Egyenlítőhöz is elég közel van. Az első budapesti pingvinek történetesen szintén Humboldt-pingvinek voltak, és nem sokkal az 1912-es újranyitást követően pápaszemes pingvineket is beszereztek.

A gond csak a tengeri hal beszerzésével volt. A tapasztalatok azt mutatták, hogy a legközelebbi tengerekben, az Adrián vagy a Balti-tengeren fogott halak nagyjából öt nap alatt jutnak el az Állatkert takarmánykonyhájáig. Akkoriban azonban a hűtési lehetőségek igen kezdetlegesek voltak, így a pingvineknek szánt tengeri hal minősége időnként hagyott némi kívánnivalót. Amikor pedig 1914 nyarán kitört az első világháború, csakhamar megszűnt a tengeri hal utánpótlás, így a pingvineket ezután már nem is lehetett életben tartani.

Ezt követően csaknem negyedszázadig kellett várni, míg az Állatkert újra belefoghatott a pingvinek tartásába. A számukra eredetileg, még 1912-ben kialakított férőhely, amely a jegesmedvéknek és a fókáknak otthont adó, úgynevezett „sarkvidéki panorámához" csatlakozott, az 1930-as években már egészen másra használták, ráadásul a korszerű állatkertészet irányelveinek nem is felelt meg az eredeti állapot. Ezért az akkori igazgató, Nadler Herbert kezdeményezésére 1937-ben egy teljesen új, önálló pingvinbemutató komplexumot hoztak létre, egy kis tavacskával, szerény mértékben hűthető „sziklaházzal" és kiszolgáló létesítményekkel. Az új pingvintóba 1938. június 16-án érkeztek meg a várva-várt pingvinek, összesen tíz állat. Ők ismét a pápaszemes pingvin faj képviselői voltak.

Sajnos a következő évben kitört a második világháború, és ugyan egy darabig még megoldható volt a tengeri hal beszerzése, de az 1940-es évek elejére a pingvinek folyamatos ellátása már nem volt biztosítható. Így – néhány más, kizárólag tengeri halon élő állattal együtt – ők lettek a háború első áldozatai az Állatkertben.

A bombázások és Budapest második világháborús ostroma nyomán az Állatkert romhalmazzá vált, s az egykor gazdag állatállományból csak néhány állat maradt életben. A háború után pedig, az újjáépítés nehéz körülmények között kezdődött, és nagyon sokáig még csak gondolni sem lehetett pingvinek beszerzésére. Így a háborút követően leghamarabb 1976-ban láthatott pingvineket Állatkertünk közönsége. Az akkor érkezett állatok történetesen Humboldt-pingvinek voltak, sőt, az 1970-es évek végén egy rövid ideig még az óceánok déli, szubantarktikus övezetében őshonos sziklaugró pingvinekkel is foglalkoztunk. Bemutatási helyük ekkor is az 1937-ben kialakított pingvinmedence volt: az Állatkertnek ez a területe ma az úgynevezett Keselyűröpde azon része, ahol egy kis tavacskát alakítottunk ki az ott élő madarak számára. Többek között a rendszeresen szaporodó koronásdaru pár is ezen a helyen látható.

A budapesti pingvintartás történetének eddigi utolsó, máig is tartó fejezete 1985-ben kezdődött. Ebben az évben ugyanis újra belefogtunk jelenleg is látható pápaszemes pingvinek tartásába. Először ezek az állatok is az 1930-as években létesült pingvintó lakói voltak, aztán a Kisszikla 1998 és 1999 közötti felújítása után költöztek be abba a medencébe, illetve kifutóba, ahol – a borjúfókákkal társbérletben – jelenleg is láthatók. Ez a férőhely a korábbiakkal ellentétben arra is lehetőséget biztosít a látogatóknak, hogy üvegfalon keresztül a víz alatt úszó pingvineket is megfigyelhessék.

Az 1990-es évek elején már elő-előfordult, hogy a pingvinjeink nemcsak tojást raktak, hanem a tojásból fióka is kikelt. De például az első fióka nem maradt sokáig életben, mert tüdőpenész alakult ki nála, valószínűleg a szennyezett pesti levegő (akkoriban még sok volt a kétütemű jármű) miatt. Nem kevés erőfeszítés árán (amelyben a pingvinek akkori főápolója, Pintér Ágnes, illetve a Madárosztály akkori vezetője, dr. Mödlinger Pál szerzett elévülhetetlen érdemeket) 1994-re végül eljött az áttörés: a november 5-én kelt fióka, aki a Félix nevet kapta, végre minden baj nélkül fel is cseperedett, és még hosszú ideig volt lakója Állatkertünknek.

1994 óta pápaszemes pingvinjeink szaporodása már rendszeresnek mondható. Az eltelt bő negyedszázad alatt már több mint negyven fióka kelt ki Budapesten. Az újabb és újabb fiókákról természetesen honlapunkon is rendszeresen hírt adunk.

Kíváncsi vagy, hogy mi történt mostanában még az Állatkertben? Ide kattintva elolvashatod további híreinket.