Nyitvatartás

H-P: 9:00-18:00  Sz-V: 9:00-19:00

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 3300 HUF Gyermek jegy: 2200 HUF

155 év tojásrakó emlősei 2021. január 12.

Kevés állatkertben foglalkoznak tojásrakó emlősökkel. Mi azonban igen, méghozzá világra szóló eredményekkel. És a dolog – amint az a 155 éves jubileumi emlékévhez kapcsolódó cikkünkből kiderül – nem ma kezdődött!

Állatkertünk az idei évben ünnepli megnyitásának 155. évfordulóját. Bár a tulajdonképpeni születésnap majd csak augusztusban lesz esedékes – hiszen 1866. augusztus 9-én nyíltak meg a kapuk a nagyközönség előtt – az egész 2021-es évre jubileumi emléket hirdettünk, és számos módon igyekszünk majd felidézni patinás intézményünk múltját, történeti örökségét. Ennek részeként indítjuk el új cikksorozatunkat, amelyben hétről hétre tekintjük át Állatkertünk történetét valamilyen szempontból. Ezúttal a tojásrakó emlősök budapesti tartásának történetével foglalkozunk.

A tojásrakó emlősök – vagyis a hangyászsünök és a kacsacsőrű emlős – nagyon érdekes állatok. Hiszen emlős létükre tojásokat raknak! Mivel Ausztrália az őshazájuk, az egyetemes természettudomány viszonylag későn fedezte fel létezésüket, legalábbis ahhoz képest, hogy az oroszlán, a teve vagy az elefánt már az ókor óta ismeretes állatnak számít. Az első híradások a tojásrakó emlősökről a 18. század végén jutottak el Európába, habár ekkor még nem tudtak szaporodásuk különleges módjáról. A hangyászsünökről legelőször történetesen a híres hajó, a Bounty nem kevésbé híres, ha úgy tetszik, hírhedt, tehetséges, de vasfegyelmet követelő kapitánya, William Bligh adott hírt: 1788 augusztusában ugyanis, tehát még azelőtt, hogy a Bounty legénysége fellázadt volna, Tasmania szigetén kötöttek ki, és ott figyelték meg ezeket az állatokat. Bligh beszámolója alapján Cuvier, a neves francia természettudós 1897-ben készítette el a hangyászsün első tudományos leírását.

Azóta kiderült, hogy a hangyászsünökből több különböző faj is létezik, és az is, hogy a hangyászsünök, és a kacsacsőrű emlősök is tojással szaporodnak, s ebben eltérnek minden más emlőstől. A tojásból kikelő utódokat viszont a tojásrakó emlősök is tejjel táplálják.

Állatkertünkben az elmúlt néhány évben komoly eredményeket értünk el a hangyászsünökkel kapcsolatban. Már önmagában az is eredmény, hogy közel egy évszázados szünet után 2012 óta ismét bemutatjuk őket (egészen pontosan a rövidcsőrű fajt), hiszen a világon csak nagyon kevés állatkertben lehet hangyászsünöket látni, különösen Ausztrálián kívül. Még nagyobb eredmény azonban, hogy 2019-ben szaporítani is sikerült őket!

A XX. századból például összesen tizenegy állatkerti kelésről maradtak fenn feljegyzések (Berlin: 1908, Bázel: 1955 és 1967, Sydney: 1977 és 1987, Philadelphia: 1983 és 1985, Oklahoma City: 1987, Adelaide: 1988 és 1989, St. Louis: 1996), de a frissen kikelt apróságok ezekben az esetekben rendszerint igen hamar elpusztultak, és csak egy-két állat érte meg az ivarérett kort. Az ezredforduló óta a vezető ausztrál állatkertek lépésről lépésre kidolgozták a hangyászsünök szaporításához szükséges tartástechnológiát. Ennek nyomán a nyugat-ausztráliai Perth Állatkertjében 2007 óta már legalább tíz alkalommal sikerült eredményesen szaporítani őket, sőt 2015-ben kikelt az első olyan hangyászsün is, amelyiknek már a szülei is állatkertben jöttek világra. A Sydney-ben működő Taronga Park Állatkertben 2016-ban csaknem három évtizednyi szünet után szaporodtak újra a hangyászsünök: mindjárt három is a világra jött. Azóta pedig ugyanott nagyjából fél tucat másik is sikeresen kikelt és fel is cseperedett.

Az európai állatkertek közül Rostockban 2014-ben kelt ki egy kicsi, akit azonban az anyaállat hirtelen pusztulását követően három és fél hónapos korától mesterségesen kellett nevelni. A Plzeni Állatkertben is volt két kelés, de a gondozók már csak az elpusztult fiókákat találták meg.

Ilyen előzmények után jött tehát világra 2019-ben az első budapesti, és egyben az első magyarországi hangyászsün kölyök, aki aztán szépen fel is cseperedett. A 2019-es évben rendszeresen be is számoltunk a gyarapodásáról, és arról is, hogy az állatkerti szakma világszerte felfigyelt erre a nem mindennapi eredményre, sőt nem sokkal később egy a hangyászsünökkel kapcsolatos nemzetközi eszmecserére is sor került nálunk.

A hangyászsünök története azonban nem 2012-ben kezdődött Állatkertünkben, hanem éppen száz évvel korábban! Az első hangyászsünök ugyanis akkor, 1912-ben érkeztek Budapestre. A két állat a hosszúcsőrű fajhoz tartozott, amelyet nem sokkal korábban, 1876-ban fedeztek fel (magyar nyelven először 1878-ban írt róluk Kriesch János, Állatkertünk egykori igazgatója a Természettudományi közlöny hasábjain), s ez volt az első alkalom, hogy néhány eleven példányukat Európába hozták. Az első szállítmányból akkor a londoni, a berlini, a frankfurti és a budapesti állatkertek kaptak két-két egyedet. Ezek közül két évvel később már csak az egyik londoni és az egyik budapesti állat volt életben, ez utóbbit pedig még 1917-ben is elevenen láthatta a fővárosi közönség, ami akkoriban állattartási bravúrnak számított. A hangyászsünök akkoriban a mai Makiházban laktak, és főként darált lóhússal etették őket. Ugyancsak az 1910-es években egy rövidcsőrű hangyászsün is élt Budapesten.

Néhány angol nyelvű szakkönyv, köztük Lee Crandall 1969-ben megjelent híres műve az állatkerti emlősök tartásáról, illetve Bernhard Grzimek remekműve, az Emlősök enciklopédiája és beszámol arról, hogy az 1910-es években kacsacsőrű emlős is élt a Budapesti Állatkertben. Ez azonban tévesen terjedt el a szakirodalomban egy fordítási hiba miatt, ahol a magyarról németre, majd németről angolra való fordítás során összekeverték a hangyászsün (csőrös sün, der Schnabeligel) és a kacsacsőrű emlős (csőrös emlős, csőrös állat, das Schnabeltier) nevét.

Kíváncsi vagy, hogy mi történt mostanában még az Állatkertben? Ide kattintva elolvashatod további híreinket.