Nyitvatartás

 

November 11-től ZÁRVA további intézkedésig

Jegyinformációk

 

Olvasd el, hogyan változik belépőink érvényessége.

155 év vidrái 2021. február 11.

A vidrák tartásának története Állatkertünkben egyidős magának a kertnek a történetével. Hiszen a látogatók már az 1866-os megnyitáskor is láthattak vidrát.

Az 1912-ben épült régi VidratóPersze a vidrák tizenhárom faja közül a múltban legtöbbször a Magyarországon is honos eurázsiai vidrákkal (Lutra lutra) lehetett nálunk találkozni. De egy időben foglalkoztunk ázsiai kiskarmú vidrákkal (Amblonyx cinereus) is, az elmúlt több mint hat évben pedig a Dél-Amerikában őshonos óriásvidrák (Pteronura brasiliensis) képviselték Állatkertünkben ezt az állatcsoportot.

Az első állatkerti vidrákkal kapcsolatos adatunk még a megnyitás előtti évből, 1865-ből származik. Ekkorra ugyanis már összegyűlt néhány állat a még nem is létező kert számára: őket – jobb híján – ideiglenes helyen, például kiszuperált vasúti vagonokban tartották, és már egy gondozót is alkalmaztak az ellátásukra a legendás Angelo Guzzanto személyében. A már ekkor is meglévő állatok között egy fiatal vidra is akadt, aki arról volt nevezetes, hogy kölyökkorában egy középnagyságú kutya volt a szoptatósdajkája.

Cerva Frigyesné az általa nevelt fiatal vidrával (1925). Hölzel Gyula felvételeA „vidra rekesz", amelyben a közönség az Állatkert megnyitásakor a vidrákat megcsodálhatta, az Állatkerti Részvénytársulat pénztárnoki tisztét is betöltő Hirsch Jakab támogatásával és költségén épült. A létesítmény egy kétöles átmérőjű, gyeppel körbevett medencéből állt, amelynek közepén kis szigetet képeztek ki. A kifutót magát pedig négy láb magas vassodrony kerítés vett körbe. Ez a férőhely egészen a XX. század elejéig adott otthont az Állatkert mindenkori vidráinak.

Persze időről időre gondoskodni kellett az állatok utánpótlásáról is, hiszen a vidrák állatkerti szaporodása akkoriban még nagyon ritka volt. Az első állatkertben született vidra 1846-ban, a Londoni Állatkertben látta meg a napvilágot, de még évtizedekkel később is csak elvétve sikerült őket szaporodásra bírni. Az Állatkert ugyanakkor rendszeresen kapott vidrát ajándékba az ország különböző részeiről, hiszen akkoriban a vidra vadászható fajnak számított, amivel együtt járt az is, hogy időnként be is fogtak vidrákat. 1873 augusztusában például a nagymarosi jegyző, Mellyes Belizár ajándékozott egy fiatal vidrát az Állatkertnek. 1887-ben egy másik vidra főhercegi adományként érkezett Rudolf trónörököstől, Ferenc József és Erzsébet királyné fiától, aki élénken érdeklődött az állattan iránt, és jó barátságban volt a híres zoológussal, Alfred Brehm-mel. A szóban forgó vidrát a trónörökös görgényszentimrei birtokán fogták, s már ott olyan szelídnek bizonyult, hogy mikor el akarták engedni, néhány napnyi „kirándulás" után újra visszatért. Ezután ajándékozták az Állatkertnek.

A szelíd, de „víziszonyos” vidra (1936). Hölzel Gyula felvételeAmikor az Állatkert fenntartását 1907-ben Budapest Székesfőváros vette át, majd 1909 és 1912 között teljesen átépítették, hogy a régi kert helyén egy a „fővároshoz méltó" új Állatkert jöjjön létre, természetesen a vidrák számára is új férőhelyet készítettek. A Bagolyvár dombja mellett, a mai Pákásztanya helyén kialakított Vidratóban, ami valójában egy tavacskával ellátott, a környezeténél valamivel mélyebben elhelyezkedő kifutó volt, igazán vegyes társaság jött össze. Ezen a helyen ugyanis egy pár vidra mellett néhány kisebb borzot, mosómedvét, ormányosmedvét és vízidisznót is tartottak.

1925 januárjában két egészen fiatal, még szopós korban lévő vidrakölykök, elárvult, mentett vidrákat hoztak az Állatkertbe. Felnevelésükre a neves ornitológus és állatkerti főfelügyelő, a madárosztályt 1910 és 1930 között irányító Cerva Frigyes felesége, Cerva Frigyesné Reinhofer Katalin vállalkozott. Persze akkoriban még nem léteztek olyan korszerű tejpótló tápszerek, mint manapság, így kezdetben főleg teás tejjel próbálkoztak, időnként egy kis kakaót is adagolva hozzá. Ezt követően pedig az állatokat a cumisüvegről fokozatosan átszoktatták a felnőtt vidráknak való halra. A kisvidrák játszópajtása egy tacskókölyök volt, vele hancúroztak naphosszat, egészen addig, amíg a fáradtságtól álomba nem merültek.

Az Állatkert vidrái 1938-ban. Haller László felvételeA mesterséges nevelés következtében az állatok felnőtt korukban is igen szelídek maradtak, és az ízlésük is igen furcsa volt, mert például a kávé is a kedvenc csemegéik közé tartozott. Ennek a kávészenvedélynek később nagy hasznát sikerült venni. 1930. április 16-ának éjjelén ugyanis egy vihar épp a Vidratónál döntött ki egy fát úgy, hogy a fa törzsén át az egyik vidra kereket oldott a kifutóból. Reggel persze egyből a keresésére indultak, és meg is találták a Nagy-tó mellett. Ezután az állatot még kölyökkorában dajkáló Cerva Frigyesné kezdte kedvesen szólongatni, és persze kedvenc csemegéjével, a kávéval közelebb csalogatni. A művelet végül sikerült is, és a sok új, ismeretlen ingertől láthatóan megszeppent állatot visszavitték biztonságot nyújtó otthonába.

1935 és 1936 fordulóján egy „víziszonyos" vidra lett az Állatkert lakója. Érkezése után gondozói először csak azt figyelték meg, hogy az állat szokatlanul szelíd, a medencét pedig széles ívben elkerüli, annak ellenére, hogy a vidrának a víz az igazi lételeme. Sőt, a táplálékának szánt halakért sem ugrott a vízbe, hanem azokat a partról igyekezett kihalászni. Mindezekre aztán magyarázattal szolgált az a levél, amelyet az állat korábbi gazdája küldött néhány héttel később. A levélíró, miközben az állatkerti dolgozók jóakaratába ajánlotta egykori kedvencét, arról számolt be, hogy az állat egészen kicsi korában került hozzá, és teljesen meg is szelídült, viszont, mivel szobában tartották, tavat, medencét korábban sosem látott. Mint kiderült, egyre nagyobb kárt okozó csíntevései miatt kellett megválniuk tőle. A szelíd, de „víziszonyos" vidra egyébként hamar gondozói kedvencévé vált. Egy alkalommal, amikor be akartak menni hozzá, a résnyire kinyitott ajtón olyan fürgén szaladt ki, hogy lehetetlenség volt elkapni. De nem szökni akart, hanem gyorsan bebújt az emlősosztály felügyelőjének kabátja alá, ahol aztán kényelmesen elhelyezkedett.

A régi Vidrató az 1980-as években teljesen átépült: itt épp az új medencét készítik (1985). Kapocsy György felvételeA második világháborút, a bombázásokat és Budapest ostromát követően nem maradt vidra az Állatkertben. Ám miután korábbi férőhelyüket a lehetőségekhez mérten úgy-ahogy rendbe hozták, viszonylag hamar sikerült újabb állatokra szert tenni. 1950-ben már büszkén mutatta be őket az újságíróknak Kittenberger Kálmán, aki ebben az időben néhány évig a kertben folyó szakmai munkát segítette.

A következő évtizedekben a vidrák bemutatása nem volt állandó, a Vidrató ugyanis egyes időszakokban nem vidráknak, hanem hódoknak adott otthont. Az 1980-as években viszont az Állatkert vezetése elhatározta, hogy mind a domb tetején álló Bagolyvárat (amit, tekintettel a bemutatott állatokra, akkoriban „farkastanyának" is neveztek), mind a domb oldalában található Vidratavat teljesen megújítja és átépítteti. A terveket a MÉLYÉPTERV készítette, az építés a Rétsági Építőipari Szövetkezet kivitelezésében 1983-ban kezdődött meg. A két kifutóból, két medencéből, és a medencék víztükre alá is bepillantást engedő fedett nézőtérből álló új Vidrató 1986-ra készült el, de az egész bagolyvári komplexumot végül 1988-ban adták át a nagyközönségnek. A teljesen megújult Vidrató lényegében azonos azzal a létesítménnyel, amely ma a Pákásztanyának ad helyet.

Bea, a vidramama a költőládák előtt. A ládában az egyik kölyök is látszik (1993). Gera Pál felvétele1987-ben az új Vidrató egyik különleges vendége volt az a termetes viza, amelyet 1987. május 16-án fogott ki a Dunából Paksnál a Paksi Vörös Csillag Halászati Tsz négy halásza. A háromméteres, 181 kg-os halat, amelyhez hasonlót utoljára az 1960-as években fogtak a Duna magyarországi szakaszán (a történelmi múltban viszont gyakori vendég volt, amire a Vizafogó városrész neve is utal) harmadnap, május 18-án szállították az Állatkertbe, de addigra már sajnos olyan állapotba került, hogy végül csak egy napig sikerült életben tartani.

Visszatérve a vidrákra, az új Vidraházban végre már nemcsak a vidrák tartása, hanem a szaporításuk is sikerült. A tenyészállatok tulajdonképpen véletlenszerűen kerültek hozzánk, jellemzően mentett állatként. A Bea nevű nőstényt például félévesen érkezett, eredetileg a veresegyházi horgásztavak mellett találták elárvult állatként. Miután elérte az ivarérett kort, egy Marci nevű hím vidra is bekerült az Állatkertbe, ugyancsak mentett állatként: őt orvvadászok sebezték meg, aminek következtében sajnos meg is vakult. Beát és Marcit ugyan nem volt könnyű összeszoktatni, de összeházasításuk végül remekül sikerült. 1993. augusztus 28-án meg is születtek első kölykeik, akik az Ádám és az Éva nevet kapták: ők voltak az első vidrakölykök, akik Állatkertünkben születtek.

Ázsiai kiskarmú vidra (2008). Bagosi Zoltán felvételeAz elkövetkező években vidráink tovább szaporodtak. Bea még két további kölyöknek adott életet, az elárvult állatként bekerült Mazsola (elütött anyja mellett találták 1990-ben) egy utódot ellett, és a siófoki strandon 1994-ben talált Picur is megörvendeztetett minket két további kisvidrával. Az ekkor született kicsiknek mind az orvvadászok által megvakított Marci volt az apja.

Ebben az időben egyébként a Vidrató mellett egy külön vidraszaporító állomás is működött nálunk, a mostani Xántus-ház mögötti területen. S a vidrák tartásával és szaporításával kapcsolatban több kutatásra is sor került, amelyek nemcsak az állatkerti, hanem a vadonban élő vidrákra is kiterjedtek. Például az emlékezetes 2000. évi tiszai ciánszennyezés után arra vonatkozólag is voltak kutatások, hogy a szennyezés mennyiben érinti a Tisza mentén élő vidrák állományát. A vidrákkal kapcsolatos munkában ebben az időben különösen Gera Pál szerzett elévülhetetlen érdemeket: megfigyeléseit, tapasztalatait, élményeit számos könyv és cikk szerzőjeként ismertette meg az érdeklődőkkel.

1999 után az eurázsiai vidrák rendszeres tartása megszűnt Állatkertünkben, ezután csak alkalomszerűen fordult elő a bemutatásuk. Ezzel együtt azonban mentőmunkánk keretében továbbra is gondoskodtunk (és gondoskodunk manapság is) a segítségre szoruló, mentett vidrákról. Közben viszont belefogtunk az ázsiai kiskarmú vidrák tartásába, akik a Bagolyvár-Farkastanya átalakítása nyomán létrejött Vízparti Élet Házában voltak láthatók egy évtizeden át. Több alkalommal szaporítani is sikerült őket.

2014-től kezdve pedig a Dél-Amerikában őshonos óriásvidrákkal kezdtünk el foglalkozni.

Kíváncsi vagy, hogy mi történt mostanában még az Állatkertben? Ide kattintva elolvashatod további híreinket.