Nyitvatartás

H-P:9.00-17.30 Szo-V:9.00-18.00
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

A 2018-as év újszülöttjei 2019. január 8.

Az elmúlt évben is bőséges gyermekáldás volt Állatkertünkben. Először sikerült a matakók szaporítása, ismét kölyök született a világritkaságnak számító aranyhasú mangábéknál, és több malacuk volt a kritikusan veszélyeztetett cebui disznóknak is.

Az óév végén, az új esztendő kezdetekor időszerű visszatekinteni az elmúlt 12 hónap eseményeire. Például arra, hogy melyek voltak a 2018-as év legfontosabb szaporulatai Állatkertünkben. Amióta honlapunk jelenlegi verziója elindult, minden évben készítettünk hasonló összesítést, így annak idején a 2013-as, a 2014-es, a 2015-ös, a 2016-os és a 2017-es esztendő legfontosabb kölykeiről is fiókáiról is közreadtunk egy-egy összesítést.

A nemrég véget ért 2018-as évben is bőségesen volt gyermekáldás, így most is bőven van miről beszámolnunk. A felsorolást azonban 2017 végétől kell kezdenünk, hiszen novemberben volt Arun, a kiselefánt, decemberben pedig Indigo, a gorillakölyök születése. Persze az ő világra jövetelüket nem lehet a 2018-as évhez számolni, ám mivel annyira az előző év végén születtek, legtöbb látogatónk csak 2018-ban láthatta őket először. Tehát mindenképpen érdemes őket itt is megemlíteni.

Ami a valóban 2018-ban született, illetve kelt kölyköket, fiókákat és más apróságokat illeti, a sort kezdhetjük mindjárt az erszényeseknél! Közülük öt fajnál is volt szaporulat, így a rókakuzuknál, a kuszkuszoknál, a patkánykenguruknál, a vörösnyakú, vagy más néven Bennett-kenguruknál és a kormos kenguruknál is.

A vendégízületesek közül első ízben sikerült a tatuk közé tartozó matakókat szaporítani, a sörényes hangyászoknál pedig júniusban már a második kölyök születésének örülhettünk. Briósról, a kis matakóról, és Flódniról, a hangyászkölyökről kisfilmet is készítettünk. A főemlősök közül nemcsak a gorilláknál láthatunk kölyköt, hiszen tavasszal a gyűrűsfarkú makiknál is született egy apróság, sőt, a Pálmaházban lakó törpe selyemmajmoknál, majd az ugyanitt látható éji majmoknál is gyarapodott a család. Néhány évnyi szünet után pedig ismét sikerült szaporítani a világritkaságnak számító aranyhasú mangábékat is. A ragadozók közül a „szupercuki" koatikölyköket, és a játékos ifjú rókamangusztákat érdemes külön is megemlíteni.

A különféle patásoknál sem volt hiány gyermekáldásban! A zebráknál tavasszal született csikó, és ugyancsak tavasszal a kritikusan veszélyeztetett cebui disznók is megörvendeztettek minket néhány kismalaccal. A muntyákszarvasoknál az év elején és a nyár folyamán is született egy-egy kicsi, és az indiai antilopok is szaporulattal hálálták meg a gondoskodást. A rágcsálók közül a vízidisznók, a nagy tengerimalacok, a nagy marák, a zöld agutik, a gundik, a luzoni kéregpatkányok és a törpe futóegerek is szaporodtak.

A madaraknál is sok-sok fióka kelt ki a tojásból, többek között a pápaszemes pingvineknél, a vörösfülű aráknál, a jácintkék aráknál, a rózsás és a borzas gödényeknél, a kormoránoknál, a batláknál és a skarlát íbiszeknél, a rózsás flamingóknál, a fekete hattyúknál, a koronás darvaknál, a tűzcsízeknél és a kék püspökpintyeknél is. A hüllők közül pedig a vöröshasú huszárteknősöknél, az új-kaledóniai vitorlásgekkóknál, a hondurasi királysiklóknál és a Ruthven-királysiklóknál volt külön említésre is érdemes szaporulat.

Ne feledkezzünk meg az év során világra jött háziállatokról sem! A Holnemvolt Várhoz tartozó Majorságban mindenképpen érdemes meglátogatni Jácintot, a nyár végén született magyartarka borjút, no és persze a gyimesi racka bárányokat is. Még a mentett állatoknál is volt gyermekáldás! A mentőhelyünkre sérülten bekerült, majd a Margitszigeti Kisállatkertben elhelyezett gólyák ugyanis szintén azon fajok közé tartoznak, amelyeket 2018-ban – stílszerűen fogalmazva - „meglátogatott a gólya".