Nyitvatartás

H-P:9.00-17.00 Szo-V:9.00-17.30
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

A gondozók nevelik Zulut, a kis szurikátát 2020. március 9.

A nagy népszerűségnek örvendő szurikáták Állatkertünkben évtizedek óta rendszeresen szaporodnak. Ám időnként előfordul, hogy egy-egy kölyöknél gondozóinknak kell elvállalniuk a pótmama szerepét. Így történt ez a kis Zulu esetében is.

Legújabb kisfilmünkben Zulut, a mesterségesen nevelt szurikáta kölyköt és az ő történetet mutatjuk be. Meg persze azt is, hogyan gondoskodnak róla munkatársaink úgyszólván a nap 24 órájában.

A mongúzfélék közé tartozó szurikáták Állatkertünk legnépszerűbb kisemlősei. Az örökbefogadási toplistán például az elefántokkal, zsiráfokkal, gorillákkal és tigrisekkel együtt rendre az élmezőnyben szerepelnek. Népszerűségükhöz bájos megjelenésükön túl az Oroszlánkirály című rajzfilm egyik karaktere, Timon is hozzájárult, nem is beszélve a Szurikáták udvarháza című dokumentumfilm-sorozatról.

Állatkertünkben már sok-sok évtizede foglalkozunk szurikátákkal, és természetesen rendszeresen szaporodnak is nálunk. Sőt, egy korábbi nőstényünk, Vanessa, aki a „szuperanya" eposzi jelzőt is kiérdemelte, élete során minden addigi minden írott és íratlan rekordot meghaladó számú kölyköt hozott a világra.

A szurikátákról mindenki tudja, hogy csapatokban élnek. Az viszont már jóval kevésbé ismert, hogy ezeket a csapatokat általában egy domináns pár uralja. Ez a domináns pár magának tartja fenn a jogot a szaporodásra, így a rangsorban hátrébb helyet foglaló nőstényeknek csak nagy ritkán vannak utódaik. Ez valószínűleg azért van így, mert a rangsorbeli hátrányból adódó stressz eleve csökkenti ezeknek a nőstényeknek a fogamzóképességét, illetve a vetélés kockázatát is növeli. Ezzel együtt néha előfordul, hogy a rangsorban hátrébb elhelyezkedő nőstényeknek is utódjuk születik, de ilyenkor a domináns pár általában elüldözi a szóban forgó nőstényt, sőt, esetleg a kölyköt is megpróbálják elpusztítani. A dolog nem tűnik éppen humánusnak, de hát nem is emberekről van szó, hanem szurikátákról, s ahogy az állatvilágban általában, itt is a létért való harc határozza meg a vadonbeli életet.

Az állatkertekben persze mindez máshogy van, hiszen a mi állatainknál nincs mindennapos élethalál harc a riválisokkal, a ragadozókkal és a vadonbeli élet egyéb nehézségeivel. Ezért aztán tovább is élnek, mint a szabad természetben élő fajtársaik. A szurikátáknál ugyan itt is a domináns pár uralja a csapatot, s az alárendelt helyzetben lévő nőstények itt is a legritkább esetben ellenek, ám ha ez mégis megtörténik, a nem domináns nőstények utódai is esélyt kapnak, például úgy, hogy a gondozók vállalják el a pótmamaságot. Ez történt a kis Zulu esetében is.

Zulu, a hím szurikáta kölyök mesterséges nevelése másfél-kéthetes korában, egészen pontosan február 10-én kezdődött. Kezdetben a macskatejpótló tápszer volt szinte az egyetlen tápláléka, de mostanra már kezd megbarátkozni a szilárd táplálékkal, éspedig a szurikáták számára ínycsiklandónak számító lisztkukaccal és gyászbogárlárvával is. Az őt nevelő gondozók szinte folyamatosan vele vannak, sőt még haza is viszik magukkal, hiszen egy ilyen kisállat éjjel-nappal gondoskodást igényel, s a kezdeti időszakban még éjszaka is három óránként kellett etetni.

A kis Zulunak most a vele foglalkozó gondozók a társai, pótmamái, de a kisállatok nevelésének tapasztalataiból kiindulva hozzá hasonló méretű plüss játékokat is kapott, hogy azokhoz is hozzá tudjon bújni.

Kíváncsi vagy, hogy mi történt mostanában még az Állatkertben? Ide kattintva elolvashatod további híreinket.