Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt: 3300 Ft Gyermek: 2200 Ft Diák: 2500 Ft

Nyitvatartás

H-P: 9:00-18:00 Sz-V: 9:00-19:00

A Lepkekert is várja a látogatókat 2014. július 3.

Június 20-án az új létesítmények átadása mellett megkezdte idei szezonját a Lepkekert is. A lepkék és pillangók bemutatóhelyének persze komoly hagyományai vannak Állatkertünkben, ám ebben a szezonban új helyen, a citrusféléknek otthont adó fedett pavilonban került kialakításra. A közönség a Lepkekertben szinte testközelből ismerkedhet meg ezekkel a pompás rovarokkal, hiszen úgy alakítottuk ki, hogy a látogató a lepkékkel egy térben sétálhat. Természetesen csak csodálni szabad a törékeny élőlényeket, megfogni azonban semmi esetre sem.

A Lepkekert az Állatkert szezonális, a nyári szünidőben működő látványossága. A kert első ilyen bemutatóhelye 2000-ben került kialakításra, majd 2002-től a Pálmaház mögötti könnyűszerkezetes építményben várta évről évre a nyári időszak látogatóit. Az idei évben új helyen, de ugyancsak a Pálmaház környezetében működik a Lepkekert, méghozzá abban a fedett pavilonban, ahol korábban mediterrán citrusféléket mutattunk be. Ez utóbbiak egyébként jelenleg is ott vannak, ám munkatársaink időközben újabb növényeket is beköltöztettek, amelyekről a lepkék táplálkozni is tudnak.

Lepkekertünk különlegessége, hogy a közönség egy légtérben sétálhat a színpompás trópusi lepkék is pillangók sokaságával. Az első hetekben látható lepkék valamennyien Közép-Amerikában honos fajok képviselői, a nyár későbbi szakaszában azonban lesznek délkelet-ázsiai lepkék is. A bemutató része az úgynevezett bábszekrény, amelyben a lepkebábok kikelése is megfigyelhető. Az üvegfalú bábszekrény ajtaját a gondozók rendszeres időközönként kinyitják, hogy a frissen kikelt lepkék szárnyaik megszáradása után az ajtón kiröppenve csatlakozzanak a Lepkekert légterében repkedő társaikhoz.

A Lepkekert nyitva tartási ideje az állatkerti állatházak nyitva tartásához igazodik. Ennek megfelelően délelőtt 10 órakor nyit és az Állatkert zárása előtt fél órával zár. Mivel esős napokon a lepkék nem repülnek, ilyenkor a közönséget sem lehet beengedni közéjük. Ezért csapadékos időjárás esetén előfordulhat, hogy a látogató a Lepkekertet átmenetileg zárva találja.

A lepkék természetesen igen törékeny állatok, így őket megfogni semmiképpen nem szabad. Arra, hogy ez még véletlenül se jusson senkinek az eszébe, a Lepkekertben területfelügyelői szolgálatot teljesítő munkatársaink, önkénteseink ügyelnek. Az persze előfordul, hogy az ember vállára, hátára, kalapjára telepszik egy-egy lepke, de néhány másodperc elteltével általában tova is röppen.