Nyitvatartás

H-P:9.00-17.30 Szo-V:9.00-18.00
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Adventi lajhárbébi a Pálmaházban 2019. december 7.

Legifjabb lajhárunk december 2-án, hétfőn jött a világra. Az apróságot a Pálmaházban láthatja a nagyközönség, ám most még kell egy kis szerencse a megpillantásához. Délelőtt 10 óra körül a legjobbak az esélyek, a lajhárok akkortájt kapnak enni.

Rendszeresen szaporodó lajhárjaink történetéről akár folytatásos családregényt is írhatnánk. Hiszen a mostani kicsi anyja, Lili (becenevén Mókus) maga is Budapesten született csaknem 11 évvel ezelőtt. Sőt, az ő anyukája, a mostani kicsi nagymamája, a 26 esztendős Banya is látható Állatkertünkben. Egyébként Lilinek is már az ötödik kölyke a mostani. Korábbi utódai felcseperedve más állatkertekbe kerültek, Szegedtől egészen Párizsig. A mostani apróságról azt még nem tudjuk, hogy milyen nemű, így egyelőre nevet sem kapott még. A lajhároknál egyébként nem ritka, hogy advent idején hozzák világra utódaikat: 2015-ben december 21-én született egy kölyök, 2012-ben pedig éppen december 24-én. Utóbbi egyébként a Natal nevet kapta, ami – érthető okok miatt – egyszerre utal a születésre és a karácsonyra is. Natal egyébként 2014 óta a Jászberényi Állatkert lakója.

Lajhárjaink a Pálmaházban láthatók, azon belül két különböző helyen is. Az összesen kilenc egyedből hatot az északkeleti oldalházban helyeztük el, három állat viszont külön helyen, nagyjából a központi csarnok közepén kapott helyet. E három állat közül az egyik Lili, az anyaállat, a másik Zippo, az apa, aki egyébként 2012-ben, vérfrissítésként érkezett a Frankfurti Állatkertből (cserébe a korábbi hímünkért, Alfért, Lili apjáért), a harmadik pedig természetesen a napokban született kölyök, aki persze most még állandóan anyja hasán csimpaszkodik.

Az, hogy mennyire látszik a kölyök, azon is múlik, hogy Lili, az anyaállat épp hol tartózkodik, és milyen testhelyzetben van éppen. De egy kis szerencsével a kölyök anyját átölelő karjait, vagy akár az egész apróságot látni lehet. Erre egyébként a legjobb esély a Pálmaház reggeli, 10 órai nyitása után szokott lenni, mert a lajhárok ilyentájt kapnak enni, ami persze mozgásra bírja az állatokat.

A lajhárok hat faja közül Állatkertünkben a kétujjú lajhárt (Choloepus didactylus) mutatjuk be. Dél-Amerika északi felében, nagyrészt az Amazonas, illetve az Orinoco folyókat övező trópusi erdőségekben él. Közmondásos lassúsága nem a lustasággal függ össze, hanem viszonylag lassú anyagcseréjével, valamint azzal, hogy a lombok közt lassan kúszva igyekszik észrevétlen maradni a ragadozók, például a jaguár, az ocelot, illetve egyes ragadozó madarak előtt.

Kíváncsi vagy, hogy mi történt mostanában még az Állatkertben? Ide kattintva elolvashatod további híreinket.