Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt: 3300 Ft Gyermek: 2200 Ft Diák: 2500 Ft

Nyitvatartás

H-P: 9:00-18:00 Sz-V: 9:00-19:00

Alondrát új kalandok várják a vadonban 2019. március 14.

Három óriásvidránk egyike, a hétéves Alondra nemsokára Argentínába utazik egy visszatelepítési program keretében, amely segíthet növelni e veszélyeztetett faj vadonbeli állományát. A hosszú hétvégén még el lehet köszönni Alondrától.

Néhány nappal ezelőtti kisfilmünkből már kiderült, sőt, a tegnapi szezonnyitó sajtótájékoztatón hivatalosan is bejelentettük, hogy három óriásvidránk közül a legidősebb, Alondra nevű állat egy visszatelepítési program keretében hamarosan Argentínába utazik, majd a megfelelő előkészületek után a helyi szakemberek visszaengedik őt a természetbe.
Mivel a fajt gyakran brazil óriásvidra néven is emlegetik, sőt, a tudományos neve, a Pteronura brasiliensis is „braziliai szárnyas farkút" jelent, elsőre bizonyára furcsának tűnik, hogy nem Brazíliában, hanem Argentínában tervezik őt szabadon engedni. Az óriásvidráknak azonban természetesen nem kell útlevél, elterjedési területük nem az államhatárokhoz igazodik. Így aztán nemcsak Brazíliában, hanem több környező országban, így Argentína egyes területein is őshonosnak számít.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben 2014-ben kezdtünk el foglalkozni ezzel a ritkuló, veszélyeztetettnek számító fajjal, amely állatkertekben is elég nagy ritkaságnak számít. Három nőstény állattal kezdtünk, akik közül Cora és Cumana Lipcsében, Alondra pedig a Duisburgi Állatkertben született. Cumana és Cora egyébként testvérek.

Az óriásvidrák az elmúlt években látogatóink szívéhez nőttek. Különösen a kifutójuknál a főszezonban naponta megtartott látványetetésnek szokott nagy közönsége lenni.
Óriásvidra állományunk fejlesztését természetesen már kezdettől fogva tervbe vettük, és időközben meg is tettük a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a tenyészprogram keretében egy hím állat is érkezzen hozzánk. Ez hamarosan meg is történik, de előbb még a legidősebb, legtapasztaltabb nőstény, Alondra körül lesznek érdekes történések.

A hétesztendős (nyáron tölti be nyolcadik életévét) állat ugyanis bekerült egy visszatelepítési programba. A tervek szerint Alondra néhány nap múlva Argentínába utazik, ahol egyrészt összeszoktatják egy másik, szintén állatkerti születésű hímmel, aki a svédországi Eskilstuna állatkertjéből érkezik. Végül pedig, a megfelelő előkészületek után visszaengedik őket a természetes élőhelyükre.

Bár a műveletet visszatelepítésnek nevezzük, ez természetesen a faj, illetve a populáció szintjén igaz, hiszen Alondra még sosem járt a vadonban (amint említettük, a Duisburgi Állatkertben látta meg a napvilágot). Mi több, már a szülei is mindketten állatkerti születésűek voltak, Hamburgban, illetve Dortmundban születtek, sőt, valójában már a nagyszülők is állatkertben születtek, az apai nagymama kivételével, ő ugyanis Bolíviából származó vadbefogott állat volt. A még korábbi felmenők, a dédszülők generációjában már több volt a vadonból származó alapító egyed, de van olyan leszármazási vonal is, ahol az alapító (tehát nem állatkertben született) ősökhöz egészen a szépszülők generációjáig kell visszamennünk. Alondra ősei tehát már generációk óta állatkerti állatok, de megfelelő előkészítéssel nincsen akadálya annak, hogy az állat sikeresen boldoguljon a vadonban.

Ez a felvétel még 2014-ben készült az akkor érkezett három óriásvidráról. Alondra középen láthatóAz állatkertek természetvédelmi tevékenységének egyébként is része a veszélyeztetett fajok állatkertben történő szaporítása, illetve az ilyen szaporulatból származó egyedek visszatelepítése a természetbe, akár több generációnyi idő elteltével is. Vannak olyan fajok, amelyeket csak így lehet megmenteni a kipusztulástól, vagy a jelenleginél nagyobb mértékű megritkulástól.

Aki elutazása előtt szívesen meglátogatná Alondrát, a mostani hosszú hétvégén még megteheti. Jövő héten azonban megkezdődnek az utazás előkészületei. Természetesen a további történésekről is beszámolunk majd.

Kíváncsi vagy, hogy mi történt mostanában még az Állatkertben? Ide kattintva elolvashatod további híreinket.