Nyitvatartás

H-P:9.00-17.00 Szo-V:9.00-17.30
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Elefánt testvérek 2017. december 13.

Arun, a kiselefánt épp ma öthetes. Legújabb kisfilmünkön megmutatjuk, hogyan barátkozik nővérével, Ashával, aki azért időnként finoman fenéken is billenti az öcsikét. A filmen látszik az is, hogy hogyan szokott a kicsi szunyókálni.

Arun, a november 8-án született kiselefánt, akinek a nagyközönség segítségével adtunk nevet, és akiről már több kisfilmet is közzétettünk (például a születéséről, az első étkezéséről, vagy az elefántos csapatunk tapasztalatairól), épp ma öthetes. Ebből az alkalomból egy újabb kisfilmmel adunk betekintést az apróság mindennapi életébe, részben azért is, hogy kedvet csináljunk Arun és az elefántcsalád személyes felkereséséhez is.

Mostani kisfilmünkön főleg azt mutatjuk be, hogyan barátkozik a kiselefánt nővérével, Ashával, aki persze nagyon szereti a kistestvérét, de azért nem rest időnként kisebb csínyeket is végrehajtani. Előfordul például, hogy finoman fenéken billenti az öcsikéjét. A filmen egyébként azt is látni lehet, hogy miként tér nyugovóra a kis Arun, ha éppen elfáradt, vagy mondjuk épp tele van a pocakja. Angele, az anyuka, és Asha, a nagytesó ilyenkor is szinte folyamatos testi kontaktusban van a kicsivel, ormányuk szinte folyamatosan hozzáér, s bár egy ideig hagyják szunyókálni, általában 15-30 perc elteltével azért fel szokták kelteni, hogy a jövevény mozogjon, és töltse minél aktívabban a nappalt.