Nyitvatartás

H-P:9.00-17.30 Szo-V:9.00-18.00
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Falánk hóbagoly fiókák 2014. július 23.

Hóbagoly párunk időről időre ugyan megörvendeztet bennünket termékeny tojásokkal, ám az utódgondozásban sajnos nem igazán jeleskednek. Ilyesmi persze a természetben is előfordul, de a vadonbeli körülményekhez képest – ahol a fiókák sorsa hamar megpecsételődne – nálunk második esély is van. A fiókákat ugyanis mesterségesen is fel tudjuk nevelni, ha így hozza a szükség. Éppen ez a helyzet a bő két héttel ezelőtt kikelt két hóbagoly fiókával is. A jövevényeknek szerencsére jó étvágyuk van. Napjában kétszer esznek, s egyikük akár 15 egeret is képes befalni minden egyes étkezéskor. A jó étvágy következtében nagyszerűen fejlődnek, ám a közönség egyelőre még nem láthatja őket. Így jelenleg csak fényképen tudjuk bemutatni a jövevényeket. Amint a képen is jól látszik, az ifjú hóbaglyok a felnőttektől eltérően nem fehér, hanem sötét színűek. Cikkünkből ennek oka is kiderül.

A hóbagoly (Nyctea scandiaca) úgynevezett cirkumpoláris elterjedésű faj, ami magyarul azt jelenti, hogy az északi sarkvidéket övező területeken őshonos. Így tehát leginkább Eurázsia és Észak-Amerika északi felében találkozhatunk vadon élő példányaival. Magyarországon még a téli időszakban sem jellemző, de elvileg mégis része az itthoni madárfaunának, mivel nagy ritkán egy-egy kóborló példány hazánk területére is betévedhet. Állatkertünkben viszont folyamatosan látható ez az állatfaj a Kisszikla oldalában található, és kifejezetten a hóbaglyok számára kialakított röpdében.

Hóbagoly párunk rendszeresen gondoskodik termékeny tojásokról, amelyeket rendszerint ki is költenek. A kikelt fiókák felnevelésében viszont nem igazán sikeresek. Éppen ezért merül fel alternatív lehetőségként a kis baglyok mesterséges felnevelése. Ezt a megoldást választottuk az idén nyáron, egész pontosan július 7-én kikelt fiókák esetében is. A két jövevényt egymástól függetlenül nevelik gondozóink. Szerencsére mindkét madár jó étvágynak örvend, egyikük akár 15 egeret is képes befalni étkezésenként, amelyből mostanában kettő is van egy nap során.

Amíg a felnőtt hóbaglyok vagy teljesen fehérek, vagy fehér alapon itt-ott feketével tarkázottak, addig a fiókák sötétszürke, pihés tollazatot viselnek. A felnőttek fehér tollruhája nyilvánvalóan ideális a sarkvidéki körülmények között, hiszen így könnyedén beleolvadnak az egyébként is fehér, havas tájba. Ez természetesen a fiókáknál is hasznos lenne, ám az ő esetükben a hőszabályozás még fontosabb. A fiókáknak ugyanis még nincs olyan fejlett hőszabályozások, mint a felnőtteknek, ezért tehát sötét tollazatot viselnek. A sötét szín sokkal kevesebbet ver vissza a rá vetődő napsugarakból, s így a fiókákat a napsütés jobban melegíti, mint ha fehér tollaik lennének.