Nyitvatartás

H-P:9.00-17.30 Szo-V:9.00-18.00
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Gyermekáldás a flamingóknál 2017. június 28.

Az elmúlt néhány héten egymás után keltek ki a flamingófiókák. Jelenleg tizenöt apróság cseperedik, de továbbiak kikelésére is lehet számítani. A néhány hetes fiókák szürkés színű, pihés tollazatot viselnek, és egészen különleges módon táplálkoznak.

Idén kissé késve jöttek világra az első flamingófiókák, hiszen normális körülmények között már májusban pihés fiókák totyognak ezeknél a színpompás gázlómadaraknál, sőt, volt olyan eset, hogy az év legelső fiókái már április végén előbújtak a tojásból. Az idei késés alighanem az időjárás alakulásával lehetett összefüggésben, hiszen mindannyian emlékezhetünk arra, hogy áprilisban még havazás is előfordult. Így aztán nem meglepő, hogy a fiókák kikelése ebben az évben június derekán kezdődött meg. Jelenleg tizenöt fióka cseperedik flamingóinknál, közülük a tizenhárom legidősebb már az azonosító chipet is megkapta. Néhány tojáson azonban még most is kotlanak a felnőttek, így az elkövetkező napokban további fiókák kikelésére lehet számítani.

Most, amikor a tojások egy része már kikelt, másik részükön pedig még kotlanak a madarak, mind a fészkelés, mind magukat a fiókákat egyszerre meg lehet figyelni. Maguk a fészkek homokból, iszapból épülnek, és egy amolyan miniatűr tűzhányóra emlékeztetnek. A kis dombocska tetején ugyanis apró kráter van, amelyből a benne rejtőző tojás nem tud kigurulni. A kotlási idő általában 28-31 nap körül szokott lenni, a fióka ezután bújik elő a tojásból.

A kikelt flamingófiókák egészen mások, mint a felnőttek: nemcsak kisebbek, hanem teljesen máshogy néznek ki. Az alig néhány napos, illetve egy-két hetes madarak testét ugyanis szürke, pihés tollazat borítja, lábaik viszonylag tömzsik, a felnőttekre oly jellemző, sajátosan görbült csőr helyett pedig még csaknem egyenes csőrt viselnek. Ez egyben azt is jelenti, hogy a fiókák az első pár hónapban nem képesek a vízben lebegő táplálékszervezetek kiszűrésére. Ehelyett a felnőttek emésztőcsövének felső szakaszán speciális begytej termelődik, ezt csurgatják a fiókák csőrébe.

A flamingók hat faja közül Állatkertünkben a rózsás flamingót (Phoenicopterus roseus) láthatja a nagyközönség. A rózsás flamingók Európa déli felében, Afrikában, a Közel-Keleten, sőt még Dél-Ázsiában is előfordulnak. A Kárpát-medencében csak alkalmi kóborlóként, igen ritkán fordul elő. Ezzel együtt a rózsás flamingó szerepel a Magyarországon honos madárfajok listáján, mi több, a hazai természetvédelmi jog védett fajként tartja számon 50.000 forint eszmei értékkel.

Állatkertünkben több évtizede foglalkozunk már a rózsás flamingók bemutatásával, illetve évről évre sikeresen szaporítjuk is őket. Ennek következményeként egy igen népes, jelenleg 112 egyedből álló flamingó kolóniát tudunk bemutatni a nagyközönségnek. A rendszeres szaporulat egyúttal azt is lehetővé teszi, sőt meg is követeli, hogy a felcseperedett állatok egy részét időnként más állatkertbe szállítsuk.