Így tréningezzük az állatokat 2020. augusztus 18.

Az állatkerti állatgondozóknak nemcsak az állatok etetése, férőhelyük tisztán tartása a feladatuk, hanem munkájuk az állatokról való gondoskodás minden területére kiterjed. Így aztán alapos ismeretekkel és sok tapasztalattal kell rendelkezniük. Nem meglepő, hogy a hazai jogszabályok megfelelő szakképzettséget írnak elő mindazok számára, akik állatkerti állatgondozó munkakörben dolgoznak. A gondozók munkájának fontos része az állatok foglalkoztatása, tréningezése is. Bár sokan ezt újfajta irányzatként tekintenek erre, a tréningek, vagy régi nevükön „munkaterápiás foglalkozások” több mint fél évszázados, sőt, számos faj esetében még ennél is régebbi múltra tekintenek vissza.

Persze a tréningek sokat változtak az idők során. Legújabb kisfilmünkben most abból adunk ízelítőt, hogyan zajlik a tréning Állatkertünk néhány lakójánál, például az ecsetfülű disznóknál, az alföldi zebráknál és a szélesszájú orrszarvúaknál, sőt, néhány képkocka erejéig felidézzük az elefántok, az oroszlánfókák és a cebui disznók tréningjéről korábban közzétett kisfilmeket is.

Miért tréningezzük az állatokat? Ennek sokféle oka van. Egyrészt az ilyen tréningek, az állatfoglalkoztatás fontos része a környezetgazdagításnak, amely lényegében arról szól, hogy megfelelő programot adjunk az állatkertek lakóinak.

Ez azért különösen fontos, mert amíg a vadonban élő állatok minden idejét igénybe veszi a túlélésért folytatott harc, például az, hogy táplálékot, ivóvizet és búvóhelyet találjanak, hogy a ragadozók elől meneküljenek, illetve, hogy versenytársaik, riválisaik fölé kerekedjenek, addig az állatkerti állatok mindezt készen megkapják. Ennek egyik következménye, hogy az állatkerti állatok a sokkal kevésbé küzdelmes élet miatt tovább élnek, jobb életteljesítményt mutatnak, mint a vadonban élő fajtársaik, ugyanakkor az állatkerti állatoknak sok szabadidejük marad, s ha nem gondoskodunk számukra megfelelő programról, akkor unatkozni kezdenek.

A tréning tehát egyfajta állatfoglalkoztatás, program és elfoglaltság az állatkertek lakóinak. Amit egyébként mindig nagy örömmel várnak. Mint ahogy a kutyák is alig várják, hogy a gazdi végre foglalkozzon velük (pedig a kutya háziállat, az Állatkert lakói viszont nagyrészt vadállatok abban az értelemben, hogy nem háziasítottak, őseik nem estek át a domesztikáció folyamatán).

De a tréningnek megvan az az előnye is, hogy megkönnyíti az állatokkal való munkát. Például, ha azt gyanítjuk, hogy egy állatnak fogproblémái vannak, egyáltalán nem olyan magától értetődő, hogy engedi is a fogait megvizsgálni, kezelni. Hiszen, amint említettük, vadállatról van szó. Persze vannak lehetőségek az állat lefogására, illetve bódítására, de mindez elég sok gonddal jár, hogyha minden vizsgálatkor, és persze utána minden gyógykezeléskor is ilyen megoldásokkal kell élni. Sokkal egyszerűbb, ha az állatok eleve hozzá vannak szoktatva a dologhoz, és rendszeresen tréningezzük őket például arra, hogy a szájukat kinyitva megmutassák a fogaikat, vagy hogy engedelmesen tűrjék mondjuk a vérvértelt. Így sokkal könnyebb nap mint nap gondoskodni arról, hogy állataink a legtökéletesebb egészségi állapotnak örvendjenek.

A tréningeknek persze sokféle trükkje, szakmai fogása van. A legfontosabb azonban az állat és a gondozója között kiépülő, bizalomra alapuló kapcsolat. Az állatoktól általában előre betanult és rendszeresen begyakorolt vezényszavakkal, kézjelekkel, vagy más módon kérünk dolgokat, amit, ha teljesítenek, pozitív megerősítéssel, jó szóval és jutalomfalattal díjazunk. Munkatársaink kezében gyakran látni az úgynevezett targetbotot, vagy célpálcát, amely segít például abban, hogy az állat a kívánt testhelyzetet vegye fel. Először általában azt kell megtanulniuk, hogy kövessék a targetbot színes, kiszélesedő végét (ez maga a target, azaz a cél), s ha már ez sikerül, a targetbot mozgatásával tudjuk őket irányítani.

Az állatokkal foglalkozó embereknek ősidők óta megvan a késztetésük arra, hogy beszéljenek az állatokhoz. Ez még akkor is így van, ha az állatok életében a hangjelzések nem mindig töltenek be azonos szerepet, mint nálunk, embereknél. Mégis, sok állatnál a vezényszavaknak nagy jelentőségük van. Nemcsak magának a szónak, hanem a hanghordozásnak, és sok más körülménynek.

A hőskorban az állatkerti állatgondozók mindig az anyanyelvükön beszéltek az állatokhoz. Ez azonban néha problémát jelentett, főként akkor, amikor az állat egy másik ország állatkertjébe került. De problémát jelenthet az is, ha mondjuk egy többnyelvű országról van szó, ahol az egyik gondozó esetleg másmilyen anyanyelvű, mint a másik. Egy belga állatkertben még ilyen nehézségek is lehetnek. A megoldás vagy az, hogy valamelyik sokak által beszélt világnyelv, praktikusan az angol szókészletéből merítenek az állatgondozók szerte a világon, vagy némelyik állatfajnál kialakultak egyezményes „keveréknyelvek", amelyeket különböző országok állatkertjeiben egyformán használnak.

Persze azoknál az állatoknál, ahol csak kevés állatkertben végeznek tréninget, mondhatni a dolog még „gyerekcipőben jár", megesik, hogy a gondozóink szinte mindig magyarul beszélnek az állatokhoz.

Kíváncsi vagy, hogy mi történt mostanában még az Állatkertben? Ide kattintva elolvashatod további híreinket.