Nyitvatartás

H-V: 9:00-16:00 

Részletek>>>

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 3300 HUF Gyermek jegy: 2200 HUF

Kis szurikáták minden mennyiségben 2014. október 22.

Vanessa, a minden szaporasági rekordot megdöntő szurikáta anyuka ismét kölyköknek adott életet. Ezúttal négy apróságot hozott a világra, akik mostanra már elég aktívak ahhoz, hogy a látogatóink is jól láthassák őket.

A mongúzfélék családjába tartozó, Afrikában őshonos szurikáták Állatkertünk legnépszerűbb lakói közé tartoznak. Különösen igaz ez akkor, amikor népes közösségük aprócska kölykökkel gyarapodik. Ez pedig szerencsére igen gyakran előfordul nálunk, elsősorban Vanessa nevű nőstényünk jóvoltából, aki az elmúlt években kiérdemelte a „szuperanya” eposzi jelzőt. Ez egyrészt elképesztő, minden ismert rekordot megdöntő szaporaságának, másrészt gondoskodó természetének köszönhető. Vanessa ugyanis eddigi élete során tizennégy alkalommal ellett, és összesen 52 kölyöknek adott életet. Közülük ugyan néhány a felnőttkort nem érte meg, de túlnyomó többségüket sikerrel fel is nevelte. Az anyaállat egyébként idén már életet adott egy alomnyi kölyöknek. Ez április 22-án történt, vagyis nem egészen öt hónap telt el az utolsó két ellés között. Ha figyelembe vesszük, hogy a szurikátáknál a vemhesség 11 hétig tart, az ellés után valamennyi időt a méh visszaalakulására, az úgynevezett involúcióra is kell fordítania a szervezetnek, világos, hogy Vanessa nem sokat teketóriázott. Úgy is mondhatjuk, nem ismer tréfát, ha a fajfenntartásról van szó.

A szépen gyarapodó budapesti állományból az elmúlt években több más állatkert, így a marosvásárhelyi, a nagyváradi és a zlíni állatkertek is kaptak szurikátákat, s Budapesten is mindjárt két helyen találkozhat velük a látogató. Vanessát és a legutóbb született kölyköket a Szavannakifutó mellett lehet megtalálni.

A mostani jövevények egyébként szeptember 15-én születtek, így mostanra már elég aktívak és fejlettek ahhoz, hogy a látogatók nagy biztonsággal megfigyelhessék őket. Az első hetekben ez nem volt olyan magától értetődő, hiszen ebben az időszakban apróságok sokszor a felszín alatti üregekben rejtőztek. Ha viszont valaki most keresi fel a kis szurikátákat, a belső férőhelyükön vagy a kifutóban, annak is leginkább a ház melletti völgyében biztosan meg tudja pillantani őket.