Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt: 3300 Ft Gyermek: 2200 Ft Diák: 2500 Ft

Nyitvatartás

H-P: 9:00-17:30 Sz-V: 9:00-18:00

Kisfilmen a gorillákkal közös reggeli 2019. szeptember 11.

Még májusban történt, hogy egy rendhagyó reggelivel hívtuk fel a figyelmet a mobiltelefonok újrahasznosításának fontosságára. A téma ismét aktuális, így érdemes felidézni az eseményt egy kisfilm segítségével.

Májusban már beszámoltunk arról a rendhagyó reggeliről, amelyet közösen költöttek el az állatkerti gorillacsalád tagjai, illetve több barátunk – s egyszersmind alapítványunk lelkes támogatói – , köztük Balázs Andrea és Németh Kristóf színművészek, valamint Véber István meteorológus. És persze ott ült az asztalnál Kádár András, a Jane Goodall Intézet ügyvezetője, Montskó Éva, az Állatkerti Alapítvány vezetője, Vidákovits István, az emberszabásúak tartásáért is felelős részlegünk vezetője, illetve – a gorillák gondozóinak képviseletében – Burzukné Borsos Tímea is.

A reggelivel egyrészt arra szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy milyen fontos lenne a már használaton kívüli mobiltelefonok újrahasznosítása, hiszen ez érinti a gorillák hazájában zajló bányászati tevékenységet, és annak a természetes élőhelyekre gyakorolt hatását is. És persze szerettük volna ráirányítani a figyelmet a Jane Goodall Intézet mobiltelefon-gyűjtő programjára, amelyhez Állatkertünk Alapítványa is csatlakozott. Sőt, még egy mobilgyűjtő versenyt is hirdettünk az iskolai osztályoknak.

A tanév kezdetével a verseny ismét aktuális, így egy kisfilm segítségével érdemes feleleveníteni a gorillákkal közösen elköltött rendhagyó reggeli emlékezetes pillanatait.

Kíváncsi vagy, hogy mi történt mostanában még az Állatkertben? Ide kattintva elolvashatod további híreinket.