Nyitvatartás

H-P:9.00-17.00 Szo-V:9.00-17.30
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Koalák a dobozban 2015. március 2.

Most még csak a bedobozolt koalákat mutatjuk meg, de azt eláruljuk, hogy már kicsomagoltuk őket, s péntektől már a nagyközönségnek is bemutatjuk Vobarát és Nur-Nuru-Bint. Addig – hogy mindenki felkészülhessen – pár sorban bemutatjuk őket.

Egy hónappal ezelőtt kezdtük el „koalaváró” cikksorozatunkat. Az ötrészes sorozatban szó esett az ausztrál régió sajátos élővilágáról, az ott őshonos fajok állatkerti tartásáról, az ausztrál fauna bemutatásának budapesti hagyományairól, valamint a budapesti koalák érkezésével kapcsolatos előkészületekről is. A mostani, befejező részben a két frissen érkezett állatot, Vobarát és Nur-Nuru-Bint mutatjuk be.

Megjöttek a koalákNur-Nuru-Bin 2012. június 15-én jött a világra, méghozzá Belgiumban, a Mechelen melletti Planckendael Állatkertben, ahol már 1998 óta foglalkoznak a koalák tartásával. A cseperedő jövevénynek – a koaláknál szokásos hagyományt követve – az ausztrál őslakók szókincséből eredő nevet kerestek, így kapta a déli szelet jelentő Nur-Nuru-Bin nevet. 2013 februárjának elején már elég fejlett volt ahhoz, hogy az állatot lemérhessék anélkül, hogy benne vagy az anyaállatban különösebb riadalmat keltettek volna: az első mérlegeléskor 640 gramm volt az állat súlya. Egy hónappal később már 1 kg-ot nyomott, májusra elérte a kétkilós súlyt, október közepére pedig már az 5 kg-ot is meghaladta. Mostanra már ennél is súlyosabb kicsit, így ilyen fejlettség mellett érkezett meg Budapestre.

Vobara, a másik állat élettörténete nagyon hasonló. Ő is 2012-ben született, de még január 29-én, s nem Belgiumban, hanem Németországban, a Duisburgi Állatkertben látta meg a napvilágot. Ebben az állatkertben 1994 óta tartják ezt az állatfajt, sőt, Európában először itt sikerült a koalákat szaporítani. Vobara Nur-Nuru-Bin-hez hasonló ütemben cseperedett, s vele egy időben érkezett meg Budapestre, a Fővárosi Állat- és Növénykertbe.

Megjöttek a koalákMindkét állat hím, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy külön kell tartani őket. Természetesen hosszabb távon szeretnénk majd tenyészpárt is tartani, de az a szokás, hogy a koala programhoz újonnan csatlakozó állatkertek első lépésként általában két hím állatot kapnak, s csak később cserélik ki az egyiket egy nőstényre. Ami az állatok életkorát illeti, 2012-es születésükkel viszonylag fiataloknak számítanak, hiszen a hím koalák hároméves korukban válnak ivaréretté, kifejlett méretüket pedig negyedik életévükben szokták elérni.

A két állat múlt héten érkezett meg Budapestre, ám jelenleg karanténozás alatt állnak, így a nagyközönség csak péntektől láthatja őket. Fényképen is csak a szállítóládát, a kicsomagolás pillanatait tesszük közzé, de az elkövetkező napokban is érdemes lesz nyomon követni a híreinket. Annyit természetesen már most elárulhatunk, hogy az állatok jól viselték a több mint ezer kilométeres utazást, megérkezésük után elkezdték megjelölni a számukra új környezetet, ettek a számukra előkészített eukaliptuszból, majd békés álomba merültek, ahogyan az a koalákhoz illik.