Nyitvatartás

H-P:9.00-17.30 Szo-V:9.00-18.00
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Manú és Bahia lett a két vidrakölyök neve 2021. február 10.

A tavalyi évben végre megszülettek a várva-várt óriásvidra kölykök. Eljött az ideje, hogy a két jövevény, akik még október 7-én látták meg a napvilágot, nevet kapjanak. Ehhez a nagyközönség segítségét is kértük.

A Dél-Amerikában őshonos, veszélyeztetett fajnak számító óriásvidrák története Állatkertünkben 2014-ben kezdődött: ekkor fogtunk bele a tartásukba. A három nőstény állat, Alondra, Cora és Cumana az elkövetkező években a közönség egyik kedvencévé vált. 2019-ben Alondra Argentínába utazott, hogy ott egy visszatelepítési programban vegyen részt, Cora pedig a Madridi Állatkertbe került, ahol már várta jövendőbelije. A Budapesten maradt Cumana sem maradt egyedül, hiszen hozzá pedig Madridból érkezett egy hím, Madidi személyében. Kettőjük kapcsolata igazi szerelem volt első látásra, és 2020 tavaszára meg is születtek az első kölykeik. Sajnos az első magyarországi születésű óriásvidrák nem sokáig maradtak életben, ami szomorú fejlemény, bár az is igaz, hogy az ilyesmi, különösen az első alomban született kölyköknél, elég gyakori az óriásvidrák esetében, függetlenül attól, hogy a kölykök vadonban, vagy épp állatkertben születtek. Természetesen nem adtuk fel a reményt, ahogyan a vidrák sem. Így még tavaly ősszel újabb gyermekáldásnak örülhettünk.

Amikor a kölykök megszülettek, az Állatkert még nyitva volt, de mivel az első hetekben az apróságoknak a legteljesebb nyugalomra van szükségük, a nagyközönségnek természetesen akkor még nem tudtuk bemutatni őket. Utána pedig, november 11-től a koronavírus világjárvány második hulláma miatt be kellett zárnunk a kapukat. Így az óriásvidra kölykök végül a karácsony előtt közétett kisfilmben mutatkoztak be a nagyközönségnek.

Mivel a kölykök már négy hónaposak is elmúltak, elérkezettnek láttuk az idejét annak, hogy nevet kapjanak. Mivel a lipcsei születésű anyuka, Cumana, és a madridi születésű apuka, Madidi neve is egy-egy földrajzi névre vezethető vissza (hiszen Cumaná egy venezuelai város, Madidi pedig az Amazonas-medence egyik Bolíviában található folyójának, illetve az itt található Nemzeti Parknak a neve eredetileg), úgy gondoltuk, a kicsiknek is ilyen típusú neveket érdemes keresni. Ráadásul ezek nőstény és hím állatoknak egyaránt adhatók, ami azért szerencsés, mert jelen pillanatban még nem tudjuk kétséget kizáróan megmondani, hogy a vidrakölykök milyen neműek.

A két állat közül az egyiknek az állatok gondozói választhattak nevet. Állatkertünk ezzel is igyekezett elismerni az óriásvidrákkal foglalkozó munkatársak nélkülözhetetlen munkáját. Választásuk a Bahia névre esett: így nevezik Brazília egyik szövetségi államát is.

A másik állat nevének kiválasztásához viszont a nagyközönség segítségét kértük. Múlt pénteken – egy újabb kisfilm közzétételével együtt – meg is hirdettük azt a szavazást, amelyen e hét kedd éjfélig lehetett választani a következő nevek közül: Amboro (eredetileg egy bolíviai nemzeti park neve), Coari (eredetileg egy város neve Brazília Amazonas szövetségi államában), Ibarra (eredetileg egy ecuadori város neve), Javari (eredetileg az Amazonas-medence egyik folyójának a neve, amely Peru és Brazília határfolyója), Manú (eredetileg egy perui folyó és az ott található nemzeti park neve) és Rewa (eredetileg egy folyó neve Guyanában).

Péntektől keddig összesen csaknem nyolcezer voks érkezett, a nyertes név pedig – kimagasló, 44,1 %-os aránnyal – a Manú lett. Manú – amint említettük – eredetileg egy folyó neve Peruban, de így nevezik az azon a vidéken 1973-ban létrehozott nemzeti parkot is, amelyet az UNESCO 1987-ben a világörökségi helyszínek közé is felvett (éppen abban az évben, amikor a budapesti Dunapart és a Várnegyed is felkerült a listára). A Manú Nemzeti Park faunájában egyébként az óriásvidrák is megtalálhatók.

Kíváncsi vagy, hogy mi történt mostanában még az Állatkertben? Ide kattintva elolvashatod további híreinket.