Nyitvatartás

 

November 11-től ZÁRVA további intézkedésig

Jegyinformációk

 

Olvasd el, hogyan változik belépőink érvényessége.

Megérkezett az új kis panda 2020. július 10.

Már a nagyközönség is láthatja a nemrégiben érkezett új kis pandát, vagyis vörös macskamedvét. A fiatal hím állat – tisztes nevén Bendegúz – nemrég múlt egy éves és egy német állatkertből érkezett hozzánk, hogy Auróra nevű nőstényünk társa legyen.

Állatkertünkben nemcsak az újonnan született vagy kikelt kisállatok, és az újonnan érkezett fajok jelentenek újdonságot, hanem a már régebb óta tartott fajoknál is beszámolhatunk új lakónak számító egyedekről. Ez a helyzet a kis pandáknál, azaz a vörös macskamedvéknél is, ahol a régebb óta nálunk élő, csaknem tízesztendős nőstény, Auróra mellé nemrégiben egy fiatal hím érkezett. Az egyik németországi állatkertből Budapestre került állat – tisztes nevén Bendegúz – múlt hónapban töltötte be első életévét, tehát még fiatalnak számít, hiszen a vörös macskamedvék másfél éves korukban érik el az ivarérettséget. Bendegúz és Auróra már együtt vannak, érdemes lesz az elkövetkező hetekben-hónapokban megfigyelni, hogyan barátkoznak majd meg egymással.

A kis pandák (Ailurus fulgens) Ázsiában, a Himalája mérsékelt éghajlatú erdeiben őshonosak. Vadonbeli állományuk fogyatkozóban van, épp ezért a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) is a „sebezhető" kategóriába sorolja a fajt fenyegetettségének mértéke alapján. Állatkertünkben 1990 óta tartjuk őket, és az elmúlt három évtized során több alkalommal szaporítani is sikerült őket. Reméljük, hogy erre a jövőben is lehetőség lesz, és ebből a szempontból bíztató, hogy Auróra – ha fiatalnak már nem is mondható – korábban már felnevelt egy kölyköt.

Bendegúzon, az új kis pandán kívül mindenképpen érdemes felkeresni a nemrég érkezett aranyszőrű takint és az ugyancsak újdonságnak számító Parma-kengurukat. És persze ott van még a sok-sok kisállat is, akik mostanában jöttek a világra: például a ritka vadkutya kölykök, az aranyos tevecsikó, a tapír kislány, a sok-sok flamingófióka és a veszélyeztetett tarvarjaknál kikelt, most már csaknem a felnőttekkel megegyező méretű fiókák is.

Kíváncsi vagy, hogy mi történt mostanában még az Állatkertben? Ide kattintva elolvashatod további híreinket.