Mókusmajom kölyök 2015. szeptember 14.

A mókusmajmok tartása nagy hagyományokkal bír Állatkertünkben. A múltban a Nagy-tó egyik szigetén, illetve az egykori Kenguruházban laktak, ám már több mint másfél évtizede annak, hogy jelenlegi helyükre, a Dél-Amerika-házba, illetve a hozzá tartozó röpdébe kerültek. Ezt a teret néhány más állattal, mindenekelőtt nagytestű papagájokkal osztják meg: ez utóbbiak szintén Dél-Amerikában őshonosak.

Mókusmajmaink nagyszerűen érzik magukat, ennek megfelelően rendszeresen szaporodnak is. Jelenleg is látható egy apróság a majd kéttucat egyedet számláló csapatban. A jövevény július 19-én született, s bár az azóta eltelt másfél hónap során sokat nőtt, még mindig gyakran látni, amint anyja hátára csimpaszkodva cipelteti magát.

A természettudósok a mókusmajmok öt külön faját különböztetik meg. Ezek körül Állatkertünkben a halálfejes mókusmajom (Saimiri sciureus) látható. A mókusmajmok egyebek mellett arról nevezetesek, hogy újszülöttjeik aránylag nagyok az anyaállat méretéhez képest (arányban majdnem akkorák, mint az embereknél), s a csapat többi tagja általában az ellésben kimerült nőstények segítségére siet.

A mókusmajmoknak az űrkutatásban is szerep jutott, 1958 májusában (tehát két évvel az első emberi űrhajós, Gagarin űrrepülése előtt) ugyanis az amerikai űrprogram részeként egy Miss Baker nevű mókusmajmot – egy bundermajom társaságában – lőttek fel a világűrbe. Az űrutazás maga 16 percig tartott, amelyből Miss Baker 9 percet töltött súlytalanságban. A visszatérés után az űrben járt mókusmajom még évekig kiváló egészségnek örvendett és végül 1984-ben pusztult el.