Nanducsibék a fűben 2016. szeptember 19.
Szinte minden kontinensnek megvan a maga „helyi érdekű futómadara”. Afrikának a strucc, Ausztráliának az emu, Új-Guineának a kazuár, sőt, egykor még Madagaszkáron és Új-Zélandon is éltek futómadarak, amelyek azonban már évszázadokkal ezelőtt kipusztultak. A dél-amerikai kontinens helyi futómadarai a nanduk, amelyeknek a természettudósok két faját is ismerik, megkülönböztetve a Darwin-nandut (Pterocnemia pennata) a „sima” nandutól (Rhea americana).
A mi Állatkertünkben ez utóbbi faj látható, mi több, komoly hagyományai is vannak Budapesten a nanduk tartásának. Az 1980-as évek közepétől kezdve azonban volt egy hosszabb szünet, amikor ezt a fajt nem láthatta a közönségünk, ám 2014 nyarán ismét belevágtunk ezeknek az érdekes dél-amerikai futómadaraknak a tartásába. Az akkor érkezett nandu-trió már a tavalyi évben hozzákezdett a „tojásgyártáshoz”, s bár nem minden tojásból kelt ki életképes fióka, azért az eredményes szaporulat nem maradt el. Az idén márciusban Jászberénybe utazott fiatal nandu is a tavalyi kelésből származott.
A történet most tovább folytatódik, hiszen az elmúlt hetekben, szeptember 7-én és 13-án is kikelt egy-egy fióka, s azóta is rendületlenül fejlődnek.
A nandutojások általában 400 és 800 gramm közöttiek szoktak lenni, a nagy méretbeli változatosság elsősorban abból adódik, hogy a költési szezon kezdetén rendszerint csak 400-600 grammos tojásokat raknak, később viszont akár 700 grammnál nehezebbeket is. Persze még egy kisebb nandutojás is sokkal nagyobb az általánosan ismert tyúktojásnál, hiszen egy átlagos, M méretosztályba tartozó tyúktojás 53-63 grammot szokott nyomni.
A keltetésre általában szűk hat hetet lehet számolni, amihez a keltetőgépben 36 °C-os, illetve annál egy-két tizeddel magasabb hőmérsékletet kell biztosítani, és természetesen gondoskodni kell a tojások forgatásáról is. Ez utóbbi nálunk – a modern keltetőgépek többségéhez hasonlóan – gépesítve van. Kikelés előtt a tojásokat az úgynevezett bujtatóba kell áttenni, a fiókák itt kelhetnek ki a tojásból. A kikelt fiókák természetesen valamivel könnyebbek, mint a tojás teljes súlya, a legutóbbi fióka a kikelés után egészen pontosan 435 grammot nyomott.
Bár a két nanducsibe a nap nagy részét most még a kulisszák mögött keltető állomáson tölti, szép időben a gondozók a kora délutáni órákban kihozzák őket arra az alacsony kerítéssel körbevett gyepterületre, amely a Dombház mellett, a kazuárok és a szürke óriáskenguruk kifutója között található. Ilyenkor a közönség is láthatja őket, a fiókák pedig élvezik a kellemes időjárást, és jó étvággyal csipegetik a zsenge fűszálakat.