Nyitvatartás

H-P:9.00-17.00 Szo-V:9.00-17.30
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Óriásvidra kölykök először Magyarországon! 2020. március 27.

Óriásvidra párunk, Cumana és Madidi ősz óta vannak együtt. Találkozásuk szerelem volt első látásra, így nagyon bizakodtunk, hogy hamarosan kölykeik is születnek. Most kisfilmen is megmutatjuk az első hazai óriásvidrák világra jövetelét.

Óriásvidra párunk március 11-én történelmet írt: megszülettek ugyanis a várva várt kölykök, az első magyarországi születésű óriásvidrák. Cumana, az anyuka öt kölyköt hozott a világra, s mivel apás szülés volt, a kicsik megszületését az apuka, Madidi is végig izgulhatta. Cumana, aki most először lett anya, 2012. október 13-án született a Lipcsei Állatkertben, és 2014 őszén érkezett meg Budapestre. Madidi egy kicsit idősebb, ő 2010. december 28-i születésű, és tavaly ősszel került hozzánk a Madridi Állatkertből.

Az ellést a szülőszobának kialakított férőhelyre beszerelt kamera segítségével sikerült rögzíteni, így most a nagyközönségnek is meg tudjuk mutatni, hogyan is születnek az óriásvidrák. Nemcsak a kicsik megszületése látszik jól (különösen az ötödikként világra jött kölyöké), hanem az is, hogy hogyan szállítják a kölyköket a felnőttek, és hogy hogyan találták meg az emlőket az apróságok.

Az óriásvidrák sikeres szaporítása természetvédelmi szempontból is fontos, hiszen ez a faj veszélyeztetettnek számít.

A Dél-Amerikában őshonos, veszélyeztetett óriásvidrákkal már hatodik esztendeje foglalkozunk. A kifejezetten nekik készült férőhely átadásáról, és az akkor bemutatkozó állatokról annak idején honlapunkon is részletesen beszámoltunk.

Az induló állományt három nőstény állat alkotta, Alondra, Cora és Cumana. Közülük a Duisburgból érkezett Alondra a legidősebb, 2011. július 4-én látta meg a napvilágot. Cora és Cumana testvérek és valamivel fiatalabbak is. Ők – ahogy ezt Cumana kapcsán már írtuk – 2012. október 13-án születtek a Lipcsei Állatkertben.

A három állat kezdetben sülve-főve együtt volt, és ha épp pihenni támad kedvük, egymás hegyén-hátán, óriásvidra-kupacot alkotva heveredtek el. A következő évben viszont némi – egyébként egészen természetesnek mondható – feszültség támadt Alondra, illetve a két testvér, Cora és Cumana között. Ezért a közönség Alondrát gyakran a másik két állattól elkülönített helyen láthatta.

A múlt esztendőben aztán felgyorsultak az események. Alondra, a legidősebb nőstény tavasszal Argentínába utazott. A dél-amerikai országban az óriásvidra eredetileg őshonosnak számított, de az utolsó példányok évtizedekkel ezelőtt eltűntek, így az ottani szakemberek most egy olyan programon dolgoznak, amelynek keretében állatkerti születésű óriásvidrákat telepítenek vissza olyan élőhelyekre, ahol régebben ez a faj jellemzőnek számított. Ennek a visszatelepítési programnak a keretében utazott el Alondra a Corrientes tartományban lévő Iberá vidékére, a 183 ezer hektár kiterjedésű Iberá Nemzeti Parkba (Parque Nacional Iberá). Arról, hogy hogyan kezdték el a vadonba való visszaszoktatását, néhány hónappal ezelőtt be is számoltunk.

Ugyancsak a múlt évben egy másik nőstényünk, Cora is útra kelt, ő a Madridi Állatkertben lelt új otthonra. Helyette érkezett meg hozzánk Madridból Madidi, a mostani kicsik apja, akit ősszel engedtünk össze Cumanával. Találkozásuk igazi szerelem volt első látásra, így munkatársaink kezdettől fogva nagyon bizakodóak voltak.

Az óriásvidráknál a vemhességi idő valamivel több, mint két hónap, 6-71 nap szokott lenni. Az újszülöttek átlagosan 20 dekát nyomnak, de Cumana kölykei valószínűleg ennél valamivel kisebb súllyal születtek, hiszen az öt kölyök egy picit felette van az átlagos utódszámnak, és ilyenkor gyakori, hogy az egyes kölykök súlya egy kicsivel kevesebb a szokásosnál. Természetesen ez csak becslés, nem tettük őket mérlegre, hiszen alapelv, hogy az állatok számára a legteljesebb nyugalmat kell biztosítani.

A kölykök megszületését természetesen óriási várakozás előzte meg munkatársaink körében. Amit ősszel még csak reméltünk, mostanra megvalósult, azonban még nem lehet nyugodtan hátra dőlve örülni az eredményeknek. Az első elléskor ugyanis gyakran előfordul, hogy nem marad életben az összes kölyök. Ezért munkatársaink most lélegzet-visszafojtva figyelik, hogy továbbra is minden rendben alakul-e óriásvidra családunknál. Eddig minden nagyon bíztatónak és ígéretesnek tűnik.

Cumana és Madidi, és persze a kölykeik történetét még egy érdekességgel is kiegészíthetjük. Cumana testvére, Cora, aki ősszel Madridba utazott (helyette érkezett Madidi Budapestre), azóta szintén anyuka lett. Egy héttel a mi Cumanánk után ő is kölyköknek adott életet, méghozzá ugyanúgy ötnek, mint a testvére. Így most a spanyol főváros állatkertjével együtt örülhetünk az óriásvidrák szaporodásának.

A cikk megjelenését követően – több héttel a kicsik világra jövetele után – sajnos néhány nap leforgása alatt mind az öt kölyköt elvesztettük. Erről a szomorú fejleményről itt olvashatók további információk.