Nyitvatartás

H-P:9.00-17.30 Szo-V:9.00-18.00
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Pancsoló kiselefánt 2018. július 25.

Kánikula idején nincs kellemesebb, mint időnként megmártózni a hűs habok között. Arun, a novemberben született kiselefánt is gyakran él ezzel a lehetőséggel, és amikor csak lehet, viszi magával a labdáját is.

Az elmúlt hetekben sok hírt adtunk újabb és újabb kisállatok világra jöveteléről. De közben érdemes odafigyelni azok cseperedésére, gyarapodására is, akik nem az elmúlt néhány hétben, hanem több hónappal ezelőtt születtek.
Ott van például Arun, a tavaly novemberben született, most már nyolc és fél hónapos kiselefánt, akiről persze születése óta már számos alkalommal osztottunk meg híreket, sőt kisfilmeket is, itt a honlapon, hivatalos Facebook-oldalunkon, illetve Youtube-csatornánkon is. Legutóbb azt mutattuk meg, hogyan játszik együtt Arun, és nála csaknem öt esztendővel idősebb nővére, Asha.

Az elmúlt napok meleg időjárása ismét nagyon vonzóvá tette a medencét a kiselefánt számára, így megint gyakran látni a habok közt pancsolni. S amikor csak lehet, viszi magával a labdáját is. Ráadásul most már szinte teljesen fel lehet tölteni a medencét. Nyár elején óvatosságból alacsonyabbra állítottuk a vízszintet, hogy Arun fokozatosan ismerkedjen a mély vízzel, de mostanra már annyira otthonosan érzi magát a habok között, hogy a feltöltött medence sem jelent neki akadályt, pedig az olyan mély, hogy abban akár egy felnőtt elefánt is el tud merülni a feje búbjáig.