Nyitvatartás

H-P:9.00-17.30 Szo-V:9.00-18.00
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Pihés hattyúfiókák ausztrál származással 2020. május 12.

Négy pihés apróság cseperedik az Ausztráliában őshonos fekete hattyúknál, akik Állatkertünkben az Ausztrálház mellett kis tavon laknak. A szülőpár, Édua és Eduárd féltő gondoskodással neveli a fiókákat.

Az Ausztráliában őshonos fekete hattyúk rendszeresen szaporodnak Állatkertünkben. A szülőpár, Édua és Eduárd majdnem minden évben megörvendeztet minket néhány fiókával, habár az, hogy egyszerre négy apróságot is neveljenek, még náluk is ritkaságnak számít. Most viszont ez a helyzet! A jövevények április első napjaiban keltek ki a tojásból, vagyis most már egy hónaposak, és azóta jöttek világra, hogy Állatkertünk kapuit a koronavírus járvány miatt átmenetileg be kellett zárnunk.

A hattyúk gondos szülők, és ezt elmondhatjuk a mi szülőpárunkról is. Miután a tojó lerakja a tojásokat, a két szülőmadár felváltva kotlik rajtuk, több mint hat héten keresztül. Ezután a tojásból kikelő apróságoknak is közösen viselik gondját. Félő gondoskodásuk arra is kiterjed, hogy minden közeledőt, akár gondozó, akár más jár arra, dühös sziszegéssel, de legalábbis a kerítés mentén jelenlétük hangsúlyozásával figyelmeztetnek arra, hogy nem viccelnek, ha utódaik megvédéséről van szó.

A fiókákban persze kezdetben nem könnyű felismerni felnőttkori alakjukat, De ez aligha újdonság, különösen, ha visszaemlékszünk Andersen híres meséjére a „rút kiskacsáról", akiről persze kiderült, hogy hattyúfióka. A pihés tollal fedett, világosszürke-piszkosfehér kishattyúk nagyon aktívak, tavacskájukon és az azt övező parton sokszor indulnak önállóan kisebb-nagyobb felfedező utakra. Így nem ritka, hogy ahányan vannak, annyifelé úsznak vagy bóklásznak éppen. Időnként azonban összeverődnek, összedugják a fejüket-csőrüket, mint az igazi jó testvérek.

Bár a hattyúk általában jól ismert állatok, hiszen három fajuk, a bütykös, az énekes és a kis hattyú Magyarországon is őshonosnak számít. Ezekre a fajokra persze mind fehér tollazat jellemző, így a fekete hattyú hozzájuk képest igencsak feltűnő jelenség, s nem is győztek rajta csodálkozni az első európai felfedezők, akik Ausztráliának azon vidékeire eljutottak, ahol a fekete hattyú őshonosnak számít. Arrafelé annyira jellegzetes madár, hogy még Nyugat-Ausztrália címerébe is bekerült, azt a folyót pedig, amelynek partján a szövetségi állam főváros, Perth is kiépült, Swan Rivernek, azaz Hattyú-folyónak nevezik.

Fekete hattyúink az Ausztrál zónában található kis tavacska lakói, ahol több más vízimadárral élnek társbérletben.

A hattyúfiókákon kívül persze sok más kisállat is cseperedik most az Állatkertben, olyannyira, hogy valóságos baby boomról beszélhetünk. A sok apróságról nemrégiben egy kisfilmet is közzétettünk.

Köszönjük, ha a járvány miatti zárva tartás idején támogatod kedvenc állatodat és az Állatkert munkáját: http://www.allatkertialapitvany.hu/tamogatas/