Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt: 3300 Ft Gyermek: 2200 Ft Diák: 2500 Ft

Nyitvatartás

H-P: 9:00-16:00 Sz-V: 9:00-16:00

Pingvinek fehéren-feketén 2019. október 9.

A pingvineket mindenki könnyen felismeri alakjukról, sajátos mozgásukról, és legfőképpen jellegzetes fekete-fehér színezetükről, amely miatt sokan „frakkos madarakként” is emlegetik őket. De miért épp ilyen a színük?

A pingvinek tartásának Állatkertünkben komoly, több mint százesztendős múltra visszatekintő hagyományai vannak, s a jelenlegi pápaszemes pingvin állományt is több mint harminc éve alapoztuk meg. Redszeresen szaporodnak, és a látogatók körében nagy népszerűségnek örvendenek, olyannyira, hogy a jelképes örökbefogadások száma szerinti népszerűségi listán a madarak közül az első helyen állnak, és legtöbbször összesítettben is be szoktak kerülni a tíz legnépszerűbb faj közé.

Látogatóink általában sokat tudnak a pingvinekről, habár azzal időnként meglepetést okozunk, ha elmondjuk, hogy a nálunk látható pápaszemes pingvinek eredetileg Afrikában őshonosak, ezért kánikulában sem kell értük aggódni. Azt viszont csak nagyon kevesen tudják, miért viselnek ilyen jellegzetes, elől fehér, hátul fekete színezetet, ami miatt egy kicsit úgy néz ki, mintha frakkot hordanának.

Ha alaposan megfigyeljük az állatok színezetét, elég sokukra jellemző, hogy a hasi oldaluk világosabb, a háti pedig sokkal sötétebb. A cápáknál és sok csontos halnál, de a békáknál, különféle hüllőknél, sőt sok emlősnél is ez a jellemző. De az is igaz, hogy ez a jelenség a pingvineknél látható a legmarkánsabban, a fehér és a fekete szín erős kontrasztja miatt.

A magyarázat elsőre elég egyszerűnek tűnik: a dolog minden bizonnyal az álcázást szolgálja. Hiszen ha a vízben úszó pingvint felülről nézzük, a hátteret a víz sötét mélye adja, tehát fekete színű hátoldallal lehet jobban beleolvadni a környezetbe. Ha meg alulról, a víz mélye felől felfelé nézünk, a felettünk elúszó pingvin hátterét a világos vízfelszín adja, tehát elvileg onnan nézve a fehér hasi oldal az ideálisabb. Az igazság azonban az, hogy ez utóbbi esetben még egy fehér hasú állat is jóval sötétebb, mint a háttér, szóval a dolog ebből az irányból nem sokat segít az álcázásban.

A sötét háti és világosabb hasi oldal inkább oldalnézetben lehet hasznos egy olyan jelenség miatt, amelyet ellenárnyékolásnak neveznek. A dolog azon alapul, hogy normál nappali megvilágításban a térbeli testek felső, a napsütés felé eső részére több fény jut, mint az ellenkező oldalra. Ha a test mindenütt azonos színű, a felső részt világosabbnak, az alsót sötétebbnek látjuk. Ez a különbség segít a szóban forgó testet térbeli objektumként érzékelni. A sík felületre, papírral vagy vászonnal dolgozó grafikusok és festőművészek is árnyékolással érzékeltetik a tárgyak térbeliségét. Mármost, ha egy állat teste ott, ahol több fény szokott rá jutni, sötétebb (vagyis a ráeső fény nagyobb részét elnyeli), ahol pedig kevesebb, ott világosabb (vagyis a ráeső fény nagyobb részét visszaveri), az ellenárnyékolás kiegyenlítő hatása miatt a szemlélődő kevésbé tudja térbeli objektumként, mondjuk egy ragadozó zsákmányállatként azonosítani, és ezzel máris megvalósult az álcázás.

Az ellenárnyékolás jelenségét egy bizonyos Abott Handarson Thayer fedezte fel. Ő maga egyébként festőművész és tanár, de egyszersmind természettudós is volt, ezért is érdeklődött az állatok színezete iránt. Az állatok rejtőszíneiről írt korszakalkotó munkája 1909-ben jelent meg, s az általa felfedezetteket, így az ellenárnyékolás elvét később a haditechnikában is alkalmazták a különböző harci eszközök álcázásában.

Az állatvilág azonban már sokkal hamarabb „felfedezte" az ellenárnyékolást. A dinoszauruszok korában már biztosan elterjedt volt az állatvilágban a világosabb hasi és a sötétebb háti oldal. De az is lehet, hogy ez a sok állatra jellemző sajátosság már ennél is korábban megjelent. Ennek köszönhető, hogy ma igen sok, egymással közeli rokonságban egyáltalán nem álló csoport fajainál figyelhető meg ez a színezet, amely mind az ellenárnyékolás elve alapján történő álcázást szolgálja.

Visszatérve a pingvinek konkrét esetére, világos, hogy náluk is ugyanerről van szó, sőt, valószínűleg még ennél is többről. Hiszen amikor a pingvinek úsznak, ellenárnyékolás szempontjából van értelme a színezetüknek. Ám amikor a parton felegyenesedett testtartást vesznek fel, ez már sokkal kevésbé igaz. Ehhez képest furcsa, hogy az összes állat közül, amire a sötét háti és világos hasi oldal jellemző, a kettő közötti kontraszt talán épp a pingvineknél a legélesebb. Így lehetséges, hogy a fehér hasnak és a fekte hátnak olyasféle szerepe is lehet, mint a mozgó járművek fehér és vörös fényeinek. Fehér has = jövök. Fekete hát = megyek.
Ehhez még hozzátehetjük, hogy ez a kontrasztos fekete-fehér színezet csak a felnőtt pingvinekre jellemző. A fiókák kezdetben szinte egyszínű sötétszürkék, később már a hátoldaluk sötétebb szürke mint a hasuk, tehát a Thayer-szabály már náluk is érvényesül. De a kontrasztos fekete-fehér mintázat csak később alakul ki. Ebből arra következtethetünk, hogy az a többi pingvinnek szóló jelzés is, amely tudatja, hogy fiatal, fejlődésben lévő, vagy kifejlett, szaporodóképes egyedről van-e szó.

Kíváncsi vagy, hogy mi történt mostanában az Állatkertben? Ide kattintva friss híreinket is elolvashatod.