Nyitvatartás

H-P:9.00-17.00 Szo-V:9.00-17.30
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Szavazással dől el a leopárdkölykök neve 2021. november 18.

A ma bemutatkozott perzsa leopárd kölykök egyike lánynak, a másik fiúnak bizonyult, így három nőstény, és három hím állatnak való névre lehet szavazni egészen jövő csütörtökig. Az eredményt a rá következő napon tesszük közzé.

Állatkertünkben tovább folytatódik a „baby boom", ezúttal a perzsa leopárdoknál volt gyermekáldás. A fiatal tenyészpárnak most születtek először kölykei: Banu, a négyéves nőstény tavaly decemberben, Akhum, az ötéves hím pedig 2018-ban került Budapestre.

A kölykök szeptember 10-én születtek, vagyis most pénteken lesznek éppen tíz hetesek. Eddig azonban nem láthatta őket a nagyközönség (sőt az állatkerti munkatársak többsége sem), hiszen az első hetekben a legteljesebb nyugalmat biztosítottuk számukra. Az első vizsgálatokra és oltásra nyolchetes korukban került sor, most pedig az állatok megkapták a második kombinált vakcinát, illetve az ilyenkor szokásos féreghajtó pasztát is, emellett pedig mindketten azonosító chipet is kaptak, éppen úgy, ahogyan ez ma már a kutyáknál is szokás. Természetesen a nemüket is megállapítottuk, és meg is mértük őket: a nagyobbik, 6,2 kg-os állat hímnek, a kisebbik, 5,2 kg-os nősténynek bizonyult.

A kölyköket természetesen csak néhány percre választottuk külön az anyaállattól, viszont erre a műveletre, a vakcinázásra és a chipelésre meghívtuk a médiumok képviselőit, Állatkertünk Facebook-oldalán pedig élőben közvetítettük az eseményeket.

Mivel most már tudjuk, hogy az egyik kölyök lány, a másik pedig fiú, eljött az ideje a nevek kiválasztásának is. Mindkét kölyök esetében három-három névre lehet szavazni, amelyek – mivel perzsa leopárdokról van szó – perzsa, arab, illetve szanszkrit eredetű, a perzsa leopárdok elterjedési területén használatos női, illetve férfi nevek.

A voksokat jövő csütörtökig, november 25-én éjfélig várjuk. Az eredményt, vagyis, hogy végül mi lett a leopárdkölykök neve, a rá következő napon tesszük majd közzé.

A leopárdok, vagy más néven párducok (Panthera pardus) Afrikában és Ázsiában is őshonosak, és egykor hatalmas elterjedési területükön belül több különböző helyi típus, alfaj alakult ki a helyi természeti adottságokhoz való alkalmazkodás jegyében. Ezen alfajok közül Állatkertünkben a nyugat-ázsiai, a Kaukázustól Pakisztánig terjedő térségben őshonos perzsa leopárdokat mutatjuk be (Panthera pardus tulliana). Leopárdok tartásával, bemutatásával, szaporításával egyébként több mint egy évszázada foglalkozunk, kifejezetten a perzsa leopárdokat 2003 óta tartjuk. Első tenyészpárunk, a csehországi születésű Čezi és a francia születésű Nadir nászából négy alomban összesen hét kölyök született: Asszír 2005 júniusában, Bella, Bara és Bahar 2007 júniusában, Csiú és Csenge 2008 szeptemberében, Dante pedig 2013 júniusában. A kölykök persze azóta már felcseperedtek és más állatkertbe kerültek, majd később a már idős tenyészpár is elpusztult. Így nemrégiben egy új tenyészpárt hoztunk össze Akhum és Banu személyében, láthatóan teljes sikerrel. Érdekesség, hogy Banu, aki tehát a mostani kölykök anyukája, bár Jászberényben született, a régi budapesti vérvonalat képviseli, hiszen anyukája, Csiú nálunk jött a világra. Vagyis Banu a mi egykori, eredeti perzsa leopárd tenyészpárunk, Nadir és Čezi unokája, a most született kölykök pedig a dédunokáik.

A perzsa leopárdok veszélyeztetett nagymacskák. Ezért a kölykök születése nemcsak azért öröm, mert nagyon aranyosak, és látogatóinknak bizonyára sok örömük telik majd bennük, hanem azért is, mert világra jövetelük egy újabb lépés, újabb mérföldkő abban a munkában, amelyet nemzetközi együttműködésben megőrzésük, megóvásuk érdekében folytatunk.

Kíváncsi vagy, hogy mi történt mostanában még az Állatkertben? Ide kattintva elolvashatod további híreinket.