Nyitvatartás

H-P:9.00-17.00 Szo-V:9.00-17.30
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Szülinapi köszöntés és babavárás az elefántjainknál 2020. november 5.

Ma nemcsak felköszöntöttük a 3 éves Arunt és 19 éves anyukáját, Angele-t, hanem azt is bejelentettük, hogy az elefánt anyuka újra vemhes. Most hétvégén „elefántos hétvégét” tartunk az Állatkertben, és örökbefogadási akció is lesz.

Látogatóink egyik nagy kedvence Arun, a kiselefánt, aki 2017. november 8-án, a hajnali órákban született Állatkertünkben. Nem nehéz kiszámolni, hogy az ifjú ormányos most vasárnap ünnepli majd harmadik születésnapját. Mi azonban már csütörtökön felköszöntöttük, együtt az anyukájával, Angele-lel, aki csütörtökön éppenséggel 19. éveltévét töltötte be. Így a születésnapi köszöntés tulajdonképpen kettős szülinap volt. Ahogy egy születésnapon az dukál, az ünnepeltek tortát is kaptak, amit aztán együtt is ettek meg, sőt Arun még egy vadonatúj labdát is kapott.

Az „elefánttorta" persze nem valami klasszikus cukrászsütemény, hanem az elefántok szája íze szerint készített speciális finomság. „Tésztája" zabból, korpából és lisztből készített „tortalap", a lapok közötti „krém" réti széna szeletekből állt, magára a tortára pedig banán és alma került ehető díszítés gyanánt. A tortán elhelyezett 3-as szám kenyértésztából készült. A speciális „elefánttortákat" évek óta a galgahévízi Telek Pékség biztosítja az elefántok szülinapi köszöntéséhez.

Az Állatkerti Alapítvány jóvoltából Arun egy vadonatúj labdát is kapott. Persze ez sem szokványos játékszer, hanem kifejezetten elefántok számára készült labda, amely kibírja, ha a mostanra már egy tonnánál is nehezebb kiselefánt önfeledten játszik vele.

Arun (illetve Angele) születésnapja alkalmából most hétvégén, azaz november 7-én és 8-án „elefántos hétvégét" tartunk. Ennek részeként mindkét nap 12 óra 30 perces kezdettel látványetetéssel egybekötött izgalmas bemutatót tartunk az elefántoknál, amelyen munkatársaink az elefántok életének legérdekesebb titkait is elmesélik a közönségnek.

Alapítványunk ezzel egy időben, pontosabban péntektől vasárnapig örökbefogadási akciót is hirdetett: akik a november 6-tól 8-ig tartó három nap valamelyikén jelképesen örökbe fogadják Arunt, az örökbefogadási csomag mellé plusz ajándékot, a kiselefánt képével díszített kulcstartót, hűtőmágnest, jelvényt is választhatnak maguknak. Az örökbefogadásra a helyszínen, az Állatkerti Alapítvány irodájában, illetve az interneten is van lehetőség.

A két szülinapos elefánt felköszöntésével egy időben azt is bejelentettük, hogy Angele, az elefánt anyuka ismét vemhes: az újabb kiselefánt világra jövetelére jövő tavasszal számítunk!

Azt még nem lehet tudni, hogy a magzat milyen nemű, ez a gyakorlatban csak a kicsi születésekor szokott kiderülni. A humán területen használt ultrahangos vizsgálatokhoz hasonlóra ugyanis az elefántoknál – a nagy testméret miatt – csak altatásban volna lehetséges olyan módon, ami felesleges kockázatot jelentene az anya és a magzat számára. A Budapesti Állatkert állatorvosi csapata azonban most egy olyan új eljárást alkalmaz, amely az anyai véráramba került magzati DNS kimutatásával jelzi előre az utód nemét. A teszt eredményét izgalommal várjuk, és ha kiderül, természetesen a nagyközönséggel, látogatóinkkal is tudatjuk.

Kíváncsi vagy, hogy mi történt mostanában még az Állatkertben? Ide kattintva elolvashatod további híreinket.