Újabb és újabb flamingófiókák 2013. június 3.
Rózsás flamingóink az egyik legnagyobb és legszaporább állatkerti flamingócsapatot alkotják Európában. Minden évben szinte menetrend szerint kezdik meg a fészkelést, a tojásrakást és a költést, így általában az évnek ugyanabban a szakaszában számíthatunk a fiókák kikelésére is. Az első fiókák általában már április legvégén kikelnek, s a kikelések sorozata gyakorta június közepéig is elhúzódhat.
Bár a télies időjárásnak ebben az esztendőben nagyon nehezen akart vége szakadni, és még az elmúlt napokban sem örülhettünk felhőtlenül a jó időnek, a flamingók láthatóan nem jöttek zavarba. Az elmúlt hetekben ugyanis összesen 16 fióka kelt ki sikeresen. Ezzel persze még nincs vége a szaporulatnak, hiszen további tojások vannak, amelyeken a madarak kotlanak, így az elkövetkező napokban, hetekben újabb fiókák kikelésére is számítani lehet. Mi több, ha a jó idő elég sokáig tart, az év második felében is sor kerülhet egy költési utószezonra.
Most, amikor a tojások egy része már kikelt, másik részükön pedig még kotlanak a madarak, mind a fészkelés, mind magukat a fiókákat egyszerre meg lehet figyelni. Maguk a fészkek homokból, iszapból épülnek, és egy amolyan miniatűr tűzhányóra emlékeztetnek. A kis dombocska tetején ugyanis apró kráter van, amelyből a benne rejtőző tojás nem tud kigurulni. A kotlási idő általában 28-31 nap körül szokott lenni, a fióka ezután bújuk elő a tojásból.
A kikelt flamingófiókák egészen mások, mint a felnőttek: nemcsak kisebbek, hanem egészen teljesen máshogy néznek ki. Az alig néhány napos, illetve egy-két hetes madarak testét ugyanis szürke, pihés tollazat borítja, lábaik viszonylag tömzsik, a felnőttekre oly jellemző, sajátosan görbült csőr helyett pedig még csaknem egyenes csőrt viselnek. Ez egyben azt is jelenti, hogy a fiókák az első pár hónapban nem képesek a vízben lebegő táplálékszervezetek kiszűrésére. Ehelyett a felnőttek emésztőcsövének felső szakaszán speciális begytej termelődik, ezt csurgatják a fiókák csőrébe.
A rózsás flamingó (Phoenicopterusroseus) Dél-Európában, Afrikában, Dél- és Délnyugat-Ázsiában őshonos madárfaj, mely főként a folyótorkolatok, sekély, sós vizű tavak és tengerpartok környékén fordul elő a legnagyobb számban. Magyarországon ritka kóborlóként, alkalmi vendégként találkozhatunk velük. Éppen ezért a hazai természetvédelmi jogszabályok is foglalkoznak ezzel az állatfajjal: védett madárnak számít, eszmei értéke 50.000 Ft.